Évi néni alaposan megrakta a kandallót, és hallgatta a fák ropogását, amint átadják magukat a tűznek.
– A mindenit, trópusi meleget csináltál! – jegyezte meg a férje, Józsi bácsi.
– Tudod jól papa, hogy Kamilla milyen fázós teremtmény.
Kamilla hetente meglátogatta idős nagyszüleit. Nagymamája minden alkalommal izgatottan várta a pillanatot, amikor unokája betoppan, és színt varázsol a kis házba. Kamilla pedig imádta a nagyszülői ház süteményillattal átitatott melegségét. Ugyan már a harmincadik életévét taposta, itt mindig visszatalált gyermeki énjének egy kis zugához.
– Szia mama, megérkeztem! Olyan hideg van kinn, lefagyott a kezem.
– Szia leányom. Talán nem ártana így december tájékán kesztyűt húzni a kacsódra. Gyere csak be drágám, jó meleget csiholtam neked. Öregapáddal találkoztál az udvaron?
– Persze! A faházban tesz-vesz.
Évi néni a fejét tekerte. Az öreget még télen sem lehetett beparancsolni a lakásba. Képes volt a félhomályban tenni-venni. Kamilla leült a nagymamája mellé, átnyújtott neki egy adventi kalendáriumot, valamint egy fahéj és szegfűszeg illatú gyertyát.
– El sem hiszem, hogy hamarosan karácsony. Annyira szeretem ezt az időszakot – a lány sóhajtott, majd meggyújtotta a gyertyát.
– Mesélj kislányom! Jól telnek a napjaid?
– Minden rendben, mami. Ma is sokat dolgoztam, mindig a rohanás, tudod a szokásos.
Az asszony Kamilla arcát fürkészte, ki nem mondott dolgot sejtett szavai mögött.
– Kamilla! Öreg vagyok, de vén bizony nem. Az utóbbi időben észrevettem, hogy igencsak lesoványkodtál. Elárulod öreganyádnak, mi ez a szomorúság a tekintetedben? Pici korod óta beköltözik a szemedbe, ha valami bánt.
A lány bágyadtan mosolygott, és ismét megállapította magában, hogy imádott mamija mindenkinél jobban ismeri őt.
– Nagyi, téged tényleg nem lehet félrevezetni. Nem mintha akarnálak, csak olyan bánatom van, amelyre talán még te sem adhatsz orvosságot.
Évi néni nem szólt semmit, arcát a tenyerébe helyezte, bátorítóan nézett unokájára.
– Neked túlságosan egyszerű volt a szerelmi életed. Egész fiatalon megismerted a papát, aztán ásó, kapa, nagyharang. Nem tudhatod, milyen érzés, amikor az ember – hogy is mondjam? – nem biztos az érzéseiben. Itt van Ervin, aki a tökéletes férfi, vagyis az lehetne. Szereti a család, értelmes, helyes. Mégis…. – Kamilla hangja elcsuklott, kereste a szavakat.
– Mintha hiányozna valami – segítette ki nagyanyja.
– Igen! Olyan gyorsan történnek a dolgok. Pár hónapja vagyunk együtt, de már az eljegyzés gondolata is felmerült, persze csak az ő részéről. Közben tudom, engem is sürget az idő.
A lány lehajtotta a fejét, két tenyerét összekulcsolta az ölében. Évi néni oldalra billentette a fejét, és megvárta, amíg Kamilla ismét felpillant.
– Ne gondold ám, hogy minden úgy történt, ahogy a családi legenda tartja! Vannak apró titkos részek, amiket nem osztottam meg anyáddal. Veled azonban kivételt teszek, de lakat a szádon! Elmesélek neked egy történetet. Nagyapád még úgyis elbabrál a faházban.
Az asszony befejezte az almák felszeletelését, megpucolta a narancsot, és ebben a télillatú hangulatban belekezdett saját históriájába.
– Az igaz, hogy jóval fiatalabb voltam, mint most te, de ezzel ne törődj! Más idők jártak akkor.
