Egy elmaradt rablás története/Clara

­ Látom, nagyon szomorú vagy Clara ­ szólalt meg édesapám ebéd közben.

­ Igen apa, nagyon rosszul esett, hogy összevesztünk Fernandóval. Olyan egyedül érzem magam ­ válaszoltam miközben csak turkáltam az ételt.

­ Mit szólnál ahhoz, ha pár napra elmennétek édesanyáddal, barátnőjével és az ő lányával egy kis tengerparti fürdőzésre mielőtt elkezdődik az egyetem, csak ide nem messze egy csendes kis üdülőbe? Úgy tudom Luiséval ti jóban vagytok? Megkérdezem tőlük, mi a véleményük.

­ Igen, ez jó ötlet apa.

Magamról azt hiszem, hogy egy talán szép, magas, vékony, barna bőrű, barna szemű lány vagyok. Hajamat kicsit vörösesre színezem. Két éve az egyetemen megismerkedtem egy csinos fiúval, akivel végül szakítottunk. Jogot tanulok, hogy ügyvéd lehessek, akárcsak édesapám, akinek komoly irodája van a városban. Édesanyám is ott dolgozott, mint a titkárság vezetője, aki még mindig csinos asszony. Apjával ott ismerkedett meg.

Anyával, barátnővel és az ő lányával, Luise-val két nap múlva már úton is voltunk a Riotól úgy száz kilométerre lévő kis üdülőfaluba. Nagyon jó, az óceánra néző erkélyes szobákat kaptunk az egy emeletes üdülőben. Kellemes, családias volt a légkör. Az étkezések az épület előtt lévő hangulatos kertben voltak egy közös nagy asztalnál a pálmafák tövében. Az óceánpart nagyon közel volt, ahol az üdülők a napjaikat töltötték. Kényelmes nyugágyakban pihentek, úsztak, vagy szörföztek. Esténként kellemes zene szólt. Bár a fiatalok inkább a közeli discoba mentek.

Luise-val megismerkedtünk két ifjúval, akikkel a napjainkat és az estéket töltöttük. Igazi latin szépségek voltak. Világos nadrág, kicsit színes felső, napbarnított bőr. Néha a közeli kisvárosba is bementünk a mi autónkkal. Ilyenkor és a kicsit ünnepélyes vacsorák alkalmával felvettem a magammal hozott néhány ékszert is. Egy szép gyűrűt, egy nyakláncot és egy karkötőt. Luise csak bizsukat hozott magával, bár azok nagyon mutatósak voltak, de nem képviseltek túl nagy értéket.

Nekem először Rodríguez kezdett udvarolni, míg Luisének Paolo. Azonban néhány nap elteltével azt vettem észre, hogy mintha Paolo inkább irántam érdeklődne. Egészen konkrétan egyik ebédet követően, amikor a kertben sétáltunk, Paolo elkapta a derekamat és a fák közt megcsókolt. Nekem is jobban tetszett Paolo, de jeleztem neki, hogy ne udvaroljon nyíltan, hiszen nem akartam a barátnőmet megsérteni. Bementünk a szobánkba. Édesanyjám kint volt a kertben, beszélgetett a többi vendéggel. Csókolózás közben megbeszéltük, hogy este discoba mennünk. E közben nézegettem az asztalon lévő ékszereket, majd úgy döntöttem, hogy azokat mégsem veszem fel, hátha kirabolnak érte az éjszakában. Paoloval közösen gondolkoztunk, hogy hová is tegyem el azokat. Először a kis bőrönd egyik zsebére gondoltam, de végül az egyik fiókba tettem, amelyet a fiú is látott. Majd lementünk a kertbe. Épp akkor érkezett meg édesapám, hogy meglátogasson minket, mivel üzleti útja épp arra vezetett.

A délutánt az üdülő vendégei mindannyian a vízben és felváltva a napozóágyakon töltötték. Luise-val mi is mikor a fiúkkal, mikor csak kettesben úszkáltunk, beszélgettünk.

­ Neked ténylegesen melyik fiú tetszik? ­ kérdezte, Luise-t.

­ Őszintén megmondom, nekem mindegy. Nem tűnik komolynak egyikük sem. Nem is tudjuk, hogy ténylegesen kik ők, mivel foglalkoznak ­ válaszolt Luise.

