Tél van, ám aranysugarával már ránk köszönt a január,
Felmelegítve az eget, de szívünkben is tavaszfutár.
Változással hiteget, hogy innentől már egy szebb élet vár.
Körberagyogja a teret, mely életteli. Színpompás.
Bizalommal nézünk a mába, reménykedve tekintünk rá.
Ki emlékszik a tél zordságára, ha füröszti napsugár?
Beszédfoszlány, madárhangok, és frissen csendült harangzúgás.
A mentő hangja is szebb, mint máskor. És jó, hogy számíthatsz rá.
Feltámadt szél hordja a tavaszt. Vágyott előremozdulást.
Arcunk színe hamvas barack, hiszen jön a tavasz nemsoká.
Lelkem mártom ez üde reménybe. Szédítően mámoros.
S kacsintok hamisan: ” Itt a tavasz !… Ugye, ti is látjátok?”
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
Szép verset írtál a januári tavaszról, de féle, hogy meglesz az ára.
Szeretettel: Rita