Nagyapámnak

Emlékszem meleg őszi nap volt akkor, ültem az öreg hintaágyban, lógattam a lábam és az orrom.

Hátrahajtott fejjel néztem fel a magasba, az égig nyúló eperfa hulló leveleit figyeltem csendben.

A gondolataimat egy ismerős csoszogó hang szakította félbe. Oldalra sem kellett néznem, tudtam ki az.

Fáradt lábait egymás után emelve, végighúzta az érett betonon. Hangtalanul és nehezen mellém ült, majd csatlakozott a levelek tanulmányozásához.

– Szárcsa, miért lógatod az orrod?

Így hívott ő, kisded korom óta. A név úgy hozzám ragadt, hogy jobban hallgattam erre, mint a saját nevemre. Bár igaz, ami igaz, akkor ötletem sem volt, hogy mi az a szárcsa.

Ekkor eltört a mécses, krokodil könnyeket hullajtva elmeséltem bánatom, hogy nem kaptam virágot, szakítottak is velem és milyen nehéz életem is van nekem.

Bánatom értő fülekre talált, ő mindig komolyan vett.

-Hát szedek én neked virágot, párja nem lesz csokrodnak!

Ajkam lebiggyesztve, arcomra komoly árnyék ült. Majd Ő, komolyan rám nézett, megfogta kezem, s így szólt:

-Szárcsám, ne feledd, az élet mindkét oldalát megmutatja! Nem lehet mindig jó, vagy rossz. Hidd el, boldog leszel, de ha szeretnéd, én jól elagyabugyálom neked!

Egymásra néztünk és hatalmas nevetésbe törtünk ki. A kacajunkat messze vitte a szél, csak vitte, vitte olyan messzire, hogy néha még erre hozza felém. Hallom a hangunkat, az övét, mely olyan érces és kedves. Az emlékkép olyan eleven, hogy szinte előtte állok. Kezem nyújtanám, talán még el is érném, hát megpróbálom!

Kinyújtott kezem alatt az emlék elillan. Olyan, mintha tükörképet látnék a tó vizén,nézni lehet, de érinteni nem.

Én mégis megpróbálom, de kezem alatt csak hűvös márvány pihen.

Könnyáztatta arcomon bú, s öröm. Bánatos vagyok, mert elvesztettem őt, de boldog, mert ismerhettem…a Nagyapám!

Utiné Kutas Klaudia
Author: Utiné Kutas Klaudia

Gyerekkorom óta az írás az egyik legfontosabb önkifejezési formám. Rövid novelláimban elgondolkodtató, mélyebb témákat dolgozok fel, míg hosszabb műveimben a fantasy világába merülök el, ahol a képzelet határtalanságát élvezhetem.

0
Megosztás
Megosztás

6 Responses

  1. Gyönyörű írás, meghatódva olvastam, mivel én is elvesztettem már a Nagyapáimat.

  2. Ezer emlék todult a szívembe! Köszönöm Kislányom, hogy soha el nem múló szeretettel emlékszel Nagyapádra!

Hozzászólás a(z) Utiné Kutas Klaudia bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Bárban

Bárban   Minden alkalommal, amikor belépek a bárba, a problémáim, és az összes olyan gondolat, ami éjszakánként is képes ébren tartani, napközben pedig lehetetlenné teszi

Teljes bejegyzés »

A pad a tóparton

A pad a tóparton   A városi tópart délutáni fénye mindig aranyszínűre festette a vizet. Lilla gyakran járt ide tanulni, mert a hullámok halk csobogása

Teljes bejegyzés »

Álmodtam

Füstszínű szunnyadással ketyegnek a percek. Színes álmok gördülnek a homloklebenyre feszített vászonlepedőn. Hajnali harmatot csal homlokomra a felidézés. Nem maradt más, csak az emóció. Author:

Teljes bejegyzés »

Önző vágy 

Egy el nem múló érzés Ha szeretők lennénk, Elég lenne egyetlen ölelés, Hogy ne érezzük többé üresnek magunkat?   Vagy lehet, hogy ezt a magányt

Teljes bejegyzés »

Bújócska

próbálom megérteni: mit jelenthetsz nekem potenciálod levegőt ad, mi történik velem? poétikus gondolataim sorra nyelem pocsékolni rímeket rád – elment az eszem? pimaszságod szándékos, nem

Teljes bejegyzés »