Lady cica

Márti már kislány korától szerette a cicákat. Amikor azonban férjhez ment és gyermekei, később unokái születtek, már fel se merült benne, hogy a kis lakásba még egy állat is helyet kapjon.

Az évek azonban elszaladtak, a szülők meghaltak, az unokák felnőttek, ő maga pedig nyugdíjas lett.

A házassága nem tartott sokáig, és miután a nagyobb gyermekek elköltöztek a már szintén felnőtt kisebbel maradtak együtt a lakótelepi lakásban.

Egyik nap a lépcsőházból kiérve találkozott a földszinti lakóval és annak két kislányával, akik épp egy tigriscsíkos kis cicának hoztak tejet. Milyen helyes kiscicátok van?- mondta Márti. Nem a mienk. – felelték a lányok. A bokorból jött elő, azt gondoltuk, hogy szomjas, azért hoztunk neki egy kis tejet. Az egyik kislány odament a cicához és meg akarta simogatni, de a cica abban a pillanatban visszaszaladt a bokorba. Látod, elijesztetted, mondta az édesanyja. Üljetek le ide a lépcsőre, hátha visszajön. Majd én szólok neki, ajánlotta fel Márti, aki szintén leült a lépcsőre és onnan beszélt a cicához: cicuska, szegény kicsi cica, biztosan félsz, igazad van, mert nagyon sok veszély leselkedik rád. Az utcán száguldoznak az autók, a járdán sétáltatják a kutyákat, és az emberekben sem lehet megbízni, mert sokan nem szenvedik a macskákat. Mindezt halkan, lágyan, szeretettel mondta, miközben a cica előbújt a bokor rejtekéből és közelített Márta felé. A lányok ismét hozzá akartak érni, de édesanyjuk nem engedte meg nekik. A cica meg csak jött. Már ott volt az asszony előtt, de ő akkor sem nyúlt hozzá. Kicsi fejét nekidörgölte Márta kezéhez. Ekkor simogatta meg az asszony. A kicsi lányok felbátorodtak, de a cica ismét elszaladt. Édesanyjuk azt mondta, hogy ő még ilyent nem látott, hogy Márta hangjára előjött és hozzá ment, miközben láthatóan nagyon félénk.

Márta elment vásárolni, majd mikor visszaért, a bejárati ajtó előtt várta a cica. Kinyitotta az ajtót és bement. A cica két lábra állt, a mellső lábait az üvegajtóra téve keserves nyávogásba kezdett.

Márta elmesélte a lányának, hogy lent sír utána egy kiscica.

• Miért nem hoztad fel? – kérdezte.

• Hogyhogy miért nem? Hol tartanánk?

• Hát, lakhatna a lodzsán. – nem?

• Ha, nem bánod, tőlem ott lakhat, de ha bepiszkít a lakásba, akkor mehet, mert nem fogok takarítani utána.

Márta lement. A cica már nem volt ott. Ismét leült a lépcsőre és beszélni kezdett. Egyszer csak előbújt a cicus és odament Mártához, aki felvitte a lakásba. Vett almot, amit beletett egy használaton kívüli tepsibe, valamint macskaeledelt is. Készített a cicának a lodzsán egy házat, ami egy korábban oda kitett íróasztal volt. Azt lefedte egy nejlon zsákkal és az elejére felszögelt egy kisebb plédet.

A cica az első perctől kezdve az alomra járt, és a „házában” aludt, így aztán reggel nyugodtan be tudta engedni a lakásba, mert ha ki kellett mennie, akkor azt jelezte. Jó időben pedig nyitva maradhatott az erkély ajtó és a cica akkor jött és ment, amikor neki tetszett.

Nagyon könnyen tanult és szívesen játszott Márti lányával, aki cipőfűzőt húzott előtte, kis labdát gurított, megmutatta melyik széket használhatja, honnan ugorhat a konvektorra, melyeket azonnal megjegyzett. Természetesen ez nem azt jelentette, hogy nem szegte meg a szabályokat. Tudta, hogy mikor van ott Márta, akivel azt csinálhat, amit akar, és mikor jön a lánya, aki megdorgálja, ha rosszat tesz.

A cicának viszonylag hosszú lábai voltak, olyan légies kis jelenség volt, valamint ugye a természete is különös, szinte tartózkodó, így az előkelő Lady nevet adták neki.

Lady egyéniség volt és azt se lehetett mondani, hogy túlságosan barátságos, hízelgő lett volna. Soha nem ugrott fel egyikük ölébe se, sőt, ha Márti felvette, alig várta, hogy elengedje őt, és azonnal leugrott az öléből. Ugyanakkor a maga Lady módján mégiscsak éreztette, hogy elfogadja és kedveli őket, hiszen, ha bárhonnan hazajöttek, eléjük ment a bejárati ajtóhoz, vagy ha kint volt a lodzsán, akkor nyávogással jelezte, hogy most már aztán épp ideje lenne, hogy beengedjék. Ha valaki csengetett, akkor rohant az ajtóhoz, viszont, ha nem tudott kimenni, akkor elbújt. Az idegeneket továbbra sem kedvelte.

Természetesen meg lett műtve, évente oltva, talán, ha 8 év alatt 3-szor volt beteg, akkor is rögtön elvitték az állatorvoshoz.

Márta időnként adott neki csirke csontot, melyet a lánya szerint nem kellett volna, mivel az szilánkosan törik és kárt okozhat a cicában.

Mivel Lady jó ízűen rágcsálta a sült csirke csontot és soha semmi baja nem lett tőle, az asszony máskor is adott neki.

