A kemény

 

A    k e m é n y

 

 

Utálta, ahogy a férje tölt magának egy felest és egyszerre lenyeli.

Utálta, hogy már évek óta nem látta kijózanodni, hogy nem lehet vele normálisan beszélni.

Utálta, hogy minden az ő gondja, mert rajta kívül senki nem törődik ebben a családban semmivel.

Utálta, hogy végtelenül és reménytelenül magányos, olyan érzés volt, mintha már életében meghalt volna.

A kocsi kint állt az utcán a ház előtt. Benne a  személyi  iratai. Fogta a slusszkulcsot, kiment, beült, vett egy nagy levegőt, és indított. Fogalma sem volt, hogy hova, csak innen el.

Nyüzsgő falvakon ment keresztül, az emberek kirajzottak a késő délutáni kellemes melegben, de ő nem látott senkit.

Azt sem tudta, hol jár. Kiüresedett, kiégett aggyal csak ment előre. Régen alig mert vezetni, csak a közeli két kisvárosba  járt a legszükségesebb elintézni valók  miatt.

Most nem félt, csak ment előre. Azt sem bánta volna, ha karambolozik és meghal. Csak ne félig haljon meg. Így mondta azt, ha valaki kómában volt.

A félig-halál lehet a legrosszabb dolog a világon.

Egyszer csak a megyeszékhely határában találta magát. Az út szélén, parkkal körülvéve, egy csodás  épületet látott. Olyan békésnek tűnt, mint egy nyugdíjas otthon. Az volt kiírva: Liget Panzió. Fáradt volt, fájtak a vállai, gondolta, itt megszáll. Lekanyarodott, a  parkoló szinte üres volt, ennek is örült, legalább nem kell majrézni, hogy meghúzza valaki  járgányát.

Bement, a recepción egy nagyon kedves, középkorú hölgy ült, nem viselt formaruhát, egyszerű póló és farmer volt rajta.

• Jó napot, kivennék egy szobát egy éjszakára.
• Semmi akadálya, 9000 forint reggelivel. A csomagjait segítek felvinni. A szoba a tetőtérben van.
• Nincsen csomagom. Úgy volt, hogy estére már a rokonaimhoz érek, ahol van mindenem, de útközben egy baleset miatt óráik álltam, ezért nagyon fáradt vagyok, nem bírok tovább menni. Viszont holnap kora hajnalban útra kelek, ezért rendezném is a számlát.
• Rendben van, kilencezret kérek.

Felment a szobájába, a szoba átlagos volt, de se tévé, se rádió. Még egy könyvet sem hozott magával. Kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, hátha van legalább egy biblia, de az sem volt. Zuhanyozni indult, és itt érte a legnagyobb meglepetés: sehol egy törölköző.  Na szép. Lezuhanyozott, a víz nagyját letörölte papír zsebkendővel,  az ágy szélén ülve szárítkozott egy keveset, aztán bebújt a paplan alá, és mély álomba zuhant. Azt álmodta, hogy  fiatal, strandon sütkérezik, és nagyon boldog, olyan, amilyen a valóságban soha nem volt. Irdatlan dübögésre és kiabálásra ébredt:

• Géza, miért zártad be az ajtót?
• Eressz beeee!
• Az nem a maguk szobája, ott egy hölgy lakik! –kiabált a recepciós lentről.
• Hogyhogy egy  hölgy? Itt csak mi lakunk!
• Nem a maguké a szálloda. Az a szoba másnak van kiadva.

Az asszony gyomra remegni kezdett. Még jó, hogy mindig kulcsra zárja maga után az ajtót. Bár ennek a nagy tahónak, aki most döngő léptekkel távolodott, nem lenne nehéz benyomni. Távozni nem mert, ki tudja, a parkolóban mi várna rá, meg a pénzt sem kapná vissza. Van ugyan hatszázezer a számláján, de takarékoskodni kell, elvégre új életet akar kezdeni. Éhes volt, reggel óta nem evett.

