Nagyon szeretem

Nagyon szeretem, hiszen annyi mindent köszönhetek neki. Gyakorta félek, hogy talán nem eléggé, hogy van, amikor többet várok, pedig ő minden. Minden, az egész teljesség benne van. A fiatalságom, az önfeledt játékok a szomszéd gyerekekkel, a finom ételek, amelyeket édesanyám készített a szájízünk szerint, az iskola, a sok pajtás, később a középiskola, mely különleges kihívás volt, hiszen oda már utazni kellett, ráadásul a fővárosba. A kirakatok, bennük a sok szép ruha, cipő, táska, kabát. A mozik, cukrászdák, a csodálatos Margit-sziget, ahová telente jártunk tornaórán, aztán olyan nagy szerelem lett belőle, hogy a későbbiekben elvittem a gyerekeim, unokáim is. A Duna-parton a kavics dobálás a vízbe, a játszóterek, a libegő, a cirkusz és a vidámpark, a Planetárium, a kicsi otthonunk, ahová mindenhonnan öröm volt hazatérni. A nagy kert amelyben orgonából volt a kerítés. A munkahelyem, ahol fejlődhettem, tanulhattam és ennek köszönhetően előrébb juthattam. A nyaralások, kiruccanások, hiszen a cégnek saját üdülői voltak és bérelt buszokkal szerveztek családi kirándulásokat, ahol a kollégák, kolléganők gyermekei között barátságok is születtek. Ó, mennyi minden! Nem létezik, hogy fel tudnám sorolni, hiszen még a saját lakást meg se említettem, ahol már a csapból folyt a meleg víz, nem kellett az udvarról – korábban a kútról – behozni a hideget, befűteni és megmelegíteni, majd lavorban három részletben mosakodni. Nem! Ott volt a fürdőkád, ahol el lehetett nyújtózni az illathabos vízben. A lakás minden helyiségében az egyforma meleg, hamuzás, begyújtás nélkül. Télen a szánkózások, a pihe-puha hón csillogó napfény, amelyben úgy éreztem magam, mint ha maga a mennyország költözött volna le a földre. Aztán a tavasz, ahogy egyre másra bújtak elő a kis virágok, majd kizöldült, kivirágzott minden. A fák menyasszonyi ruhát öltöttek, később pedig gyümölcseikkel örvendeztettek meg bennünket. Nincsenek szavak rá, hogy mennyire szeretem és tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, de ez nem változtat a szeretetem mélységén és valódiságán, egy cseppet se csökkenti azt, sőt, így jó, hogy sokan vagyunk, akiknek fontos, akik szeretjük a BÉKÉT.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben - édesanyám távozása után - űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen - Solymáron - élek.

Megosztás
Megosztás

7 Responses

  1. Kedves Rita, kedvelem emlékeidet.
    Szeretem a belőlük áradó nyugalmat,
    melyeket gondolatban újraélni igazán,
    csak békében lehet…
    Üdvözlettel: Zoé

  2. Kedves Rita! Jelentkezz be az IR felületre. A hozzászólásoknál keresd meg az íráshoz tartozó hozzászólást és kattints az „Elfogadás”-ra. Az írásodnál megjelenik a hozzászólás, amit neked írtak és ha válaszoltál rá, az is. Szép estét! Zoé

  3. kedves Rita, csak ismételni tudom magam: „minek kitalálni bármit is, ha elég előbogarászni azt, amit az élet talált ki számunkra…” Édesanyám kedvenc válasza volt annó, amikor valami kellemetlen régi téma került szóba: kedves-hamiskásan annyit dúdolt el nekünk: „csak a szépre emlékezem…”

    hát, igen. a „pihológusok” szerint muszáj, hogy leselejtezzük/legyőzzük valahogy életünk még most is zaklató, felkavaró, feldolgozatlan traumáit: a lelki béke nem fér össze a belső éneink háborúskodásaival. szívünk szerint, ha egy mód van rá, s ha van rá mód, pont az olyan emlékeket kell előcsalogatnunk, mint amilyenekről meséltél nekünk. köszönet értük!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Valahol nyílnak már

Edit Szabó : Valahol nyílnak már A hóferér jácint mosolyog, kibújva a fekete földből, „Hűs reggelen életre csókol a felkelő Nap mosolya.” Tavasz megérkezik a

Teljes bejegyzés »

„Csakazértis” pozitívan!

  „Csakazértis” pozitívan!  Az indián nyár napfényes próbálkozására hétvégén összeszedtem magam, elhessegettem a fejfájásomat és az üres benzintank gondolatát, kiléptem az utcára. Hangos „szépnapot” köszöntem

Teljes bejegyzés »

A kemény

  A    k e m é n y     Utálta, ahogy a férje tölt magának egy felest és egyszerre lenyeli. Utálta, hogy már évek

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Ónadi Krisztina

Januári játékos

Januári játékos   Hó van, hideg is, Tél van, talán hiszed is.   Hófelhő fent kiszakadt, Esett a hó, megmaradt.   Régen ez volt az

Teljes bejegyzés »

Hinni a csodákba

Edit Szabó : Hinni a csodákba Esti fénykoszorú csillan az eső áztatta fákon, és visszaverődik,mintha millió csillag ragyogna. Madárdal nem szólal este, elpilledtek a csodától,

Teljes bejegyzés »
Versek
Halászné Magyar Márta

Ma reggel (2025.01.14.)

  Úgy látom, nehezen indul ez a reggel, de felkelek ma is, magamért, amit tudok, megteszek mindenkiért, aki számomra fontos, főleg azokért.   Reagálás a

Teljes bejegyzés »