Szeretet

Tudod-e, hogy mitől is szép az élet?
Elmondom: attól, ha szeretnek téged.
Hidd el a szeretet a legnagyobb kincs,
mely talán akkor hiányzik, mikor nincs.
Szeretet nélkül oly sivár az élet,
tudom, nem örülsz annak, ha megéled.
Add te folyton, nem várva érte semmit,
egyszer majd a viszonzás feléd megnyit.
Elérkezik ám a nem várt pillanat,
az élet oly rövid, mint egy fuvallat.
Add bátran, mi tőled telik naponta,
szeretet lángja élted beragyogja.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Kedves Rita!
    Csodaszép vers. Magam is úgy gondolom, hogy a szeretet útját járva szép az élet.
    Szeretettel: Zita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Hétköznapi történet

Bemegyek egy hatalmas bevásárló központba. Mennyi minden található itt, valójában nincs is annyi időm, hogy végig tudjam nézni. Az emberek nyüzsögnek, mint a hangyák –

Teljes bejegyzés »

A szenvedő

A kápolna kopott képén Szűz Mária szemét nézvén Könny kúszott a két szemembe Anyja néz a szenvedőre Kiszárad a szája sivár sivatagban messze kiált Szeretné

Teljes bejegyzés »

Elégia 2019 novembere

Aszott falevelek bántó zizegése lelkem darabkáit röpítik a szélbe. Csörgő fűszálak közt riadt békaporonty. Elmúlásról brekeg, s fájdalmat zokog. Sosem volt gólyák, elképzelt fecskék. Fészkükben

Teljes bejegyzés »

Tavasz

Kinézek az ablakon, vacogok, Érzem, én is jégvirág vagyok. Szállingózik, kavarog fehér hó, Befagyott sok pocsolya és tó.   Bundát öltök, s kesztyűt: jó meleg!

Teljes bejegyzés »

Valamikor

Valamikor   Valamikor ismertél, Valamikor kedveltél, Valamikor öleltél, S valamikor szerettél.   Valamikor csókoltál, Valamikor hű voltál, Valamikor szóltál, S valamikor suttogtál.   Valamikor bújtál,

Teljes bejegyzés »