• Te jó ég, milyen barom vagyok! Legalább egy élelmiszerboltnál megállhattam volna – gondolta.
• K……a, eressz beeee – üvöltötte egy hang az ajtó felől, és újból megdöngette az ajtót.
• Hagyja már békén azt a nőt! Honnan veszi, hogy kurva?
• Mi más lenne, ha egy út menti fogadóban száll meg egyedül?
• Ne törődjön vele. Ha tovább cirkuszol, kihívom a rendőrséget!
• Jó, de ezzel még nincs befejezve. Majd reggel megnézem magamnak ezt a nőt.

Összekuporodott az ágyon, sírt egy darabig, aztán újra elaludt. Kora hajnalban madárcsicsergésre ébredt. Még szerencse, mert a telefont elfelejtette ébresztőre állítani. Lenémította, amikor elindult otthonról, azóta rá sem nézett. Megnézte a kijelzőt, 18 nem fogadott hívás. Visszatette a táskájába.

Gyorsan kilopakodott a szobából, lábujjhegyen lesompolygott a lépcsőn. A hallban a recepciós nő már ébren volt.

• Miért nem mondta, hogy hánykor indul? Akkor  készítettem volna reggelit. Benne van az árban. Most épp műszakváltás van, máris jön a kollégám, majd ő megcsinálja.
• Köszönöm, lemondok róla. Csak minél előbb el akarok tűnni innen.
• Ugyan, ne féljen. Tudunk ezzel a csürhével bánni.
• Nem érdekel, jó napot magának.
• Hé, várjon, vigyen be engem is a városba!

Az utolsó mondat már az ajtón kívül érte. Bepattant  a kocsiba, a gázra lépett. Szerencsére még nem indult be a reggeli csúcs. Gond nélkül átjutott a rettegett csomóponton, egy hirtelen ötlettől vezérelve egy közeli tó felé vette az irányt.

Útközben megállt tankolni, sajnos autópálya-matricát is vennie kellett, mert innentől már fizetős volt az út, bár nem sokban különbözött az eddigitől. Vett egy térképet is, azon kiszemelte  az egyik tóparti nagyközséget.

A faluba érve első dolga volt végre egy kocsmába menni, ami viszonylag tiszta, és végre meleg ételhez juthatott. Nem volt még ebédidő, de a  pincér készségesen marasztalta.

Amíg várt a kiválasztott ételre, körbenézett, és azt látta, hogy mindenki őt bámulja. A terasszal egybenyitott helyiségben minden asztalnál családok ültek, 1-2-3 gyerekkel.

Némelyek sajnálkozva, mások lesújtóan néztek rá. A szemükből azt olvasta ki: -Milyen nő az, akinek még egy barátnője sincs, akivel nyaralni menjen.

Csak azért is élvezte az étel  finom, házias ízét. Megkérdezte a pincért, hogy hol talál olcsó szállást.

• Szinte minden utcában van olyan ház, amelyre ki van  írva: Szoba kiadó. De van a falu másik végén egy üdülőtelep. Ott a sátortól a három csillagos szállodáig sokféle lehetőség közül választhat.

Az üdülő mellett döntött.

A recepción mackónadrágos, pólós fiatal férfi állt.

• Szobát szeretnék.
• Sajnos, csak 4 személyes faházat tudok adni. Főszezon van, minden helyünk hónapokkal ezelőtt kiadtuk. Ezt a faházat ma reggel mondták le,ezért tudom odaadni. Mivel 4 fős, négyszer ötezer, azaz húszezer forint egy éjszakára.
• Egyedül vagyok.
• Az mindegy. Kéri vagy nem?
• Kérem. Ugye fürdőszobás?
• Dehogy, a vizesblokk itt van a mellettünk  levő épületben, a sátorlakókkal és lakókocsisokkal közösen használják.
• Elég az ennyi embernek?
• Igen, elég sok zuhany van.
• Ez így nagyon drága.
• Asszonyom, ez itt nem piac.
• Jó, kiveszem, de csak egy éjszakára.
• Tessék a kulcs. Reggeli héttől tízig. Benne van az árban.

Átvette a kulcsot, megkereste a faházat.

Két emeletes ágy, két rozoga szék, és egy kis asztal volt benne. Belegondolt, hogy  itt kell nyomorognia, miközben otthon 130 négyzetméteres háza van. Kitört belőle a zokogás. Egész életében nem sírt annyit, mint  az utóbbi  másfél nap alatt. Megtörölte az arcát, és elindult beszerezni a legszükségesebbeket.

