Őszi nap

A naptár már szeptembert mutatott, de a nyár még tartotta magát. Aztán egy szépnek nem nevezhető napon előbújt az ősz, mint játszadozó gyermek a fa mögül és bemutatkozott. Hideg széllel érkezett és annyi csapadékot hozott, hogy a nap a felhők mögül sokáig ki sem látszott. Esett, esett, hol jobban, hol csendesebben, reményt ébresztve, hogy eláll, de nem. Napokon keresztül ezt csinálta, mint ha örömét lelte volna benne.

Az emberek mogorvák és rosszkedvűek voltak. Nyakukat behúzva, fejüket lehajtva, sietve szedték lábaikat. Hangulatuk akkor se javult, mikor végre hazaértek. A „fene egye meg már ezt a mocskos időt”, mondogatták. Szinte alig beszéltek másról, mint az időjárásról.

Márta asszonyt is bosszantotta ez a kellemetlen idő, de úgy döntött, nem hagyja, hogy az eső határozza meg a közérzetét. Elvégre fiatal és egészséges. Vannak emberek, akiknek valós problémáik vannak, idősek, betegek, talán egyik-másik ágyhoz is kötött. Megvan! – ötlött fel benne a gondolat. A közelben van egy idősek otthona, talán a tulajdonos megengedi, hogy egy kis örömöt csempésszek a lakók egyhangú életébe. Ettől mindjárt jobb kedve is lett. Lázasan keresgélt a könyvespolcon verses és novellás köteteket. Olyanok lennének jók, amelyek rövidek, derűsek, kedvesek, alkalmasak arra, hogy a szürkeségbe kellemes, szép színeket vigyenek. Sikerült kiválasztania néhányat.

Az otthon vezetője nem volt túl lelkes. „Ha nincs jobb dolga, akkor tőlem bejöhet” mondta. Köszönöm a kedvességét felelte Márta.

A nappaliban félhomály volt. Néhány asszony üldögélt magába roskadva.
• Jó napot kívánok! Szigeti Márta vagyok. Itt lakom a Virág utcában.
• Jó napot kedves. Engem Kovács Irénnek hívnak, én meg Bognár Mária vagyok, az ott a sarokban meg Forgács Renáta, de ő süket is, meg hülye is.
• Ilyenek ezek, csatlakozott a főnöknő az otthon lakóinak véleményéhez. Még egymást is bántják, pedig a személyzeten kívül nem normális itt senki sem. Na, de magára hagyom, csengessen, ha el akar menni!
• Szoktak olvasni? Szeretik a verseket? Emlékszik még valaki arra, hogy melyik író vagy költő volt a kedvence?
• Irén: nagyon szerettem énekelni. Tudja kedves, nekem a szívemhez szólt a „Kis lak áll a nagy Duna mentében”, talán még el is tudnám dalolni.
• Ó, hát az nagyszerű lenne! Hadd halljam!
Irén, ha meg is akadt néha, némi segítséggel mégiscsak elénekelte. Szemében könny csillogott, az öröm és felszabadultság könnye.

Ilyent én is tudok még, szólalt meg Mária, de én csak a vidámakat szerettem. Olyant, mint a „Befordultam a konyhára”. Azt ki nem tudja, szólt közbe Irén. Mártával kiegészülve énekelték el. Közben nyíltak az ajtók, ki járókerettel, ki bottal, míg más tolókocsival közlekedve csatlakozott a vidám csoporthoz. Olyan koncertet rendeztek, amilyent még nem hallottak az otthon falai. Legnagyobb meglepetésükre Renáta is rázendített, sőt, ő több verset is kívülről tudott, melyet a közösség biztatására elő is adott.

Közeledett a vacsora ideje, indulni kellett. Márta el akarta tenni az asztalra kirakott könyveket, mikor Irén megkérdezte tőle: nem hagyná itt kedves, hogy olvasni tudjuk? Olyan sok verset szerettem, de csak részletek jutnak az eszembe, szívesen utána néznék! Dehogynem, örömmel – felelte Márta.

Az Isten áldja meg magukat, majd még jövök, ha nem vagyok a terhükre.

Magát is áldja meg, hogy ilyen vidámságot hozott, örömmel várjuk, mondták szinte egyszerre.

Az asszony jó kedvűen nyitott be az otthonuk ajtaján. Nagyon szép volt ez az őszi nap mondta. Férje meg csak nézett, hogy mi történt a feleségével. Ez neked szép?- kérdezte. Mióta szereted az ilyen reménytelenül szürke, esős napot? Amióta benn jártam az otthonban, válaszolta.

Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.