Figyelem, 16 éven aluliak számára nem ajánlott! Boldog Halloweent! 🙂
Kicsi Matty
– Csokit vagy csínyt! – hallotta Matty az utcán mindenfelől, és nyomban elöntötte az izgalom. Hónapok óta készült élete első igazi Halloween estéjére. Testvérei és a környező szomszédok már annyi mindent meséltek neki róla, hogy alig várta október utolsó napját, amikor végre ő is csatlakozhat a többiekhez ezen a hátborzongató ünnepen. Elmondták, hogy ilyenkor töklámpásokat faragnak, amikbe gyertyát tesznek, kandírozott almát esznek, a gyerekek pedig mindenféle rémségnek maszkírozva járják a környéket. Mattyt ez érdekelte a leginkább, tűkön ülve várta, hogy megláthassa, miféle lények kelnek életre általuk. A többiek nem mondtak erről semmit, így csupán a fantáziájára hagyatkozhatott – egészen idáig. Most végre eljött a várva-várt pillanat. Dübörgő lépteket hallott, kopogást, aztán a már ismerős felszólítást. Szívdobogva közeledett a bejárat felé, izgatottsága minden másodperccel fokozódott. Lélegzet-visszafojtva várta, hogy az ajtó feltáruljon előtte. És amit odakint látott, egészen elkápráztatta. Boszorkányok, zombik, vámpírok, tündérek és cowboyok rótták az utcákat, volt, aki gyalog, volt, aki biciklin. Sokuk kezében lámpás volt, bár igazából szükségtelenül, hiszen minden ház előtt és az avarral borított utcákon is töklámpások tucatjai hevertek, vigyorgó szájukban mécsessel. Akadtak közöttük komoly művészi alkotások is, nem csak ormótlan, otromba fejek, és Matty erre is rácsodálkozott. A házak ablakira és ajtajaira narancssárga és zöld meg piros fényfüzéreket aggattak ki. Sok kertben egész rémjelenetet elevenítettek meg, élőhalottak keltek fel és feküdtek vissza, denevérek röpködtek végtelen körforgásban, vámpírok ugrottak ki koporsóikból. Olyan hangulatos volt minden, hogy azt kívánta, bárcsak így maradna örökre. Mindezt néhány másodperc alatt gondolta végig, ugyanis mire becsukódott mögötte az ajtó, minden elsötétült körülötte.
– Martha! Martha! – suttogta, nővére után nyúlkálva a sötétségben.
– Itt vagyok – érezte meg hirtelen Matty testvére érintését.
– Hol vagyunk? Mi történik?
– Fogalmam sincs.
Alattuk himbálózott, rázkódott, olykor pattogott minden, nem tudták, mi történik velük, nem tudták, hová viszik őket és miért. Még hallották a gyerekek beszélgetését, nevetését, így elkezdtek segítségért kiabálni, de olybá tűnt, senki nem hallja őket.
– Most mit tegyünk? Mi lesz velünk? – bújt szipogva nővéréhez. – Hová visznek, Martha?
– Bárcsak tudnám – ölelte át a testvére. – Hol vannak a többiek?
– Itt vagyunk – hallatszott távolabbról Mike hangja, és némi mozgolódás támadt az ellenkező sarokban. A többiek ott húzták meg magukat.
– Miért nem szóltatok előbb? Ti is kiabálhattatok volna segítségért.
– Felesleges – legyintett Mike. – Hiszen nem hallanak.
– Az hogy lehet?
– Nem tudom, talán ez az izé hangszigetelt…
Ebben a pillanatban hatalmas döccenéssel megálltak. Néhány pillanatnyi csend következett, majd futó léptek zaja, újabb himbálózás, majd ismét csend. Az a bizonyos vihar előtti csend, mely oly fojtogató, olyan félelmetes, hogy az ember minden izma belefeszül a várakozásba, szemei előtt alaktalan foltok lejtenek vészjósló táncot, keze, ajka reszket, és minden szőrszála az égnek mered. Matty fogai összekoccantak az ismeretlentől való félelmében. Minden porcikájával érezte, hogy most valami szörnyűség fog történni. Átölelte nővérét, aki szintén nem engedte el őt egyetlen pillanatra sem. Kapkodva szedték a levegőt, várták, mi fog most történni. Hirtelen mintha egy liftben találták volna magukat, felfelé repültek, egy pillanattal később pedig vakító fény árasztotta el őket. Behunyták a szemüket, részben emiatt, részben mert nem akarták látni, mi következik most. Egy éles sikolyt hallottak, mielőtt belezuhantak valamibe.
