A kút

Pavel Mihajlovics elgyötörten ült íróasztala mögött a polgármesteri hivatal hűvös, szürkés fényben fürdő szobájában. Kintről halk suttogás szűrődött be a nyitva hagyott ablakon át: a fák levelei zizegtek a hűvös szélben, és néha egy-egy lépés koppant a kövezeten. Az élet ment tovább, a világ forgott, de Pavel Mihajlovics élete csendben egyhelyben állt. Negyvenöt éves volt, a hátán szinte már érezte az idő súlyát, mint egy láthatatlan terhet, amely minden évvel nehezebb lett.

Aznap reggel megint levelet kapott egy helyi parasztembertől. Semmi különös, szokványos panaszlevél: a falu központi kutat be kellett volna javítani. Évek óta visszajáró probléma, amit mindeddig elhanyagoltak. Pavel Mihajlovics olvasta a sorokat, és tudta, hogy nem lesz változás. Ő maga is a hivatal része volt, mint egy fogaskerék egy rozsdás gépezetben. Elnyomta a levelet, és rágyújtott egy cigarettára. A füst lassan kúszott felfelé, mintha megpróbálná elhagyni ezt a földhözragadt világot.

Ekkor halk kopogás hallatszott az ajtón.

„Igen?” – szólt ki tompán, anélkül, hogy felnézett volna.

Anna lépett be. Fiatal nő volt, sovány, egyszerű ruhában, a tekintetében nyugalom és valami megmagyarázhatatlan szomorúság.

„Pavel Mihajlovics, az iratokat hoztam a mai megbeszéléshez.”

„Tedd csak le a székre” – intett az íróasztala mellett álló kopott bőrszékre, majd unottan újabb füstöt fújt ki. „Van még valami?”

„Igen, uram. A falubeliek egyre türelmetlenebbek. Azt mondják, ha nem lesz változás, a kút teljesen használhatatlanná válik. Már hónapok óta nem jön belőle elegendő víz.”

Pavel Mihajlovics megdörzsölte a halántékát. Ugyanaz a régi történet. Mit tehetett volna? Pénz nem volt, a hivatal üres ígéretekkel zsonglőrködött.

„Mondd meg nekik, hogy várjanak. Egy-két hét, és biztosan találunk rá megoldást” – mondta, miközben maga sem hitt a szavaiban.

Anna azonban nem mozdult. Egy pillanatig némán állt, aztán halkan megszólalt:

„Tudja, Pavel Mihajlovics, ezek az emberek egyre jobban elveszítik a türelmüket. Az életük a víztől függ, és most már úgy érzik, hogy senki sem hallja meg a szavukat.”

Pavel Mihajlovics felsóhajtott, és elnyomta a cigarettát. Felnézett Annára, akinek a szemei most már nyíltan árulkodtak valami mélyebb igazságról.

„Miért mondod ezt? Te is csak egy vagy közülük?”

Anna szeme villant, de hangja nyugodt maradt: „Egy vagyok közülük, uram. Mindannyian ugyanabban a világban élünk, de egyeseknek több hatalom jutott.”

Pavel Mihajlovics hallgatott. Úgy érezte, mintha valami nagyobb súly nehezedne rá. Az élet apró döntései hirtelen óriási terhet kezdtek jelenteni. Mi lett volna, ha évekkel ezelőtt, amikor még fiatal volt, máshogy dönt? Ha nem engedett volna a rendszer nyomásának, ha valóban törődött volna az emberekkel?

„Mit gondolsz, Anna, fordulhat még a kocka?” – kérdezte halkan, szinte önmagának.

Anna nem válaszolt azonnal. Tekintete az ablakon túlra révedt, ahol a falubeliek élete csendben zajlott tovább. A levelek tovább zizegtek a fákon, mintha semmi sem változott volna, de valahol mélyen, az idő lassan, de biztosan változást hozott.

„Mindig van lehetőség, Pavel Mihajlovics. De csak akkor, ha merünk változtatni.”

Pavel Mihajlovics némán bólintott. Aznap este, amikor minden elcsendesült, először érezte úgy, hogy talán tényleg fordulhat még a kocka – ha ő is akarja.

Author: Mahler Csaba

Mahler Csaba vagyok, harminckilenc éves író és költő, Gyomaendrődről, ahol családommal – feleségemmel és kisfiammal – élek. A versírás számomra már 2008 óta fontos része az életemnek, amikor megjelentek első alkotásaim, melyeket egy kis kötetben örökítettem meg. Az élet mélyebb rétegei és érzelmei már fiatalon inspiráltak, és ezek az érzések gyakran visszaköszönnek a verseimben. 2014-ben megismertem feleségemet, Katica személyében, aki mellett kreatív energiáim igazán szárnyra kaptak. Közös alkotásaink a helyi újságban is megjelentek, majd 2016-ban létrehoztuk a Gyomaendrődi Toll nevű havilapot, ami kulturális értékeket közvetített a város számára. Miután kisfiunk, Magor megszületett 2017-ben, szüneteltettük az újságírást, hiszen ő igényelte minden figyelmünket. Mivel munkám sok időmet elveszi, ritkán van alkalmam írni, de amikor tollat ragadok, fantáziám szabadon áramlik. Verseimet gyakran mély érzelmek ihletik, egy-egy dal, kép vagy érzés által. Megzenésített verseim – mint például „Pillantás” és „Eltévedve” – különösen fontosak számomra, és a szeretet, a szerelem vagy az összetartozás érzését közvetítik. Egyedül, csendben szeretek alkotni, ilyenkor gondolataim mélyre áshatnak, költői képeim pedig gyakran titokzatosak és sejtelmesek. Alkotásaimban mindig egy darabot adok magamból az olvasóknak vagy a zenén keresztül a hallgatóknak. Hobbim a vers- és szövegírás, és hiszek abban, hogy az irodalom és a mesterséges intelligencia jól kiegészíthetik egymást. Youtube csatornámon megzenésített...