Az erdő

Az erdő alján a smaragdszínű bársony

ősszel rézszínű és arany, de fehérre festi a tél,

ha ezüst ragyogással az ősz véget ér.

Ágakban szunnyad a rügy, a zsenge levél.

A természet csendjének nyugalma mindent körülölel,

hol bodzaillat száll, hol az avar lehel,

ha a tél megzabolázza nyargalását,

s a hideg szél szelídül, és magával elhozza a tavaszt,

majd a fűbe ezer sárga pöttyöt ragaszt.

Esőért kiált a panaszos madárdal,

aszályszagú nyárban eget ostromol, majd földig hajol.

Másnap vihar tombol, ágat szél kaszabol.

A fák rejtekében az őzek bóklásznak

a magas fűben, moha telepszik meg a magaslesen,

lent pocok motoz, róka oson éhesen.

Szikrázó napfényben szitakötők szárnya

csillan – a nyár melegében lélegzetvételnyi idő -,

s pillangót ringat a felfrissült levegő,

mely egyre hűl, ahogy szaladnak a napok.

A hajnali erdőt köd rejti el, mint színházi függöny,

fénnyel dacolva, hogy minden tőle függjön.

Minden, ami csak mozog, szedelőzködik,

egy néma jelre kiürül az erdő, alján pára száll,

és ha visszanézel, nem látszik már a táj.

Füleid felfogják még a morzekódba

szőtt üzenetet, amit egy harkály kopácsol valahol:

bárhová is mégy innen, ide tartozol.

Author: Képíró Angéla

Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.