A tavasz sugara,
már a kapuban jár,
de még fagy,
s nem enged a táj.
Néhány madár,
már hangját hallatja,
de a hóvirág,
még fejét fáradtan lógatja.
A fák ágain át,
gondtalan szalad a fény,
nem tartja még vissza,
sem rügy, sem falevél.
Én is, most, hogy itt járok,
s csizmám földön koppan,
úgy várja lelkem a tavaszt,
szinte bele roppan.
És most így,
még kemény kő a táj,
tovább menni,
mint tavaszt várni,
remélni, muszáj.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
2 Responses
„úgy várja lelkem a tavaszt,
szinte bele roppan.”
Tetszéssel és szeretettel: Rita
Köszönöm!