Idefelé jövet látott egy ABC-t és egy butikot. Előbb az élelmiszer üzletbe ment. Vett egy csészés margarint, vákuumcsomagolt  száraz szalámit, paprikát és uborkát. Szerencsére, a nyaralók miatt, kést is tartottak, egyet a kosárba tett.

Ezután a ruhásba ment. Vásárolt néhány fehérneműt, két váltás ruhát, törölközőt. Ruhapróba közben észrevette, hogy megjött a menzesze, pedig még nem volt itt  az ideje. Uzsgyi, vissza az előző boltba.

Már késő délután volt, mire visszaért. A teraszon egy társaság jókedvűen szórakozott, ránéztek és röhögtek, de nem törődött velük. Szerencsére még nem ütött át a folt. Átöltözött, enni akart, de kifordult a szájából az étel. Arra gondolt, vajon mi lehet otthon. Vajon aggódnak-e érte?

Keresik, vagy a kutyának sem hiányzik?

Odakint hatalmas szél támadt, eleredt az eső. Pár perc alatt nagyon hideg lett, és besötétedett. Befeküdt ruhástól az ágyba, magára tekerte a paplant, de még így is fázott. Akkor jutott eszébe, hogy pizsamát nem vett. Percekig vacogott, a feje is fázott. Vízcsepp esett az arcára. Felnézett, és látta, hogy egy  ablak nyitva van. Próbálta elérni, de nem  tudta. Felállt  a székre, a széken lábujjhegyre, de így is csak behajtani sikerült, kilincsre zárni nem. Káromkodott néhány cifrát, nem értette, hogy lehetséges ez, hiszen délelőtt még harminc fok volt.

Két bugyit húzott a fejére, felvett még egy váltás ruhát, szerencsére kényelmes darabokat vásárolt, így ráhúzhatta a másikra.

Újra az ágyba bújt. Rájött, hogy nem csak a hűvös időtől fázik, hanem attól is, hogy évek óta nem volt szabadságon, napi 14-16 órát dolgozott a vállalkozásban és a háztartásban. Végig gondolta, mennyit robotolt, és most semmije sincs, csak az a pár százezer forint, ami egyre fogy. Végül sikerült elaludnia, de  itt is hasonlóképpen járt, mint az előző helyen. Egy részeg társaság ment el az ajtó előtt, ráverték az ajtót, valamit gajdoltak magyarul és lengyelül, aztán tovább mentek a  lakókocsik felé. Úgy látszik, meg kell szokni, hogy ez az egyedülálló női lét velejárója.

Reggel evett egy kicsit, majd elment kipróbálni a zuhanyzót. Olyan volt, mint a kollégiumi. Két zuhanysor, némi műanyaggal deréktájon elválasztva egymástól, mindenki látott mindenkit, és szanaszét spriccelt a víz. Fürdőköpenyt persze nem vett. Egy váltás ruhát hozott magával. A fogasra nem merte a köpenyek közé felakasztani, hiszen úgyis lepotyogna, ezért összegöngyölte és az ablakpárkányra tette. Mire lezuhanyozott és felvette, már nedves volt, de egy szál törölközőben mégsem mehet ki.

A recepcióhoz ment, csapzottan, fésületlenül. Ugyanaz a fiú volt, aki előző napon. Remegő hangon megszólalt:

• Na ide figyeljen fiam! Én egy becsületes adófizető állampolgár vagyok. Belementem, hogy horror árat fizetek a maguk által középkori módon nyújtott szolgáltatásáért. Az éjszakát valahogy átvészeltem, de nem tűröm el, hogy beesik az eső, mert az ablak zárhatatlan, és még zaklatnak is. Köszönje meg, hogy nem hívtam ki a rendőrséget.
• De hölgyem, én nem tehetek semmiről.
• Maga nem hallott semmit az éjjel?!
• Hát igen, egy társaságnak jó kedve volt, de hát istenem. Nyaralnak.
• Szórakozzanak, de ne az én káromra.

Az utolsó mondatnál  egy termetes hölgy állt meg mellette, és megkérdezte, mi a probléma. Elmondta, hozzáfűzve, hogy a családja egy-két napon belül követi, mert itt akartak nyaralót venni a faluban. Ő előrejött, mert több szabadsága van, de olyan rossz benyomások érték, hogy már látni sem akarja többet ezt a környéket.

