Lassan mozdulnak a csillagok,
s fényük alatt simogat a szél,
és vízmosással ballagott,
az idő mely véget nem ér.
Úgy vagyunk mi itt,
mint egymás mellett fekvő kő,
meg kopnak a súly alatt,
de össze nem törhető.
S végtelen a mozdulat,
nem fáj most a szó,
de hiába is szólnék,
hangom úgy sem hallható.
Ahogy itt fekszem,
meg nyílok most neked,
lassan húzlak magamra,
s lelkem takarom be veled.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
2 Responses
„Úgy vagyunk mi itt,
mint egymás mellett fekvő kő,
meg kopnak a súly alatt,
de össze nem törhető.”
Remek gondolat. Tetszéssel olvastam a verset.
Szeretettel: Rita
Köszönöm. 🙂