Sok évtizeddel ezelőtt egy Pista nevű fiú udvarolt nekem, az akkori falusi jegyzőnek a fia. Kellemes modorú, kissé csendes, okos, fiatal férfit képzelj magad elé, aki előtt fényes pálya állt a jogtudományok területén. Akkoriban a mi falunk is tartott Anna-bált, ott ismertem meg. Táncoltunk párat, beszélgettünk. Tetszett a fizimiskája, bár kissé unalmasnak találtam a beszédjét. A bál után elkért a szüleimtől egy-egy sétára, sőt még színielőadásra is elmentünk a városba. Az egész család örült az udvarlómnak. „Évikénk megfogta az Isten lábát!” Nagyanyám azt mondta anno, hogy „ezt a fehérnépet ember legyen a talpán, aki elviseli!” Hozzád hasonlóan én is sűrűn keveredtem kalamajkába nyughatatlan, néha csökönyös természetemnek köszönhetően. Úgy tűnt, Pistánk megbékélt ezzel, bár legtöbbször visszafogtam magam a jelenléteben. Nehezen találtam hibát Pistánkban, de ennyi év után bevallhatom: nem dobbant tőle hevesen a szívem. Ősz elején a szüleim meghívták a vasárnapi ebédre. Elárulom neked, rémesen unatkoztam azon a délutánon.
Kamilla kuncogott mamája őszinteségén, és kíváncsian várta, mi kerekedik ki ebből a soha nem hallott régi történetből.
– Aztán beköszöntött a tél. Akkoriban jóval zordabb, hidegebb telek jártak, mint mostanság. Gyakran hatalmas hótorlaszok borították az utakat. Pistával ritkán találkoztam. Egyrészt nem szívlelte a téli sétákat, másrészt a sok tanulás közepette gyakorta megfeledkezett rólam. Ámde ezt nem igazán bántam.
Sosem felejtem azt a napot, amikor megismertem öregapádat. Vastag hóréteg födte a tájat, miközben folyamatosan hullt reá a friss hó. Pár falubeli barátnőmmel kimentünk a domboldalra szánkózni, ahol jó pár fiú is élvezte a tél örömeit. Először egymást püfölték a hóban, előttünk fitogtatva az erejüket, azután mi leányok is sorra kerültünk! Nem mondom, hogy a vizes ruha és bakancs annyira kellemes élményt nyújtott, mégis élveztük a mókát. Nem kényeskedtünk annyit, mint a mai nőszemélyek. Egyszer csak megjelent egy magas, harsány fiatalember két cimborájával együtt. „Na, mi az? Egymással már nem bírtok? Ezekkel a szép lányokkal verekedtek?” – kurjantott nagyot, majd kezet fogott a többiekkel. Mi csak álltunk a lányokkal egymás mellett, amikor is a tekintetem összeakadt a fiúéval. Nekem attól a pillanattól fogva nem létezett se Pista, se senki, csakis ez a kedélyes legény. Bizony ő volt a te nagyapád. Ne hidd, hogy a lovagiasságával lopta be magát a szívembe! Miután helyre igazította a fiúkat, a következő merészséget követte el: Fogott egy hókupacot, termetes, szabályos hógolyót formázott belőle, végül közelebb lépett hozzám. „Látjátok lányok? Így kell tökéletes hógolyót gyúrni. Annyi havat vesztek fel, amennyi csak belefér a tenyeretekbe. Megmutatom közelebbről.” Kezdtem elhinni, hogy a hógolyókészítés mesterségének lehetünk szemtanúi, amikor is egy hirtelen mozdulattal a nyakamba nyomta azt a hideg gömböt. A szemtelen fajankója! Ezek után óriási csata alakult ki. Még élek el nem felejtem. A végén már mindenki dobált mindenkit, miközben hatalmasokat nevettünk, futottunk, elestünk, felálltunk.
Attól a havas délutántól kezdve megállás nélkül a Józsi járt az eszemben. Két faluval lakott odébb, mint azt megtudtam. Fogalmam sem volt, mikor látom őt ismét, ám itt belül a mellkasomban éreztem, találkozunk mi még. Így is történt.
Csak hát úgymond Pista volt a hivatalos udvarlóm, még ha alig láttam is. Tudod leányom, akkoriban más szabályok uralkodtak, főleg faluhelyen. Az nem járta, hogy két legény csapja nekem a szelet. Vettem a bátorságot, aztán nagy sajnálkozások közepette kiadtam a Pista útját. Lógatta a fejét, sajnáltam szegényt, de mást nem tehettem. Okoztam ám olyan felháborodást a családban! „Egy ilyen ifjút elhajtani, mint a Pista!” Egyedül nagyanyám nem lepődött meg, elégedetten annyit súgott: „Jobb is így ennek a tökéletes Pista gyereknek!”