Egyik nyári napon mielőtt Márti elment otthonról, a szokásához híven beengedte Ladyt, aki kapott konzervet, vizet és az almot is kitisztította. A csirke csontokat, melyeket előző este adott a levesből, összeszedte, és mint, aki jól végezte dolgát, reggel 8 óra előtt néhány perccel elhagyta a lakást.

Lánya délután ¾ 4-kor hívta telefonon, hogy valami nagy baj lehet a Ladyvel, mert egész nap nem jött elő. Nem evett, nem ivott, nem volt az almon, pedig többször is bement a szobámba, illetve ki a lodzsára, hívta, szólította, mindhiába.

Mielőtt elmentem jól volt, evett és ivott is. – mondta Márta.

Arra tudok csak gondolni, – mondta Márti lánya – hogy talán kiszúrta egy csirkecsont a beleit és elvérzett. Szegény elment „meghalni” a lakosztályába, hiszen te mondtad, hogy a macskák érzik, hogy mikor van végük és akkor elvonulnak. Mivel a lakást nem tudta elhagyni, nyilván a házába ment.

Márta alig várta, hogy haza érjen. Délután 5 volt, mikor „beesett” a lakásba. Lánya szemén látta, hogy sírt, miközben anyját vigasztalni akarta. Átölelte és kedvesen mondta: Anyuka nem jön már elő. Már több mint 9 óra telt el, hogy elmentél, és bármit csináltam, nem jött ki, pedig nagyon meleg van és ilyenkor inkább a szobádban szokott feküdni.

Istenem! Én öltem meg a Ladyt. Miért adtam neki csirke csontot? Anyukám, nekem most el kell mennem, fel kell töltenem a mobilt és vásárolni is szeretnék. Kérlek szépen, hogy ne sírjál, jó voltál hozzá, nagyon jó élete volt melletted. Tudom, hogy nagyon szeretted, ráadásul nekem is hiányzik, de nincs mit tenni. Nyugodj meg édesanyám!

Jól van, nem sírok, válaszolta Márta. Gyorsan a szemetesbe dobta Lady megmaradt ételét, a vizet a WC-be öntötte, hogy ne is lássa. Soha, de soha nem tartok már állatot, mert nem vagyok normális, egyszerűen szenvedek attól, ha elpusztul. Az ilyennek nem való állat. Legalább szabadok leszünk, bárhová el tudunk menni – próbálta saját magát vigasztalni. A lodzsára virágokat teszek majd, amit Lady miatt nem tudtam, mivel őfelsége közvetlen egyszerűséggel letúrta az ablakpárkányról azokat. Iszonyú a hőség, nem maradhat kint a teteme, ötlött fel benne a praktikus gondolat.

Felhívta az állatorvost és belezokogta a telefonba, hogy meghalt a cicája. Most mit vár tőlem, mit csináljak?- kérdezte az orvos. Legyen kedves megmondani, hogy kit tudok értesíteni, mert itt van a 3. emeleten, a lodzsán. Márta kapott egy telefonszámot, amit azonnal felhívott. Bár igyekezett összeszedni magát, mégis kiborult, amikor megtudta, hogy a hölgy fél órával ezelőtt ment el a településről és ma már nem jön vissza, de felhívhatja egy ismerősét, aki talán vállalja a tetem elszállítását. Az illető megkérdezte, hogy nem lehetséges-e, hogy a cica egyszerűen csak elment? Nem, hiszen nem is tud elmenni. A lányom egész nap itthon volt, de sehol se látta.

• Mekkora a cica, hangzott el a következő kérdés?

• Szép nagy, jól ápolt, tigris csíkos és párduc foltos.

• Bezsákolta?

• Én? Dehogyis zsákoltam. Meg se tudom nézni, nemhogy bezsákolni.

• Miért nem tudja megnézni?

• Hogyhogy miért? Azért, mert szerettem. Az élő állatról tudok csak gondoskodni. Nem akarom elpusztultan látni, így is nehéz.- mondta az asszony.

• Jó, akkor majd hívom újra, felelte a hölgy.

Csinálnom kell valamit addig, amíg jönnek- gondolta az asszony. Leszedte a fürdőszoba fregolijáról a beszáradt ruhákat és elkezdte azokat szortírozni és pakolni. Az egyik ruhát, melyet fogason szárított nem kell vasalni, azt be tudja tenni a szekrénybe úgy, ahogy van. Kinyitva a szekrényt látta, hogy a bőrönd el lett fordítva, a nejlon zacskóban levő fonalak, melyekből sálat akart kötni, kiborítva. Mit kereshetett a lánya? Ha hazajön, meg fogja mondani, hogy ha feltúrja a szekrényt, akkor legalább csináljon utána rendet!

Ebben a pillanatban szépen, komótosan kisétált a szekrényből Lady, ahová nyilván még reggel ment be, mikor Márti kivett egy blúzt, majd bezárta a szekrény ajtót.

Mártából elementáris erővel tört ki a feszültség. Úgy zokogott, mint egy gyermek. Ladykém, drága kis cicám, hát te élsz? Istenem, soha, de soha nem kapsz csirke csontot. Cicuskám, édes kicsi cicám!

Lady cseppet sem törődve ezekkel a nagy érzelmi kitörésekkel, szépen kisétált az alomra és elvégezte a dolgát, majd a konyhába ment, ahol Márta már egy újabb edényben „tálalta” fel őkelmének a vacsorát és hozzá egy másikban az innivalót. Ezt követően Lady kisasszony felugrott az utóbbi időben kedvencnek titulált foteljába és mint aki jól végezte dolgát, elszundított.

Márta felhívta a „hullaszállító” hölgyet, és belezokogta a telefonba, hogy a Lady él. A hölgy azt felelte, hogy gondolta és minden jót kívánva elköszönt Mártától.

Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben - édesanyám távozása után - űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen - Solymáron - élek.