rezsim

Végre elmúltak az ünnepek! Hála Istennek! Ha létezik egyáltalán Isten. Itt az új év, nem tűnik jobbnak, mint a tavalyi. Igaz, nem is nagyon kívánt nekem senki boldog új évet – én se másnak. Nehogy má’ jobb legyen neki! Legyen mindenkinek olyan szar, mint tavaly! Sz.Ú.É.K! (Szar új évet kívánok!)
Kicsit úgy érzem magam, mint a cigány, akit hétfő reggel akasztanak. „Na, ez a hét is jól kezdődik!” Nekem az év. Már csak háromszázötven és pár nap és megint lehet szilveszterezni. Mit várjak ettől az évtől? Semmit!
Én alaposan szemmel tartom a rezsimet. Mindenkinek a véleményét meghallgatom erről. Nem tehetek mást. Mert mindig a pofámba tolja mindenki az álláspontját, tapasztalatait. Ha akarom, ha nem. Meg már meg is szoktam, hogy mindenkinek van véleménye és ezt feltétlenül tudatni akarja velem. Pedig egyáltalán nem érdekel és ha tudnék, se segítenék senkinek. Ilyen vagyok… mint te! Önző. Csak a saját problémáim miatt dühöngök és ha véletlenül semmilyen problémám nem volna, akkor gondoskodok róla, hogy legyenek nekem is problémáim, mint minden normális embernek.
Persze a rezsim el akarja hitetni velem, hogy kevesebb a rezsim. De nem hiszek senkinek! Igaz, azt hittem, hogy őszintén bevallják, mennyivel kevesebb jut így nekik kisvasútra, jachtozásra. Szinte már dorgálásnak tűnik, hogy miért nem tekerem feljebb a fűtést és ha melegem van, akkor nyissam ki az ablakot inkább. De a gáz fogyjon! Rémlik valami hasonló propaganda a múltból, hogy ne vaklálj! Tekerj be egy százas égőt! Lesz majd fényár, pompa! Ja. Nekünk még a kinti budiban is száz Wattos égő volt betekerve a foglalatba. Az igaz… hogy az áram oda nem volt még akkor bevezetve és a víz se. Szerencsére a pottyantós budit nem kellett lehúzni. Pottyantottál, aztán sipirc be a házba, a melegbe. Ha hoztál a közös kútról, az utcáról vizet a lavórba, akkor még kezet is tudtál volna mosni. De hát mossa meg, aki megeszi! Nem igaz?
De hiszek nekik. Régen, amikor külföldön is sefteltem még háromszázat se adtak itthon a sumákban megkeresett Eurómért. Most meg?! Négyszáz! Mindjárt ötszáz! Hát nem jobb nekem?
Igaz, épp ma gondolkodtam el az anyagi helyzetemen. Szokás szerint gázt adtam, hogy még azt a kilenc kocsit megelőzzem. Alig cammogtak kilencvenöttel. Én itt száznegyvennel szoktam menni – úgysincs trafi. De, most a jóérzés helyett, ami elönti a szívemet, hogy én vagyok a sor elején, más gondolat furakodott az elmémbe. „Uhhh, ez az előzés, a padlógázzal… ezzel most egy rúd Parizer ára elúszott. A gázfröccshöz, a lámpánál annyi benzin elment, hogy egész este ihattam volna az árából. Picsába!
Szar az élet, tök a tromf! – szokták mondani… hogy kik? hát valakik, mit tudom én, hogy kik!
Mert, azt még megértem, hogy a hús ára meg az alma ára már a csillagokban! De, hogy a körtepálinka ára is! Meg a cigié?! Mire fel?! Almát úgyse árulnak a kocsmában – legfeljebb pálinka formátumban és az se almából van már. Az engem nem érdekel! Az alma. Ha nem lennék ilyen megfásult, rosszindulatú, keseredett ember a cigi drágulásának még örülhetnék is. Amikor még tele voltam optimizmussal, akkor örültem is. Tizenöt éve leszoktam, így magamban számolgattam, hogy napi három dobozzal mennyit is spórolok. De most csak a keserűség. Hát hol van az a megspórolt pénz?! Mert nálam nincs! A pénztárcám üres és a zsebemben is csak az a százas csörög a kulcscsomómmal, amit a bevásárlókocsiba tartogatok. Ha mennék bevásárolni. De nem megyek.
Én végig gondoltam a tavalyi évet… hát, ez már nem lehet sokkal rosszabb, az biztos. De, tartogathat még meglepetést az élet. Ha az Isten olyan, mint a katolikus meg a református egyház, akkor nekem még lehet rosszabb. Ennél is. Én abban hiszek, hogy több Isten van. Egy nem tudna ennyi szívatást kitalálni és végrehajtani. Persze vannak a papok, szerzetesek meg a lelkészek, akik önzetlenül segítik Őket a végtelen munkájukban. A hit nagyszerű. Nagyszerűen felhasználható politikailag. Mondjuk karrier építéshez. Már bánom is, hogy nem hittem… nem hittem azt, hogy lelkészként dolgoznom se kéne. Azt hiszem, hogy amilyen rafinált, sunyi, sumák voltam fiatal felnőttként, simán lehettem volna pap is. Csak akkor még nem tudtam, hogy ennyi embert be lehet csapni és ki lehet használni ezzel. Tévedtem. Beismerem.
Most iszom a boromat. Üveges. Már régi, de még nem romlott meg. Pedig senki sem figyelt a helyes tárolásra, hogy dugóval lefelé, hűvös helyen. Mégis iható. Van még valódi ebben a szilikonos világban! Mégsem minden mű! Persze az üveg nem visszaváltható. Marad a pesszimizmus!

Author: Mandel Imre

Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a humornak mindig, mindenhol helye van.