A füredi kiserdőben

A füredi kiserdőben

A füredi kiserdőben
manók szaladgáltak
Ide vittem Bendzsi unokám
hol és kis pihenésre vágytam
Rém boldog volt a kis csöppség
mert megvalósult álma
Itt, ha megengedjük
szabadon szaladgálna
Ám feledve manó társait
rögtön megpillantotta
a virágágyásokban közelében
nyílt sok piros rózsa
Míg többiek mászókáztak, hintáztak
kis unokám csak a virágot bámulta
Hirtelen odaszaladt ,s leszakított egy szálat
majd sírva felénk fordulva
vérző ujjacskáját mutogatta
Ám a rózsát továbbra is erősen szorította
Ő volt az imádott Nagymama
akinek a virágot nyújtotta
S bár a kétéves fiucska
mindent megértve bszélni még nem tudott
Reggel hallván a Szülőktől a nagy napot
ami szólt a Mama születésnapjáról
melyet a szoba naptára is mutatott.
A kis Bendzsi látva az ünnepi készülődést
Ő sem akarta kihagyni a családi ünneplést.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »