A pult mögött kávédaráló duruzsol,
barnára pörkölt babszemek illata száll.
Az asztalok közt sápadt fény honol –
egy kávéház, amiben az idő megállt.
Odakint az eső csak csendesen szitál,
cseppenként gyöngyöt formáz belőle a fény,
mint apró csillagfény-zápor folyik alá,
és megtelepszik a kirakat peremén.
A pára lustán nyújtózik az ablakon,
az utcán járó alakok elmosódnak,
csak találgatom: öregek, fiatalok?
Talán már mind hazafelé bandukolnak.
Beborult már az ég, hűvös a délután,
átsiklottam tétlenül töltött perceken,
de a kávé melege átsugázik rám,
megadom magam, és lehunyom a szemem.
Az idő és a tér egyszerre megszűnnek,
a hangok elhalkulnak, ringatnak illatok.
Érzem, hogy kezed a vállamon megpihen…
Kinyitom a szemem, de te mégsem vagy ott.
Csak egy mély sóhajtás kell, hogy visszanyerjem
lelkem vészjóslón megbillent egyensúlyát.
Képzeletben látlak, de a valóságban érzem,
az idő egy óvatlan pillanatban megállt.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
2 Responses
„Odakint az eső csak csendesen szitál,
cseppenként gyöngyöt formáz belőle a fény,
mint apró csillagfény-zápor folyik alá,
és megtelepszik a kirakat peremén.”
Nagyon szépek és igényesek a hasonlataid, szavaid. Kihasználod a magyar nyelv sokszínűségét, szinonímáit. A vers vége szomorú, de aki ilyen szépen tud írni egy kávéházban elfogyasztott kávéról is, miközben ennyi mindent lát meg, az nem lehet magányos soha.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm szépen azt a szeretetet, amit kifejezel és a támogatásodat is.
Üdvözlettel:
Angéla