Adventi életképek 4. Elveszett karácsony

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió alkotóközösségének a Csipkés szelek fújnak című antológiájában jelent meg.

Elveszett karácsony

Munkakezdéskor Kriszti belépett a Cég ügyfélszolgálati osztályának egyik irodájába. Másfél éve dolgozott itt a panaszkezelési csoport vezetőjeként harmadmagával, de most a kollégái betegsége miatt egyedül tartotta a frontot. Körülnézett, kereste, miként tudna javítani a helyiség látványán. Fürge léptekkel az elegáns szalagfüggönyhöz sietett és meghúzta a lamellákat mozgató madzagot. A kialakuló réseken át beszüremkedett a bágyadt decemberi napfény, ami a nagy tárgyalóasztalon lévő kommersz adventi koszorún új életre kelt és hamis csillagokat tükrözve megpróbált karácsonyi hangulatot imitálni.

Munkához látott. Elővette a szekrényből, majd íróasztalára tette a Cég egyik ügyfelének reklamációjával kapcsolatos vaskos dossziét. Rögtön elkezdte tanulmányozni az iratanyagot, hogy mihamarabb érdemi választ tudjon küldeni.

Ebédszünetben elsétált a közeli adventi vásárba. Csak erre a helyre jellemző, régről ismerős hangok, színek és illatok kavalkádját érzékelte, ami egy kedves családi élményt is előcsalogatott emlékezetéből. Azt, amikor sok évvel ezelőtt az óvodás korú gyermekeivel és a férjével együtt körhintáztak. Felszálláskor a fia, akár egy kis huszár, csákóval a fején és játékkarddal az oldalán, azonnal felpattant az egyik ló hátára, a férje meg az említett kellékek nélkül, csak úgy hétköznapi öltözetben elhelyezkedett a következő paripán. A lánya egy igazi hercegnő előkelő modorában megkérte, hogy üljön be vele a szép, arany díszítésű, tükrös fehér hintóba, amit Kriszti örömmel meg is tett. Elindult a hinta és már szálltak is körbe-körbe. Nem számított semmi más, csak a repülés. Sajnálták, amikor véget ért az álomutazás, majd mind a négyen úgy lépkedtek le a lépcsőkön, mintha valamelyik gyönyörű meséből véletlenül indultak volna el a föld felé. Kriszti szívesen nosztalgiázott volna tovább, de a hangszóróból érkező, hivatalos közleményt jelző durva szignál félbeszakította a szép emlékek felidézését.

– Kérjük a kedves látogatókat, fokozottan vigyázzanak értékeikre, mert a vásárban zsebtolvajok tevékenykednek! – ordította a recsegő gépi hang. Egy pillanatra döbbent csend támadt, majd az emberek ellenőrizni kezdték a csomagjaikat, hogy biztosan tudják, nem rabolták-e ki őket.

– Na, és tőlem mit tudnak ellopni? – kérdezte fennhangon egy ittas középkorú férfi. – Talán a karácsonyt? Nekem az már régóta nincs. Elveszett, mert… – mondott még valamit, de a fokozatosan erősödő zsivajtól és néhány suhanc vihogásától nem lehetett hallani a hangját. A jelenlevőket nem érdekelte, hogy mi lett volna a részeg további közlendője.

A téli hangulat jegyében újból megszólalt a hangszóró, de most elcsépelt karácsonyi dalokat bömbölt angolul. Olyanokat, mint a Jingle Bells, a Let It Snow! vagy a White Christmas.

Kriszti az árusok portékáit mustrálta. Amikor elindult ide, elhatározta, hogy egy pohár forró teán kívül nem vásárol semmit, ám ezt azonnal elfelejtette, amikor a kézművesek sátránál meglátott egy különleges üveggömb karácsonyfadíszt. Nagyon tetszett neki, ezért megvette. Találkozott néhány ismerősével, de a köszönésen kívül nem kommunikáltak. Senki sem ért rá odafigyelni a másikra, mindenki csak rohant és vásárolt. Kriszti igyekezett minél gyorsabban minél többet látni és időben visszaérni az irodába.

Az adventi sétáján nem sikerült kikapcsolódnia vagy jobb hangulatra derülnie. Talán azért, mert rengeteg dolog nyomasztotta. Még sosem fordult elő, hogy a legnagyobb forgalmú év végi időszakban plusz ügyeleteket és túlórákat vállalva három héten át egyedül kelljen dolgoznia. Ráadásul a munkaügyön vállalati érdekre hivatkozva egy-két nap szabadság kiírását sem engedélyezték neki.