• Kérem ne ítéljen elhamarkodottan! Az igazgatója vagyok ennek a komplexumnak, és intézkedek, hogy mindent megjavítsanak a szobájában, a biztonságáról is magam fogok gondoskodni.
• Nem bánom, maradok még egy napot. Tud eladó házat?
• Nem, de adhatok egy ingyenes hirdetési újságot. A közelben adják ki, helyi ingatlanokat és ingóságokat kínál.
• Köszönöm.
• A reggelijét még nem fogyasztotta el. Foglaljon helyet a teraszon, vagy  a közös helyiségben a lakókocsi parkoló mellett.
• Köszönöm, már reggeliztem.

Ez duma a családról és a nyaraló vásárlásáról hihető és hatásos volt, legalábbis egyelőre.

Bevitte az újságot a faházba, bekarikázta  benne az ötmillió alattti eladó és kiadó házakat, és elindultam.  Abban az időben még nyomógombos mobil volt, GPS-t csak hírből tudta, hogy létezik. Az utcán embereket leszólítva  tájékozódott. Megnézett néhány eladó házat, de rá kellett jönnie, hogy itt nagyon drágák az ingatlanok, úgy látszik, felkapott hely.

Nem is értette, miért, de ragaszkodni kezdett  a környékhez. Hasonlított a szülőfalujához, a helyiek készségesek és kedvesek voltak. Már dél volt, a lába fájt, éhes és szomjas volt, pisilnie kellett, szóval tisztára mint Vuk. Meglátott egy presszót, fagyizóval az oldalbejáratnál.

Bement, megnézte a kínálatot, hatféle fagyiból lehetett választani. Szemmel láthatóan saját készítésű, kézműves termékek. Összefutott  a nyál a szájában. Egy fiatal lány állt a pult mögött. Kért két gombóc erdei gyümölcsöt. Odaadta, nagy szem  szedret tett a tetejére. Ujjongott magában, mint egy gyerek, imádta a szedret.

A hangokra egy férfi jelent meg, ötven körüli, hófehér ingben, fekete nadrágban. Kicsit a férjére, kicsit az apjára emlékeztetett.

• A ház vendége, mondta rekedtes hangon. Megköszönte, már majdnem kimondta, hogy kevesebbet kellene dohányoznia, de az utolsó pillanatban leállította magát.
• Köszönöm, nagyon kedves.
• Úgy látom, Ön nyaraló vendég. Sokáig marad?
• Szabadságon vagyok, és még nem tudom, meddig maradok.
• Foglaljon helyet valamelyik asztalnál. Pihenjen egy kicsit.
• Nem, köszönöm, várnak.
• De ígérje meg, hogy holnap is eljön. Meg kell kóstolnia a többi termékünket is.
• Köszönöm, talán eljövök.

Úristen, mit művelek itt. Flörtölni kezdtem, pedig épphogy csak elhagytam  a családom, dohogott magában. De hát nem is én flörtöltem, csak ő. Hülye vagyok, nem kellett volna elfutnom, ő biztos mindenkit ismer és minden helyi hírt tud – mondta  a másik énje. Munkát is szerezni  kell. Most merre induljon, mit csináljon?

Tűnődéséből  egy rendőrautó szirénája verte fel. Közeledett.

• Úristen, ez biztosan engem keres – gondolta. Nyilván a családom jelentette az eltűnésem, körözési listára tettek, mint egy bűnözőt. A szíve majd kiugrott a helyéről. Az autó továbbment.  Az élelmiszerboltnál állt meg. Nyilván lopott valaki. Talán ilyen hamar még nem is adnak ki körözést.

Hirtelen egy nagy épületre lett  figyelmes,   amelyre az volt kiírva: Polgármesteri Hivatal.

