Megszületett a kis unokám és
Hálásan néztem a világ felé.
Éreztem, ahogy könnyem ered,
S a miértjén töprengtem el én.
Már „láttam” ahogy az elme ébredez
E még törékeny kis test mélyén,
De már akkor nem leszek mire
Kis szirmai kibontja végképp.
Egy emlék leszek már csupán,
Homályos egy halovány kép,
S a fényképekről nézve sután
Meg sem tudom ölelni még.
Begyűjtöm a ma mozzanatát,
És tudom, arcod szívembe ég.
Őrzöm e jelen minden morzsáját,
Összekuporgatni mit enged az ég.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
Meghatóan szép sorok. Lesz emléke a kicsinek bőven, hiszen olyan hamar felnőnek. Egyébként azért sírunk, mert egy új élet születése maga a csoda, a teremtés csodája.
Szeretettel: Rita