­ Igen, szerintem is kicsit furcsák. Két fiatal srác egy ilyen nem túl olcsó üdülőhelyen ­ válaszoltam kicsit elgondolkodva.

Majd a fiúk hirtelen ott termettek mellettük.

­ Mond Paolo, ti mivel foglalkoztok tulajdonképpen? Mi elmondtuk nektek, hogy egyetemisták vagyunk. De ti mintha titkolnátok ­ szegeztem a két fiúnak a kérdést.

­ Építkezésekkel foglalkozunk és most kivettünk pár nap szabadságot. Nem akartunk Riótól messzebb menni, hogyha szükséges elérjenek bennünket bármikor ­ válaszolt Paolo, de látszott, hogy zavarba jött a kérdéstől.

­ Vacsora után elmegyünk ma is discoba? Úgy tudom, ez az utolsó estétek. Érezzük jól magunkat! ­ javasolta Rodríguez.

Este Clara anyja is elment sétálni a tengerpartra néhány újdonsült ismerősével, majd már lefeküdt, mire hazaértem. Ekkor látta, hogy nincsenek rajtam az ékszerek.

­ Clara, hol vannak az ékszereid? ­ kérdezte.

­ Ne izgulj anya, délután odaadtam apának, hogy vigye haza. Nem is kellett volna ide elhoznom azokat ­ válaszoltam. Azonban egy rövid pillanatra feltűnt nekem, hogy az a fiók, amelyikbe délután az ékszereket tettem, nem volt teljesen becsukva. Bár ennek akkor nem tulajdonítottam semmi jelentőséget és el is felejtettem.

­ Holnap délután hazamegyünk. Hogy vagy a fiúkkal? Találkozol majd valamelyikkel a későbbiekben?

­ Nem is tudom. Paolo tetszik nekem, de azt mondja, a jövő héttől az USA-ba megy pár hétre. Majd utána felhív. De szerintem semmi komoly ­ válaszoltam.

­ Neked meg kezdődik az egyetem. Majd ott találsz valakit magadnak.

 

Februárban elkezdődött az egyetem, ahol harmadéves joghallgató voltam. Az egyik tantárgyunkban azt a feladatot kaptuk, hogy látogassunk meg börtönben lévő embereket és a családjukat is, beszélgessünk el velük, majd készítsünk beszámolót a tapasztalatainkról. Kaptunk egy listát a javasolt személyekről. A tanárok azt javasolták nekünk hallgatóknak, hogy akik először végeznek ilyen jellegű feladatot, azok viszonylag könnyűnek látszó esettel kezdjék, ne rögtön nehéz bűnözőkkel. Hogy először a családot, vagy a börtönben ülőt látogatják meg, az ránk volt bízva. Én egy fiatal nőt, nyolcéves gyermekét és börtönben ülő apukáját választottam, akit ékszerrablásért ítéltek el másfél évre.

Én először a családot akarta megismerni, így egyik délután elmentem hozzájuk. Épp akkor érkeztek haza. Bemutatkoztunk, majd az asszony behívott a lakásba és elkezdtünk beszélgetni. Elmondta, hogy ő teljesen megdöbbent, amikor a férjéért jött a rendőrség, majd elvitték kihallgatni és utána már nem is engedték haza. A legfontosabb dolgokat neki kellett utána vinnie a börtönbe.

­ Mivel vádolták a férjét? ­ kérdeztem.

­ Képzelje, én úgy tudtam, hogy a férjem építkezéseken dolgozik és azért van sokszor napokig távol. Erre kiderült, hogy különböző üdülőhelyeken próbált kirabolni gazdagabb hölgyeket. Elsősorban ékszereket lopott. És az egyik helyen lebukott ­ mesélte az asszony.

­ Ön nem is gyanakodott? ­ kérdeztem és kezdtem kicsit visszaemlékezni az édesanyámmal töltött extra nyaralásra.

­ Nem, dehogy. A barátja és állítólagos munkatársa többször járt nálunk. Ő hozta a híreket, hogy mikor kell mennie a férjemnek dolgozni az építkezéseken.

