Létösszegző gondolataim a halálomról

Megtörtént események alapján

A napokban olvastam egy vallással kapcsolatos cikket, ami egy hívő ember tapasztalatait írta le a Mindenható Istenről, néhány bibliai idézettel tűzdelve és ez a cikk valamiért rengetegféle gondolatot ébresztett bennem magával a halállal kapcsolatban. Nem tudom miért, hiszen szó sem volt a halálról ebben a cikkben, pusztán az Isten hatalmát próbálta nyomatékosítani.
Azon gondolkodtam, hogy igen, túléltem a velem történt balesetet, de az idő alatt, amíg kómában feküdtem, többször is voltam halálközeli állapotban és többször is mondták az orvosok anyukámnak, hogy búcsúzzon el a lányától, mert nem biztos, hogy meg fogja érni a holnapot és többször is kóstolót vett belőlem a halál vasfoga, ezen pillanataimra mégsem emlékszem.
Emiatt gondolkodtam el azon, hogy milyen érzés lehet meghalni. Inkább olyan, mintha hirtelen elkezdenék repülni vagy zuhanni, vagy csak szimplán kikapcsolódik az életem, mint egy számítógép monitor?
Nem egy tudományos kutatás és oldal szolgál bizonyítékul arra, hogy az emberi agy a halál beállta után is még hosszú percekig működik. Létezik tehát, hogy én is valóban meghaltam vagy kétszer, de az agyam a sérülése ellenére még aktív maradt ezután is és valami csoda folytán ‘visszakapcsolt’?
Tudom, hihetetlenül hangzik ez az egész, jómagam is alig tudtam felfogni és feldolgozni mind a mai napig a velem történt események sorozatát 2019.08.01. óta, de a főorvos úr is megmondta, hogy

,,Regina, maga egy csoda!”

úgyhogy ehhez méltó módon igyekszem tovább élni szerény kis életemet.

2024.10.25. – B. R. M.

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Az írás gyerekkorom óta az életem része. Szerzőként és kommunikáció szakos hallgatóként a kreatív írás és a médiavilág határterületei foglalkoztatnak. Verseim több, az Irodalmi Rádió által megjelentetett antológiában is olvashatók. 2022-ben „A jelen verse” című írásom megjelent a Marsbook Kiadó gondozásában kiadott Létvágytalanság című antológiában. 2026 februárjában látott napvilágot első önálló verseskötetem, Szerelemszilánkok címmel. Jelenleg kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatójaként. A digitális kommunikáció és a tartalomkészítés világa közel áll hozzám, szerzői közösségi oldalaimat is magam menedzselem, ahol írásaimmal folyamatosan építem az olvasói közösséget. A Szerelemszilánkok című kötet megrendelhető itt: https://webshop.marsbook.hu/Szerelemszilankok

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Foncsor és hamu

Ott áll… a tükör előtt. A foncsor repedt, a tükör torz, arcát széttörve látja, szeme idegenné fakult, homlokán hideg árnyék gázol át… keresztül-kasul. Éjjel, az

Teljes bejegyzés »

Dermedéspont

Csend lett nevetésed, emléked halk szonár, üres napok telnek, szobám néma, kopár. Régi, tiszta érzés helyén szél sírdogál, nem maradt ott semmi, csak egy rideg

Teljes bejegyzés »
Versek
Sütő Ágnes

A föld hívó szava

Fáj a város harca, sok lüktető fénye, Bár lennék csak porszem, ágyam földnek kérge. Élnék kies tájban, mint egy kék vadvirág, Mely csillagtető alatt iszik

Teljes bejegyzés »

Egy szikra

Egy szikra Vigyázzon azzal a lánggal. Nem is sejti, hogy ebben a szobában minden… én magam is… puszta száraz papírból vagyunk. Egyetlen érintése elég, hogy

Teljes bejegyzés »

Lelked, ha fázik

Edit Szabó : Lelked, ha fázik Lelked, ha fázik, a szíved is fáj, nem látszik arcodon, bent muzsikál, fájdalom érzése mélységekben, nem jut előre a

Teljes bejegyzés »

Mámor-paralízis

Mámor-paralízis   Valóságom helyén van egy gödör, Bennragadtam mély álomba ringva. Szeretetet kívánkozó gyönyör… Semmit sem ér dombokon a dudva. Mossa arcom éj-tavaszi zápor, Beengedtem

Teljes bejegyzés »