Éppen előkészítette a délutáni munkájához szükséges iratokat, amikor kopogtattak. Kiss Péter érkezett, a Cég HR-főnöke. Némi általános kedélyeskedés után előrukkolt azzal, amiért jött.

– Nem jelentkeztél a céges karácsonyi bulira, pedig jó lenne, ha eljönnél! Az igazgató úr is megnézte, kikre számíthat a partin és meglepődött, amikor a nevedet nem találta a résztvevők között. Mindenki ott lesz, a kollégák, az összes vezér, valamint a Cég legjelentősebb támogatói is.

– Nem tudok elmenni. 23-án este minden évben közös családi programunk van. Ezen kívül pedig, te is tudod, mekkora munkahelyi teher nehezedik rám. Nagyon fáradt vagyok. Szerintem aznap a szórakozás helyett inkább egy nyugodt, kellemes otthoni estére lesz szükségem. Nem hiszem, hogy jó társaság lennék. Ezért döntöttem úgy, hogy kihagyom a lehetőséget. – hárította el az invitálást Kriszti és remélve, hogy Péter abbahagyja a beszervezését, megkérdezte: – Vagy talán kötelező?

– Nem az, de erősen ajánlott. – hangzott a válasz. – Javaslom, ne kötelezettségként gondolj a rendezvényre, ahogy a csapatépítő tréningekre szokás, hanem egy laza ünnepi összejövetelt képzelj el. Tudod, mi egy nagy család vagyunk és törődünk egymással. Garantálom, nagyon jó lesz a hangulat. Mit mondasz erre?

Kriszti néhány másodpercig csendben maradt. Végiggondolta, milyen következményekkel járhat, ha távol marad egy fontos közösségi rendezvénytől. A feljebbvalók neheztelésén kívül más ugyan nem jutott eszébe, viszont már ettől is kényelmetlenül érezte magát. Ráadásul szeretett volna együttműködőnek tűnni.

– Rendben van, ott leszek. – ígérte meg egy sóhaj kíséretében.

– Ez az! – kiáltott fel Péter és felfelé tartott hüvelykujjával is kifejezte elismerését, majd örvendezve folytatta: – Gratulálok a döntésedhez. Neked is jár egy kis kikapcsolódás. – Ezután elköszönt és elhagyta az irodát.

Kriszti megsemmisülten ült az íróasztalánál. Választása miatt gyengének, gyávának, sőt hozzátartozói árulójának gondolta magát, pedig biztos volt abban, hogy ők megértőek lesznek vele. Rájött, muszáj beletörődnie, hogy idén december 23-án este nem lehet a családjával. Nem ülhetnek le együtt a konyhaasztalhoz, hogy ott a szokásos vidám légkörben, kellemes zenei aláfestés mellett sütés nélkül készítendő édességeket alkossanak.

– Talán jövőre másként alakul! – suttogta maga elé, majd rémülten hozzátette: – Ugyan, ez hülyeség! Sosem alakul másként.

A sírás kerülgette, amikor arra gondolt, hogy az utóbbi években karácsonyi készülődés címén tulajdonképpen agyonhajszolta saját magát. A munkát azzal kezdte, hogy december elején elővette a listáját, ami a szerinte adventkor kötelezően elvégzendő feladatait tartalmazta. A lajstrom a témával kapcsolatos írások és egyéb médiatartalmak, esetleg mérvadó személyektől származó ötletek szerint folyamatosan bővült. Következő lépésként már-már kényszeresen megpróbálta elvégezni az összes feladatot. Hiába volt tisztában ennek megvalósíthatatlanságával, mégis ingerült lett, valahányszor csak akadályba ütközött. Eszébe jutott, hogy idén alaposabban kell megterveznie mindent, mert alig lesz ideje a készülődésre. Arra gondolt, hogy fejben végigpörgeti az adventi szokásokat és az azokkal kapcsolatos teendőit. Ebből fog összeállni a rendszer, amit már csak le kell szűkíteni, végül pedig megvalósítani. El is kezdte sorolni az alapvető elemeket…

