Tegnap nem mindennapi látogatóim voltak. A feleség és a kisfiam jött el meglátogatni, de hoztak még valakit, akit, amikor megláttam, azt hittem menten elájulok. Hogy ki volt ő? Mindjárt elmesélem. Kicsit régebbről kell indítanom. Hol is vagyok éppen és miért?
Börtönben ülök. Rodríguez, a barátom vitt a bűn útjára. De persze én követtem. Ki akartam egészíteni az építkezéseken megkeresett jövedelmemet, hogy a családomnak, feleségemnek és nyolcéves kisfiamnak kicsit jobb életet tudjak biztosítani. Ezért Rodríguezzel időnként néhány napra gazdagabb vendégkörrel rendelkező üdülőhelyekre mentünk el. Ott felcsíptünk lányokat, akikkel jól szórakoztunk. Úgy választottuk ki őket, hogy előzetesen megfigyeltük, mennyi és milyen minőségű ékszert viselnek.
Legutóbb egy Rio-hoz közeli üdülőhelyen voltunk Rodríguez barátommal, ahol megismerkedtünk két nagyon csinos fiatal hölggyel. Az egyikük csak bizsukat hordott. Azok is értékesek voltak, de nem lett volna érdemes azokat ellopni. Ellenben a másikon, a barátnőjén, Clara-n, nagyon szép nyakék, karkötő és gyűrű volt az első napokban. Ez már felkeltette a figyelmünket.
A lányokkal sokat voltunk együtt. Napközben fürödtünk az óceánban, este táncolni mentünk. Nekem nagyon tetszett Clara, így én főleg vele voltam, míg Rodríguez a barátnőjével. De alapból mindketten Clara-ra koncentráltunk. Esténként, amikor hazatértünk a szórakozásból, arról beszélgettünk, hogy miként is kerülhetnénk közelebb az ékszerekhez.
A lányok nem egyedül voltak, hanem mind a ketten az édesanyjukkal jöttek, akikkel közös szobában voltak. Tehát rájuk is figyelnünk kellett.
Már az elutazásuk előtti nap délelőttjén tudtam csak bejutni Clara-ék szobájába. Az üdülő strandján volt mindenki. Láttuk, hogy a mamák mélyen bementek az óceánba. Csókolózni mentünk be, mivel nem szerettük volna, ha azt mások is látják. Engem persze az ékszerek izgattak. Kérdeztem Clarát, hogy mit vesz fel majd az utolsó este? És kicsit félénken, hogy felveszi-e a gyönyörű ékszereit, melyeket már napok óta nem láttam rajta, de ott voltak a tükör előtt. Erre ő elmondta, hogy nem meri azokat felvenni, amikor táncolni megyünk, mert fél, hogy egy óvatlan pillanatban ellopják tőle. És tényleg, mégsem kellene a tükör előtt hagynia azokat és elgondolkodott, hogy hová is tegye? A bőröndjébe, vagy a fiókba? Végül a fiókba tette. Majd visszamentünk a partra. Én ott elmondtam Rodrígueznek, majd mentünk ebédelni.
Az ebédhez nem ülhettünk le csak úgy fürdőruhában. Ahhoz rendesen fel kellett öltözni, így elváltunk. Emlékszem, Clara és a mamája kicsit később értek le, már azt hittük, nem is jönnek le ebédelni a nagy közös asztalhoz. De végül lejöttek és gyorsan megebédeltek. Én egy ebéd utáni sétát javasoltam és el is indultunk a mamákkal együtt. Pár lépést követően Rodríguez viszont elkezdett panaszkodni, hogy kicsit megfeküdte a gyomrát az ebéd, és inkább pihenne egyet, hogy estére jól legyen. Persze tudtam, hogy az ékszerekért akart menni.
Végül mi sem mentünk messzire, inkább leültünk a légkondicionált társalgóba és beszélgettünk a többi vendéggel. Hamarosan Rodríguez is csatlakozott, mondván, hogy már jobban van. De elég furcsa volt. Valójában állandóan jelezni akart volna nekem valamit. Majd felállt, mint aki csak kinyújtóztatja magát, közben a közelembe jött és a fülembe súgta, hogy nem voltak ott az ékszerek. Ennyiben maradtunk, mivel nem volt további lehetőségünk. Este még elmentünk a lányokkal táncolni, majd másnap reggel hazajöttünk. Következő nap pedig letartóztattak egy korábbi sikeres lopásért.
Hogy mi történt tegnap?
Szólt az őr, hogy menjek vele, mivel látogatóim vannak. Pár napja volt bent a felségem és a kisfiam. Ismét ők lennének? — kezdtem el örülni. Amikor az őr kinyitotta a beszélgetős szoba ajtaját láttam, hogy valóban ők voltak ott. Az asztalnál ültek. Majd, amikor ténylegesen bementem, akkor vettem csak észre, hogy van ott még valaki. Clara volt az, de ő kicsit távolabb ült. És ekkor éreztem, hogy menten elájulok. Rögtön le kellett ülnöm. Hirtelen meg sem tudtam szólalni. Alig bírtam egy köszönésfélét kipréselni magamból.
— Látom, nagyon elcsodálkoztál Paolo, hogy kivel is jöttünk együtt a látogatásra — szólalt meg a felségem. — Clara joghallgató és egyik gyakorlati feladatát végzi éppen, miszerint börtönben ülőket és családjaikat látogatja meg. Így jutott el hozzám. És persze amint rájött, hogy ki vagyok, mesélt a legutóbbi kis nyaralásodról is. Végül úgy döntöttünk, hogy együtt látogatunk meg.
— Pedig ott végül semmi sem történt — mondtam halkan, miközben lesütöttem a szemem.
— Elárulom, hogy az ékszereket hazaküldtem apámmal, aki az utolsó előtti nap meglátogatott minket — kapcsolódott be Clara a beszélgetésbe. Látszott, hogy ő is zavarban volt. — Ugye azokat is el akarták lopni?
Szörnyen éreztem magam. Azt sem tudtam, hová nézzek. Leültem, majd felálltam. Kivert a veríték. Most mit mondjak?
— Kérem, ne haragudjon rám! — fogtam szinte könyörgőre és a kezembe temettem az arcomat. — Ha innen kikerülök, csak tisztességes munkát akarok majd végezni. Persze, ha lesz, aki majd alkalmaz, ezek után.
— Nagy szerencséd van Clara-val — folytatta a feleségem. — Elmentünk vele Ramirez úrhoz, ahol dolgozom, és megbeszélte vele, hogy a szabadulásod után alkalmazni fog a vegyeskereskedésében. Legalább ott szem előtt leszel.
Ezek után szinte sírva omlottam a karjaiba és megígértem, hogy soha többet nem keveredek bele semmiféle tisztességtelen dologba. Ezekkel a lopásokkal csak a család anyagi helyzetén akartam javítani. Hogy ne csak másokról levetett holmit tudjunk megvenni. Persze a drága luxushoteleket, amelyekbe elmentünk, mi fizettük, de azt befektetésnek tekintettük. Ha jól utánaszámolok, nem is biztos, hogy nyereségesen jöttünk ki. Jobb és főleg nyugodtabb lesz a tisztességes élet. Itt igyekszem jó magaviseletet tanúsítani, hogy hamarabb kikerüljek és együtt lehessek a családommal.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/
Egy válasz
Izgalmas és remek sztori volt. Egészen hihetetlen, hogy a feleség megbocsátott, sőt a kis hölgy is, aki mégiscsak szimatot fogott. Nem minden szép nő buta, ahogy azt néhány férfi gondolja. Tanulságos, jó történet volt.
Szeretettel: Rita