Ilyen a mi történetünk, el se kellett volna kezdődjön

2023. január 11. Ezen a napon döntött végleg úgy a sors, hogy külön utakon kell folytassuk. Már történt ehhez hasonló de akkor úgy döntöttem adok ennek az egésznek még egy esélyt. Azonban neki mások mindig fontosabbak és nem hezitál, hogy lecseréljen. Mások üdvére képes volt a sárba tiporni az önbecsülésemet. Megtette mindkét alkalommal. Hatalmas baklövés volt a részemről újrakezdeni. Na de kezdjük is a legelején. Hogyan jutottunk el idáig?

Az új lány az osztályban mindent tönkretett. Teljesen ellenem fordította. Elvette tőlem a legfontosabb embert az életemben. Folyamatos megalázások sora vette kezdetét. Nem úgy bántak velem, mint egy baráttal. Ott szó szerint egy senki voltam. Nagyon sokáig tűrtem. Több ideig, mint kellett volna. De megvolt az a pillanat amikor végleg úgy döntöttem, hogy nekem erre nincs szükségem. Egy világ dőlt össze bennem. Kénytelenek voltunk elviselni egymást ezután is mert egy osztályba jártunk. Egyszer angol órán páros feladatba összeraktak minket de az volt a szerencsém, hogy pont akkor csöngettek ki.

Rengeteg ideig nem beszéltünk. Csak elmentünk egymás mellett. Ballagás után békültünk ki. Végigküldtem egy olyan üzenetet az osztály majdnem minden tagjának, köztük neki is, hogy ,,Köszönöm ezt a két évet’’ meg, hogy ,,Sok sikert!’’ és hasonlók.7.-ben jöttem át ebbe az iskolába úgyhogy nekem itt csak 2 év jutott.

Másnap rám írt, hogy az üzenetem miatt felbátorodott hogy végre rám írjon kérve bocsánatomat és ,hogy megérdemlünk-e egy második esélyt. Akkor úgy döntöttem, hogy érdemes újrakezdeni mivel látom, hogy megbánta és megváltozott. Mai napig azt kívánom bárcsak ne követtem volna el ekkora hibát.

Az elején minden rendben volt. Az egész nyarat együtt töltöttük. Amikor nem is láttuk egymást személyesen egésznap órákat telefonáltunk. A semmiről is képesek voltunk akár 4-5 órán át beszéni.

Az iskola kezdetével még a gimi, az új közösség és, hogy elköltözött vidékre sem változtatott a helyzeten .Minden tökéletes volt, mint egykor. Tudtam, hogy mostmár senki és semmi nem szakíthat el minket. Legalábbis azt hittem.

Az új iskolájában megismert egy társaságot akikkel nagyon jóba lett. Örömteli volt számomra, hogy sikerült beilleszkednie mert az elején sokat aggódott miatta. Rengeteget időt töltött velük együtt és sokat mesélt róluk. Először még szimpatikusak is voltak. Úgy voltam vele, hogy szívesen megismerném őket. Mutatott nekik rólam képeket és mesélt nekik de egy jó szavuk nem volt. Csak azt tudták ecsetelni, hogy milyen csúnya vagyok, nem vagyok szimpatikus meg ilyenek. Rosszul esett és nagyon felidegesített. Az elején próbáltam nem foglalkozni vele annak ellenére, hogy nem szólt rájuk semmit csak le tudta annyival, hogy ő mindenkinek tiszteletben tartja a véleményét.

2023. január 10. Ez volt az a nap amikor elkezdődött. Vége volt a sulinak és visszaosztotta az osztályfőnökünk a telefonjainkat amiket minden reggel be szokott szedni. Reggel még elküldött nekem egy snapet arról, hogy az osztálytermükben mindenféle nasi és üdítő volt az asztalukon. Én meg szokásunkhoz híven, ahogy azt általában szoktuk visszaírtam neki, hogy ,,Na szép és nekem nem adtok.” a nevetős emojival mellette. Miután visszakaptam telefonomat ez után a kisebb beszélgetés után egy számomra ijesztő üzenetre lettem figyelmes. Az állítólagos kis barátai írogattak nekem a snapchatéről. Hogy haggyam őket békén meg barátnőmet is mert nem érdeklem őket és nem akarnak megismerni. Próbáltam nekik elmondani, hogy semmi közük ahhoz, hogy én beszélgetek vele és, hogy nem értem mire fel ez a stílus. De ők erre csak azt hajtogatták, hogy van közük hozzá mivel ő a legjobb barátnőjük szóval kopjak le. Az egész beszélgetés abból állt, hogy miközben ők lehordtak engem mindenfélének addig én csak próbáltam elmagyarázni, hogy az egészhez semmi közük és nem értem mire fel ez a stílus hiszen semmi rosszat nem tettem ellenük ők meg csak pár fotót láttak rólam.

Elmondhatatlan milyen fájdalmat éreztem. Amikor hazaértem hiába voltam éhes egy falat sem ment le a torkomon. Csak zokogni tudtam és remegett mindent testrészem miközben alig kaptam levegőt. Nővérem a fotókat átküldve neki a beszélgetésről elmondta neki, hogy ezért a barátait fel is jelenthetnénk.

2023. január 11.Az a bizonyos nap. Amikor felkeltem egy üzenetre lettem figyelmes amit tőle kaptam. Elmondta, hogy tudja mi történt előző nap ami miatt nem csak a barátait hanem őt is utálom. Nem érti miért nem írtam neki és, hogy feljelenteni a barátait kicsit túlzás lenne. Mintha lettem volna olyan állapotban tegnap, hogy akárkivel is beszéljek ráadásul még mindig a barátaiként hivatkozik rájuk. Azzal fejezte be ha akarom felhívhatom és akkor jobban ki tudja fejteni amit írt.