– Tevékenységlista, időbeosztás. Bevásárlás, nagytakarítás, dekorálás, kreatívkodás, mosás, vasalás, sütés, főzés, terítés, népszokások és hagyományok, gasztronómia. Ajándékok, csomagolás, adventi naptár, kinti és benti világítás. Színek, piros-fehér, piros-arany-zöld, arany, ezüst, adventi koszorú, fenyőfa, díszek, szalmadísz, tálak, szegfűszeggel tűzdelt narancs fahéjrúd alapon, almába tűzött és szalaggal átkötött gyertya, aszalt citrusfélék, fagyöngy, mikulásvirág. Ízek és illatok, vanília, fenyő, gyömbér, fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, narancs, méz. Disznótoros, Borbála ág, Mikulás, Télapó, Luca búza, fokhagymakoszorú, téli napforduló, sötétség és fény, sólyomröptetés, szarvas, Fénylánc, betlehemezés, szent család, jászol, háromkirályok, ostyasütés. Édességek, szaloncukor, kalács, mézeskalács, kürtőskalács, sült gesztenye, aprósütemények, torták, püspökkenyér, gyümölcskenyér, stollen, flódni, bejgli, fatörzs torta, habkarika, habcsók, sós desszertek, meleg ünnepi ételek és italok, halászlé, töltött káposzta, pulykasült, mákos guba, diós kosár, forraltbor, puncs. Művészetek, irodalom, zene, filmek, netes üzenetek, családi és baráti összejövetelek, ünnepi ruhák, frizurák, smink. Asztali áldások, igék, imádságok, templom, éjféli mise, Jézus, szeretet. – döbbenten fejezte be a listát, majd megtoldotta két újabb szóval: – Képtelenség. Lehetetlen.

Kriszti arcán sűrű patakokban folyt a könny. Belátta, hogy nem lesz elég ideje és energiája a lista megvalósításához. A sírást zokogás váltotta fel, amikor visszaemlékezett az utóbbi évek karácsonyaira. A több héten át tartó, fokozott ütemű munkától december 24-re mindig kimerült. Félálomban tudta átvészelni az ajándékozást, az ünnepi vacsora feltálalásához segítségre volt szüksége, a közös családi filmnézés közben pedig elaludt. Soha senki sem kívánt tőle ekkora áldozatot és ő mégis görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy megfeleljen az akárhonnan magára vett elvárásoknak. Nehezen nézett szembe a szomorú ténnyel, miszerint számára az advent elsősorban nem a hitről, a reményről, a szeretetről és az örömteli várakozásról szólt, hanem a túlfeszített munkáról.

– Igaza volt a részegnek a vásárban, tényleg elveszett a karácsony. Elveszett, mert elhagytam. – állapította meg és fogalma sem volt, hogy miként készül fel idén a szeretet ünnepére. – Feladom! – gondolta.

Kriszti viszonylag gyorsan összeszedte magát, majd folytatta a délben abbahagyott munkáját. Annyira lekötötte a panaszos eset részleteinek feldolgozása, hogy teljesen megfeledkezett az ünneppel kapcsolatos összes problémájáról.

Epilógus

Aznap este Kriszti, a férje és a gyermekeik arról beszélgettek otthon, hogy az idei karácsonyuk miért és mennyiben tér majd el a korábbiaktól. Közös megegyezéssel feleslegesnek minősítették a legtöbb újonnan felvett, idegennek tűnő szokást. Ésszerűen elosztották egymás között az ünnep előtt elvégzendő házimunkákat, a menüt is minimalizálták. Eltervezték, hogy feltétlenül elmennek az éjféli misére. Ezek után Kriszti nyugodtabb lett. Éjszaka jól aludt és másnap reggel kipihenten, megújultan indult dolgozni. Útközben felidézte az előző este elhangzottakat, majd egyszer csak eszébe villant, muszáj lesz időt teremtenie a Cukorbűvölet Magazin legújabb számából kiválasztott karácsonyi édességek elkészítéséhez… Ekkor egy ittas középkorú férfi lépett mellé és a „Legyen kellemes az ünnepük!” kívánságot motyogta Kriszti felé. Valahonnan ismerősnek tűnt a hangja.

Author: P. Tatár Judit

Örömtelinek és megtisztelőnek tartom, hogy „Az őszi ég alatt” c. pályázatra beküldött írásom után meghívást kaptam az Irodalmi Rádió szerzőinek sorába. P. Tatár Judit vagyok, 1960-ban születtem. Életem nagy részét Szekszárdon töltöttem, néhány éve pedig az egyik városközeli kis faluban lakom a férjemmel. Két felnőtt gyermekünk van. Tizenhárom évig általános iskolai pedagógusként neveltem és tanítottam, majd huszonhét éven át a megyei könyvtár egyik feldolgozó könyvtárosa voltam. Jelenleg nyugdíjas vagyok. Szabadidőmben szívesen foglalkozom önműveléssel, kertészkedéssel, valamint a kutyánkkal és a cicáinkkal. A bennem lévő késztetés hatására kamaszkorom óta időnként írok. Többféle műfajt kipróbáltam, de a pályázatra beküldött próza volt az első olyan szépirodalmi alkotásom, amiről azt gondoltam, hogy élményt ad és szívesen olvassák mások is. A jövőben szeretnék több történetet is megosztani az írásaim iránt érdeklődőkkel.