• Ez az! Itt kellett volna kezdeni. Bement.
• Jó napot kívánok! –szólt egy kellemes női hang. – Kit keres?
• Hát, nem is tudom. Talán a polgármestert.
• Ismeri?
• Nem, igazából tanácsot szeretnék kérni.
• Bálint Jánosné Ibolya vagyok – nyújtotta a kezét.
• Kocsisné, Várnai Viktória – feleltem.
• Miben segíthetek?
• Ide szeretnék költözni a családommal. Lakást és munkahelyet keresek.
• Hát, szívesen látunk mindenkit, aki itt akar lakni, mert fogy az állandó lakosság létszáma, de munkahely, az nincs.
• Most mi a foglalkozása?
• Családi vállalkozásban üzemeltetünk egy kisboltot és egy kocsmát.
• Na, arra itt is szükség van. Felépítettünk a Tisza-parton egy kisboltot, de nincs aki üzemeltesse. Pedig jó forgalma lenne, de a helyi vállalkozókat nem érdekli.
• Akkor miért építették fel?
• Állami támogatást kaptunk rá. Sokan már télire sem mennek vissza a lakóhelyükre, itt maradnak egész évben. Főleg nyugdíjasok. Nyáron meg szinte tömeg van. Az ő kényelmüket szolgálná, ha nem kellene bejárniuk a faluba. Minimális lenne a bérleti díja, van benne egy pihenő helyiség is.
• Felhívom a családomat, holnap jelentkezem.

Kifelé jövet megszédült, úgy érezte , megszakad  a szíve. A családját még mindig nem hívta fel. Igazából hiányoztak, imádta a két lakli nagyfiát. Pedig kiszolgáltatták magukat, ha az alkohol miatt vitatkozott   az apjukkal, a pártját fogják. Mégis, úgy érezte, a saját lábára kell állnia, most nem táncolhat  vissza. Elege van az eddigi életéből, és ha visszamegy, ugyanúgy folytatódik minden.  De mit mond majd holnap ennek a nőnek?

A nap hátralévő részében megnézett néhány kiadó házat, de egyik sem volt beköltözhető, visszament a vevőként látogatott üzletekbe megkérdezni, nincs-e felvétel. Természetesen nem volt.

Másnap  elment a hivatalba. Könnyen megtalálta Ibolya szobáját, a bejárattól jobbra. Még mindig nem tudta, mit fogok mondani.

• Érdekelne a Tisza-parti kiadó bolt. Elvinne megmutatni?
• Megbeszélte a családjával?
• Igen, feleltem, majd minden átmenet nélkül hirtelen felzokogtam.
• Valójában hazudtam magának. Nincsen már családom. Köszönés nélkül otthagytam őket.
• Azt akarja mondani, hogy nem tudják, hol van?
• Lehet, hogy már a Rendőrséggel kerestetnek.
• De hát ez őrület! Minél előbb hívja fel őket!
• Miből akarja fizetni a bérleti díjat?
• Nyugi, hoztam ugyan némi pénzt de nem loptam meg őket. Egy legalább tízmilliós házat, és működő vállalkozást hagytam ott nekik.
• Mi lesz magával, ha megbetegszik? Nekem nemrég volt gerincsérv műtétem, ki sem bírtam volna, ha nem lenne családom, akik ápoltak, mellettem álltak. Higgye el, szüksége van minden embernek a rokonaira, barátaira. Nem élhet elszigetelten. Addig nem tárgyalhatunk tovább, amíg nem rendezi a sorait.

Még mindig sírva, kiment  az utcára. Gyalog jött  el az üdülőből, gyalog is ment vissza. Az egész utat végigsírta. Mindenki  megbámulta.

Megfogadta a tanácsot. Felhívta őket a vezetékesen.

Gábor vette fel . Mikor megmondta, hogy ki ő, a férje felzokogott, majd azt kérdezte:

• Kivel mentél el?!
• Nem kivel, hanem ki elől. Előled. Mert már reggeltől iszol.
• Anya, gyere haza!!! – üvöltött bele a nagyobbik fia.
• Nem megyek.
• Hol vagy?
• Majd megmondom, ha már elintéztem itt mindent. Majd nálam fogtok nyaralni.
• De én nem nyaralni akarok, én téged akarlak. Apa is téged akar, meg Bence is!
• Majd később megadom a címem. Most hagyjatok békén, ne keressetek.
• Anya ne tedd leee!!-sikították egyszerre.

Letette.  Most keménynek kell lennie, nem inoghat meg. Eleget sírt. Eleget könyörögött.

Soha többet nem fog sírni.