Mint kiderült nem volt ott amikor ez a beszélgetés megtörtént csak a vége fele. A tudta nélkül nyúlkáltak a telefonjában. Képes volt engem beállítani hibásnak és még mindig a barátainak hívja őket. Én csak annyit vártam csak, hogy a legjobb barátom kiálljon mellettem de ezt sem kaptam meg. Ekkor egy olyan döntést hoztam amit eddig azt hittem, hogy soha nem fogok. Választás elé állítottam. Én vagy ők? Őket választotta és amint rácsaptam a telefont könnyekben törtem ki. Nem értettem, hogy volt képes ilyenre. Reménytelenül éreztem magam és az egész világom összedőlt. Képes volt mindent eldobni amit eddig felépítettünk. Lecserélt. Utána még hagyott egy üzenetet amiben ez állt:Remélem boldogok lesztek és eléritek a célotok de akkor engem végleg felejts el,köszi.” Ekkor eldöntöttem, hogy soha többé nem adok második esélyt senkinek. Ha egyszer megtette megfogja tenni újra.

2023. április 17. Ez is olyan nap, mint a többi. Legalábbis azt gondoltam. Egy furcsa üzenetre ébredtem. Tőle jött. Leírta ugyanazt sms-ben és még egy új instagram fiókot is csinált, hogy tudjon nekem írni ugyanis mindenhol letiltottam.

Leírta, hogy nagyon sajnálja és, hogy nem tudja mi ütött belé. Elveszítette a számára legfontosabb embert. Állítólag már másnap elbeszélgetett velük. Nem kéri, hogy bocsássak meg neki hiszen ez egy olyan kérés, amit már nem érdemel meg. Megbánt mindent. Nagyon szeret és csak én járok az eszében. Félt írni nekem eddig.

Majdnem fél év telt el mire összeszedetten tudtam neki válaszolni. Az elején nem is akartam vagy ha igen akkor olyan agresszív üzenetek születtek amiket végül nem küldtem el. Pedig megérdemelte volna.

2023. szeptember 7. Eljött a válaszadás napja. Igyekeztem szépen és átláthatóan, néhol túl kedvesen leírni neki mindazt ami bennem van. Hogy mennyire át kellett gondolnom ezért válaszoltam ennyi idő elteltével. Egy olyan embert szúrt hátba akiről soha nem gondoltam volna. Álmomban sem hittem, hogy ez lesz belőlünk. Meglepett amikor írt hiszen az utolsó üzenetben még ő mondta, hogy végleg felejtsem el. Elgondolkoztam azon, hogy ez soha nem volt igazi mivel ha egy barátság véget tud érni az soha el nem kezdődött. Talán már az első alkalommal sem kellet volna megbocsátanom.

Nem kellett sokat várni arra, hogy reagáljon. Alig mertem megnyitni. Megköszönte, hogy válaszoltam és, hogy mennyire megtisztelő. Megérti, hogy ezt mondom és nem tudja miért tette ezt velem. Nem ártottam neki soha és sok mindenen át segítettem. Félrement a feje és nem tudta, hogy mit hitt, hogy ez majd mire lesz jó. Hálás, hogy adtam neki második esélyt és nem kéri, hogy adjak harmadikat mert ő sem adna magának. Megbánta és nem ezt érdemlem. Mennyire jószívű ember vagyok és egy csoda lelkem van. Szeretne velem élőben beszélni bár erre már nem szolgált rá. Én voltam a másik fele. Imádta a reggeli hívásokat de jogos, hogy nem bízok benne többet. Nem fog tudni beletörődni de muszáj lesz. Reméli, hogy beszélünk még de ha nem akkor nem. Nem ért egyet azzal, hogy ez nem volt igazi. Annyira rosszul esett neki, hogy ezt tette velem, hogy folyamatosan azon tűnődött, hogyan tehetné jóvá. A károk amiket bennem tett reméli egyszer jobbak lesznek. Nővéremnek írt folyamatosan, hogy hogy vagyok mert, hogy aggódott értem. Végezetül csak annyival zárta, hogyha majd úgy gondolom akkor írok ha meg nem akkor nem és megdicsérte a szemüvegemet.

Reméltem, hogy mostmár békén fog hagyni de nem. Utána még napokig írt és elárasztott a tipikus ,,Hogy vagy? Remélem jól!” és hasonló üzeneteivel. Egy idő után végre erőt vettem magamon és letiltottam ezt a fiókját is amire eddig nem voltam valamiért képes.

Mivé lettünk? Hova lett a sok szép emlék? Azt mondta, hogy mindig itt lesz. Akkor most hol van? Ez a mi történetünk, egy olyan történet aminek el se kellett volna kezdődnie.

Author: Berecz Klaudia

Berecz Klaudia vagyok, 2007. április 26-án születtem Budapesten és jelenleg is a fővárosban élek. Jelenleg színművészeti szakgimnáziumban tanulok. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Irodalmi Rádió tagja lehetek, köszönöm! Az írás mindig is fontos része volt az életemnek. Egyfajta menekülés is számomra ahol kiadhatom magamból az örömöt és a bánatot is egyaránt. "Akkor tudok igazán önmagammal lenni, amikor írok. Ez egyfajta utazás a bennem lakó lélek megismerésére, mert minden történetemben picit benne vagyok én is." ~Nina Collins~