Zsuzsinak (alias Kölök)
Hideg van, ősz, és fúj a szél.
Másfél éve, amikor először találkoztak az étteremben, tavasz volt, és szívdöglesztően bizsergető szellő. Fáztak, de boldogan mentek el sétálni. Régóta vártak már erre, gyerekesen kíváncsiak voltak egymásra. Szerelmesek voltak, és fiatalok.
Most pedig hideg van, és könnyesek a szemek.
Miért? Igaz, tavaly is volt nyár, el is felejtették egymást, tavaly is fújt ősszel a szél, össze is vesztek, tavaly is előttük állt a tél, amit magányosnak képzeltek, és mégis minden elmúlt.
És kezdődött előröl az egész. Ismét tavasz, és lángoló szerelem. Felmelegített káposzta – mondták, és ők csak nevettek rajta. Mert megint szerették egymást, és azt hitték, ez most már örökké tart.
És nem. Ősz van már megint, és hideg. És szeretnének már otthon lenni. Persze, titokban gondolják: megint együtt. Vagy most már muszáj? És miért? Egyikőjük sem tudja.
Ugyanarra gondolnak. Az első levél, az első telefon, az első randevú, az első csók, és a legforróbb ölelés. A virágok, amiket szétnyomtak a fűben, a bogarak, és az „erogén” zónák. Együtt újra, Bach, magnó, és az ágy. Párnák.
De nem. Mind semmi. Más fog mást csinálni – vagy ugyanazt, vagy ugyanaz fog mást csinálni, vagy ugyanazt – csak mással.
Sietni kell, mert már tényleg késő van. De sehogy sem megy. Talán jövőre megint lesz tavasz, és a tavasz után már sohasem lesz ősz és tél. Hiszen nem is olyan rossz még az a káposzta… Kicsit savanyú, de talán még fel lehet melegíteni!
P.S.:
1970. március – 1970. augusztus,
1971. február – 1971. október 31., este 09.oo: „Be szeretném fejezni veled a kapcsolatomat”
1971.10.31. (15 évesen)
illusztráció: https://www.atv.hu/belfold/20231015/rank-rugja
további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress
blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
