Újra utolért az este,
hiába futottam egész nap előle.
Kezemben egy fotó,
rajta a képedet,
egyedül fekszem,
s elképzellek téged.
Elképzelem ahogy átölellek,
ahogy szemembe lógnak,
viccesen szőke fürtjeid,
s halkan rám hajtod fejed.
Összefonódunk,
s lassan egymásba ér lelkünk,
szinte érzem illatod,
s az este erőt gyűjt felettünk.
Lassan nyom el az álom,
de te maradsz mellettem.
Ha nem is érinthetlek,
mégis itt vagy velem.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
Egy válasz
A saját szívünk fájdítjuk, ha az elhagyott társ fényképét nézegetjük. Fájdalmas, szomorú sorok.
Szeretettel: Rita