­ Mikor volt legutoljára távol a férje?

­ Úgy két hete jött haza egy öt napos távollét után. És másnap jött érte a rendőrség.

­ És már börtönben is van, mint elítélt? ­ érdeklődtem és egyre erősebb volt a gyanúm a férfi kilétével kapcsolatban.

­ Igen, hamar megvolt a tárgyalás, mivel egyszerű eset volt.

­ És mikor történt az a rablás, amiért elítélték?

­ Azt mondták, hogy úgy egy hónapja. A sértett felismerte. És már meg is volt az ítélet.

­ És most, hogyan próbálnak meg élni?

­ Én szerencsére a közeli élelmiszerboltban dolgozom, és a tulaj nem bocsátott el a férjem miatt. Drága jó ember. Segít a bajban.

­ Mutatna nekem egy fényképet a férjéről?

A nevek alapján nem ismertem rá Paolora, akivel az üdülés alatt megismerkedtem, mivel a családi nevét nem tudtam, csak, amikor megláttam a fényképet, akkor ismertem fel.

­ Rosszul van? ­ kérdezte tőlem az asszony.

­ Nem, dehogy. Minden rendben. De el kell mondjak önnek valamit. Én ismerem a férjét. Két hete találkoztunk egy üdülőben.

­ És önt is kirabolta? ­ kérdezte szinte sírva az asszony.

­ Nem, de ez csak a véletlenen múlt ­ mondtam és elmeséltem az üdülésen történteket.

­ És ezek után meglátogatja a börtönben? – kérdezte az asszony.

­ Igen, mindenképpen. Érdekes találkozás lesz.

­ Én is önnel mehetek?

 

Másnap délután hármasban elmentünk a börtönbe és Paolot kértük a beszélőre. Amíg vártunk rá úgy helyezkedtünk el a szobában, hogy amikor Paolo belép ne lásson meg rögtön engem. Ennek meg is volt a hatása. Amikor Paolo belépett, örült feleségének és kisfiának, de amint meglátott engem szinte rosszul lett. Leült az asztalhoz és a fejét a kezébe temetve sírni kezdett.

 

Ékszerrablásokért elítélt bűnöző és családja

 

Clara Ribeiro 3. éves joghallgató

Szemináriumi beszámoló

A börtön világa című választható tantárgy teljesítéséhez

 

A javasolt, börtönben ülő személyek közül Paolo Vieira elítélt esetét választottam.

Első lépésként elmentem a megadott címre, ahol az elítélt feleségével és nyolcéves kisfiával találkoztam. A lakás Rio északi zónájának déli részén található, amely másfél szobából, egy kis konyhából és egy kis fürdőszobából állt. Rendezettnek láttam. A nő és gyermeke öltözete is tiszta, rendes volt, de látszott, hogy használt ruhákat hordanak.

A feleség elmondta, hogy neki fogalma sem volt arról, hogy férje ékszerrablásokból tartja fenn magát és részben családját. Teljesen váratlanul érte, amikor férjét otthonából elvitték a rendőrök. Úgy tudta, hogy különböző építkezéseken dolgozik és ezért tűnik el időnként napokra. De kiderült, hogy társával különböző üdülőhelyeken gazdagnak tűnő, ékszerekkel rendelkező lányokkal ismerkednek meg, szórakozni viszik őket, majd egy óvatlan pillanatban, elutazásuk előtt kirabolják őket.

Az asszonnyal és a kisfiúval mentem a börtönbe a férjet meglátogatni. A férj sírva ígérte feleségének, hogy ha kiszabadul, rendes életet fog élni. Rákérdeztem a rablások motivációjára is, amely egyértelműen a jobb élet megadása volt családja számára.

A látogatás után elmentem abba az élelmiszerboltba is, ahol a feleség dolgozott. A tulajdonos régóta ismerte a családot. Őt is megdöbbentette az eset. Elmondta, hogy kérésemre a szabadulása után a férjet is tudja alkalmazni és részt venni a rendőrséggel közösen a börtönből szabadultak új életének segítésében.

Megjegyzés

Amikor a börtönben megláttam az elitéltet én is ráismertem, mivel három hete találkoztam vele egy üdülőben. Ott csak a keresztnevét említette.