Kitaposott ösvény
Hosszú útra lépsz, mely saját járatod,
Belefájdul szíved, sírod rajta bánatod.
Kísérnek tán majd páran, más véled sétálna,
Néhányan rálépnek utadra, más el is árulna.
Gyerekednek te csinálsz utat, te tanítod majd,
Lesz mikor inkább ágat fog, s lesz mikor talajt.
Szeretetben neveld, hogy ő is tudjon érezni,
Mert úgy tanulja meg a legszebbet, szeretni…
Van, aki kitapossa, van kinek végig járt,
Van, ki tehenet képzel rá, s van, aki madárt.
Magamé hosszú, s többen rá is lépnének,
De tudom, hogy minden fű, s fa, azok az enyémek.
2015.09.24.
Author: Horváth Szabolcs
Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díját 2021-es évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent kötetei: A Háromszázak...