Annak rendje és módja szerint nagyapád el kezdett kurizálni nekem. Mindig talált rá alkalmat, hogy találkozzék velem. Kialakult egy kis csapat: öregapád, az egyik barátja, én és Rózsika. December 13. napján együtt kezdtük faragni Luca székét. Ez kiváló lehetőséget adott a gyakori találkozásra, ugyanis karácsonyig el kellett készülnie a széknek, ám minden nap csakis egy műveletet szabadott elvégezni. A szüleim nem igazán örültek ennek az egésznek, kezdetben nem szívlelték az én Józsimat, aki nem volt sem jogtudós, sem túlságosan modoros. Öregapád víg kedélyű, életrevaló, dolgos, néha harsány fiatalemberként élte mindennapjait. A karácsonyi műsorra – mely több település összefogásából született – már együtt érkeztünk, ahol a nagypapád is fellépett, méghozzá énekelt. Úgy hiszem, ekkor enyhültek meg irányába édesanyámék. „Talán mégsem olyan csirkefogó ez a Józsi”. A nagyim az első pillanattól kezdve tudta azt, amiben én csupán reménykedni mertem. „Istenemre mondom, ez a két tökkelütött egy napon összeházasodik.” Éreztem, hogy a mama igazán örülne ennek a frigynek.
Bizony nagyapáddal rengetegszer összeszólalkoztunk hasonló természetünk miatt. Mindketten hajtottuk a magunk igazát. Mégis olyan szerelemmel ajándékozott meg, amelyre szerintem minden leány vágyik. Ilyenek ezek a téli szerelmek. Jól megfagyasztják a nyakadat, aztán perzselő tüzet csiholnak a szívedben.
Kamilla teljesen átadta magát a történetnek. Megelevenedtek előtte fiatal, bohém nagyszülei. Olyannyira belefeledkezett nagymamája „meséjébe”, hogy a gerezdekre vágott almát mind befalta.
– A mindenségit! Szálka fúródott megint az ujjamba! Már ezek a fák sem a régiek – törte meg az idilli hangulatot Józsi bácsi.
Évi néni és a lány cinkosan összenéztek, majd hangos kacagásban törtek ki.
– Talán nem az elemlámpa homályában kéne a fákat rakosgatni. Gyere! Felteszem az okulárémat , utána kiszedem azt a fránya szálkát.
Kamilla elérzékenyülve figyelte ezt a játékos figyelmességet.
Elköszönt szeretett nagyszüleitől, majd kilépett a csípős estébe. Azt kívánta, bárcsak szakadna a hó, és nyakon dobná valaki hógolyóval…
Author: Varga Adrienn
Adri vagyok, az Irodalmi Rádió blogszerzője. Főként novellákat, valamint „könyves-élményes” beszámolókat írok. Az olvasás az a teremtett világom, amelyben megpihenhetek, feltöltődhetek, átérezhetek, tanulhatok… Az írás pedig az eszközöm, hogy kifejezzek. Az irodalom világán túl rajongok a kutyákért (főként a yorkimért, Szederért🥰) , a természetért, Párizsért, az Őrségért, az őszért, a télért, valamint a tökös-mákos rétesért 🙂 Audrey Hepburn életfilozófiáját a magaménak is érzem :” A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.” Eddigi megjelenéseim: Téli örömök könyve: *Családi tél (akkor és most) – Irodalmi Rádió (IR) – Dolgaink című novelláskötet : *A töltött paprika c. novella (3. helyezés) –IR– Lakótelepi Hófehér című novelláskötet: *Ünnepelek c. novella (2. helyezés) -IR– Kiskegyed online: *Szerda este; *Bütyök című novellák AHetedik című online folyóirat: *Meg(nem)érkezés c. novella A tavaszi szél titkai című antológia: *Nyílni kész c. írásom –IR– Cirkusz a moziban című antológia: *Várnak haza c. novella -IR- A hegyen nem történik semmi című antológia: *Elszáradt muskátli c. írás -IR- Csipkés szelek fújnak című téli antológia: *Régmúlt idők téli szerelme c. novella-IR – (2. helyezés) Akácízű hajnal című antológia: *A fonott kalács c. írásom -IR- Életet leheltél belém című antológia: *Szárnyaink c. írás -IR- Beadandó című...
