Mondtam már, hogy
szeretlek?
Óh, nem…
Hisz még sosem beszéltem,
veled.
Látlak,
minden nap látlak.
Ahogy ragyog a szemed,
s vörös a szád,
a mosolyt az arcodon,
s ahogy a hajad hátra dobod.
De a hang,
mi átszeli a teret,
miként hagyja el ajkaid,
de fülemig még,
el nem érhetett.
A hang,
mi hiányzik az egészből,
s mégis,
a szív dobban érte,
s gyúl lángra a vér.
Számomra oly kedves,
e kép.
S most bármi tévő legyek,
a létezés ösvényét,
nélküled,
elképzelni már nem lehet.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
Egy válasz
„a létezés ösvényét,
nélküled,
elképzelni már nem lehet.”
Meghatóan szép szerelmes szavak.
Szeretettel: Rita