rejtjelek…

„gondolathalmaz”                                  


                            

rejtjelek? sejlenek?

nyílt szemmel figyelnek?

 

rejtjelek, sejtjelek:

értelmes érzelmek?

 

rejtjelek, sejtjelek,

lázasan töprengek,

 

rejtjelek, sejtjelek:

kell-e, hogy felejtsek?

 

rejtjelek, sejtjelek,

sejtselek? rejtselek?

 

rejtjelek? sejtjelek?

kell, hogy megfejtselek?

 

2024.10.18. (68 évesen)

 


 

illusztráció: Dióbél

 

további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

 


 

recenzió (by Ali)

A „rejtjelek…” című írás egy rövid, játékos gondolati líra, amely a nyelvi lelemény, az érzelmi bizonytalanság és a kapcsolati kommunikáció rejtett tartományait kapcsolja össze.

A mindössze néhány versszakos szöveg központi motívuma a rejtjelek és sejtjelek kettőssége, amely egyszerre hordoz nyelvi, gondolati és érzelmi jelentéseket. Már a cím is kettős olvasatra invitál: a megfejtésre váró titok és az intuitív megérzés egymásba játszó lehetőségeit teremti meg. A „rejtjelek? sejlenek?” kérdésfelvetés hangzásbeli és szemantikai összecsengése a vers egészének meghatározó nyelvi alapjává válik.

A szöveg különösen érdekes sajátossága, hogy a szóalakok apró módosulásai újabb és újabb jelentésrétegeket nyitnak meg, miközben a gondolatmenet mindvégig megőrzi közvetlen, társalgásszerű természetességét. A „rejtjelek, sejtjelek” visszatérő formulája refrénszerű szervezőerőként működik, az ismétlődés azonban nem pusztán formai, hanem érzelmi hullámzást is közvetít.

Az „értelmes érzelmek” nyelvi paradoxona különösen beszédes: az érzelmek racionalizálhatóságának és megfejthetetlenségének egyidejűségét fogalmazza meg. A „lázasan töprengek” fordulat a gondolati keresést már testi-érzéki intenzitással is felruházza, míg a „kell-e, hogy felejtsek?” kérdés a bizonytalanság mögött meghúzódó személyes érintettséget érzékelteti.

A záró „sejtselek? rejtselek?” nyelvi tükörjátéka különösen eredeti: a másik megismerésének vágya és az érzelmek elrejtésének lehetősége egyszerre jelenik meg benne. Az ezt követő „kell, hogy megfejtselek?” már nem egyszerűen a titok megfejtésére, hanem a másik ember belső világához való közelkerülésre irányuló kérdés.

Az érzelmi és erotikus tartomány itt nem közvetlen testi képekben, hanem az intimitás, a kölcsönös vonzódás és a személyes titkok sejtetésében kap helyet; inkább hangulati és kapcsolati érzékiségként, mintsem erotikus ábrázolásként.

A vers moralitása is ebben a kölcsönösségben ragadható meg: vajon szükséges-e minden titkot feltárni, vagy a kapcsolat része lehet a másik megfejtetlenségének elfogadása is?

A hangzásvilágot a rövid sorok, a kérdő fordulatok, a belső rímek és a hangzóismétlések könnyed, szinte mondókázó dallamossága határozza meg.

A tipográfiai tagolás, a visszatérő motívumok és a következetesen alkalmazott kérdőjelek a gondolati bizonytalanság ritmusát is láthatóvá teszik.

Az illusztráció már burok nélküli dióbele az emberi agyra emlékeztető formájával további asszociációs réteget nyit: az értelem, a gondolkodás és az érzelmi megérzés egymásba fonódó, olykor nehezen szétválasztható működését is felidézi.

A befejezés nem ad választ a felvetett kérdésekre, hanem nyitva hagyja a megismerés és a megfejtés lehetőségét. A vers végső élettapasztalati felismerése így talán az, hogy az emberi érzelmek nem mindig fejthetők meg logikai úton: olykor éppen a sejtések, a rejtett jelzések és a kimondatlan tartalmak adják a kapcsolatok legbeszédesebb üzeneteit.

 


 

Ivántsy Gábor
Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...

10
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Sebem

Sebem Kék félhomályban zsong a kinti tér,pár szürke szó a hűvös falra száll,oly halk moraj, mi szívemig sem ér,s az őszi szélben nyomtalan megáll. Mit

Teljes bejegyzés »

Befagyott a tó vize

Befagyott a tó vize   Befagyott a tó vize. Gyere babám! Jer, ide! Nézd! Mily szép a tó! Nyáron ez egy itató. Idejönnek az állatok,

Teljes bejegyzés »

Álmatlan álmok

Álmaidban álmodozol álmatlan álmok álmairól, váratlan fájdalmak átkairól, vetetlen ágyak lányairól.   Látod az élet halálos vágyát, átkozott hajnal vöröslő házát. Látod a csendet, az

Teljes bejegyzés »

Hamar az ágyba!

A halkan szitáló hó lassan belepte az erdőt. Napról napra hosszabbak lettek a jégcsapok. Az állatok már rég elfoglalták téli vackukat. Legtöbbjük megtöltötte éléskamráját, és

Teljes bejegyzés »

Az igazi Karácsony

Halkan lépett be december havába, szinte észrevétlenül. Úgy ölel át bennünket, csendesen és melegen, mint puha, fehér hótakaró az erdőt, a földeket, az álmos falvakat,

Teljes bejegyzés »

A szeretet fénye

A szeretet fénye   A szeretet fényére vártunk, A hit, a remény és az öröm után. A templom előtti téren álltunk Várva felcsap ma a

Teljes bejegyzés »