– Hol vagyunk? – kérdezte az este folyamán immáron másodszor Matty. A sikoly most már valahonnan távolról hallatszott, ők pedig egy sötét, nedves veremben találták magukat.
– Nem tudom – pislogott körbe rémült, könnyes szemekkel Martha.
– És hol vannak a többiek?
– Azt sem tudom.
Egyre melegebb lett körülöttük, a fura ragacsos nedvesség folyamatosan csak gyűlt körülöttük, ők pedig nem tudtak kikecmeregni belőle, bárhogy is próbálkoztak. Így aztán egymást átölelve lebegtek a felszínen egy darabig, riadtan forgatva fejüket valamiféle menekülőút után kutatva, egyszer csak Matty iszonyodva felkiáltott:
– Jézusom, Martha, mi történik veled?
Nővére lenézett, és elborzadt: testének az a része ugyanis, amely elmerült a folyadékban, elkezdett felolvadni. Martha sikoltozni kezdett, és megpróbált kimenekülni. Körbenézett, meglátott egy sziklaszerűséget, arra evickélt. Matty, akiben most kezdett tudatosulni, hogy vele ugyanaz történik, mint nővérével, elkezdett hátrálni, és hirtelen valami puhához ért – nem tudta mi az, de szárazabbnak tűnt, mint ahol volt, így felmászott rá. Martha eközben a sziklákba kapaszkodva próbált menekülni. A legutolsó mögött egyszer csak észrevett egy kapaszkodót, ami a magasból lógott alá, és megpróbálta elérni. Kinyújtotta kezét, lendületet vett, ellökte magát a sziklától – és sikerült elkapnia. Matty felujjongott, ám öröme nem tartott sokáig, mert valami láthatatlan erő, mint egy hurrikán, hirtelen a másik irányba repítette őket egy fülsértő robaj kíséretében, éppen arra, amerről eddig menekültek. Teljes sebességgel nekicsapódtak az elöl csoportosuló lapos, fehér köveknek, majd visszaestek ugyanabba a folyadékba, amelyikből kikecmeregtek. A sziklák szétnyíltak, fenyegetően föléjük tornyosultak. A testvérek kikerekedett, rémült szemekkel nézték a történéseket, összeölelkezve, reszketve várták, mi fog most történni. Kétségbeesetten kapaszkodtak egymásba, miközben a sziklasor feléjük tartott. Elugrottak előle, de azonnal jött a következő támadás. Erejük jócskán megfogyatkozott már, ömlött róluk a verejték, a testüket pedig egyszerűen elnyelte, feloldotta a ragacsos nedv. A szikla észvesztő sebességgel közeledett.
– Szeretlek, Matty! – kiáltotta Martha, mielőtt az éles kődarab levágta volna őt fivéréről. Ezután már csak egy pillanatra látta őt, amint az a puha valami, amire az előbb ő maga menekült fel, megforgatja immáron felismerhetetlenné torzult testét, és ellöki valahova, le a sötét mélységbe. Matty felnézett: az utolsó dolog, amit rövid kis életében látott, a felé közeledő hatalmas szikla volt.
– Én is kérek, én is kérek! – két pici, ragacsos kéz tépte ki sikítozva Peter kezéből a kemény munkával megszerzett csomagot. Két pici ujjacska kotorászott a zacskóban. Mike halálra váltan reszketett a sarokban, iszonyodva várta, mi fog most történni. A többiek – Matty, Martha, Mindy, Madeline, Madison, Mary, Mabel, Mark, Molly, Margot – már mind eltűntek. Ő maradt utoljára. És a két pici ujjacska megtalálta őt.
Author: Erika Skinner
Gyermekkorom óta szeretek olvasni, tinikoromban voltak az első szárnypróbálgatásaim, akkor még kevesebb sikerrel. Sok évvel később egy élmény hatására ragadtam billentyűzetet. Azóta részt vettem néhány pályázaton, és műveim több antológiában is szerepelnek. Olvasni és írni is egyaránt szeretek a horror és dráma műfajokban, illetve nagyon szeretem a csattanós végkifejletet, ezért néhány művemben én is igyekszem meglepetést okozni az olvasóknak.
