Száguldás a végtelenbe,
nem naponta, csak hetente.
Úgy elmenni, mintha állna
talán magára talál ma.
Elmenni a gonosz mellett,
legázolni, amit tervez.
Köd előttem, ködben járni,
szürke szamárra találni.
Tudni majd a jövő végét,
az események egészét.
Nem jóslatból csak úgy fejből,
hisz biztosan egyszer eljő.
Author: Sáfrány János
Kaposváron születtem, 5 éves koromig ott is éltem, majd elköltöztünk Dunaújvárosba. Az általános iskolát a Vasvári Pál Általános iskolában végeztem, középiskolát a Bánki Donát Szakközépiskola középfokú gépész szakán. Katonai Műszaki Főiskolán gépjármű-üzembentartó szakon végeztem, majd felsőfokú OKJ-s környezet és hidrotechnológus lettem. Dolgoztam biztonsági vonalon és tűz és munkavédelmi vezetőként, környezetvédelmi megbízottként. Mindig szerettem a verseket. Középiskolai irodalomórákon nagy költőink verseiből, meg kellett tanulnunk egy-egy versszakot, majd el kellett mondanunk az egész verset. Nagyon sok sora eszembe vésődött a verseknek, most is tudom, és merítek belőlük a jelen eseményeire.