Milyen az ideális cseléd?

Kosztolányi Dezső: Édes Anna című méltán híres regényének egyik főszereplője számára ez jelentette a kulcskérdést. Az író, mint mindentudó elbeszélő, mondja el a történetet. A regényben megelevenednek a huszadik század elejére jellemző karakterek, mint az akkori társadalom modell figurái a főváros egyik előkelőnek számító negyedében.

A regény főbb szereplői:

  • Anna a korszak jellegzetes cseléd típus modellje, illetve amilyennek gazdáik látták. Általában vidékről származó fiatal leány, aki legtöbb esetben szerelmi viszonyba bonyolódik a család valamely fiatal férfi tagjával.
    • A modellből alkotott egyedi karakter: halkszavú, illetve alig beszél, sőt, gondolatai sincsenek, az író cselekedteti inkább, mintha sodródna az eseményekkel, a beszéd helyett inkább a szaglás a fontos nála, ez helyettesíti az érzelmek leírását.
    • Anna változása a cselekmények során: valószínűleg ép lelkületűen került a családhoz, ahol sok sérülés éri, amelyek hatására végül gyilkol.
    • Beszédes a szerző névválasztása, Édes Anna.
  • A Vizy házaspár, a korabeli feltörekvő házaspárok modelljének tekinthető. Kornél, a férfi politikai karrierista, háztulajdonos, aki csalja feleségét. A feleség, Angéla feltűnő vallásos, kislánya elvesztése miatti szeánszokra jár, látszólagos jótékonykodása, a cselédekhez való kényszeres viszonya érdekes, akikről azt gondolja, hogy valamilyen formában be akarják csapni, lopnak és kimaradoznak.
  • Az orvos, egy idős, beteg ember, de rendkívül humánus, az egyetlen, aki megérti Annát.
  • Az ügyvéd épp az orvos ellentéte.
  • A házmester, aki az alagsorban lakik nyomorúságos körülmények között, amelyet jelen esetben egyedivé tesz, hogy épp ebben az időszakban lett vége a vörös uralomnak.
  • A vidéki rokon fiatal fiú, Jancsi, aki a gátlástalanság megtestesítője. Elcsábítja Annát, majd eldobja, zavaros életet él.

Végig feszültség van a regényben. Várjuk, hogy történjen valami. Anna, a címszereplő, késleltetett megjelenése csak fokozza az olvasó várakozását. Előtte részletes képet kapunk Vizyné korábbi cselédeiről. Anna végül beáll a családhoz, ahol folyamatosan kisebb – nagyobb megaláztatások érik. Lineárisan mennek előre az események, nincsenek elágazások.

A bonyodalom kezdetét Jancsi és Anna rövid kapcsolata, Anna terhessége, mely ugyan nincs kimondva, de egyértelmű, majd Jancsi lelépése jelenti. Ez komoly törést okozhatott Annában, de ez sincs kimondva, csak érzékeltetve.

Az író a regényben több helyen túloz. Szinte minden cselekedetet eltúlozva mutat be.

A tetőpont a gyilkosság. A túlzó leírások minden bizonnyal ezt készítik elő.

A megoldást a bírósági tárgyalás adja, melynek során szinte percről percre próbálják meg rekonstruálni a történteket. Egyedül a tett okára nem derül fény. Nem is derülhet, hiszen Anna és Jancsi kapcsolata mindenki előtt titok volt. Pedig minden valószínűség szerint Jancsi és Moviszterné flörtje lehetett az utolsó csepp a pohárban Anna számára.

Néhány kérdés, melyekre érdemes választ keresni a regény olvasása során:

  • Melyik szereplő mondja ki az író véleményét a regényben?
  • Mely jeleneteket, leírásokat lehet írói túlzásoknak tekinteni?
  • Mit várnak el a cselédektől a regényben megjelenített korszakban?
  • Milyen megaláztatások érik Annát nyolc hónapnyi szolgálata alatt?
  • Miért nem tud szabadulni Anna a helyzetéből?
  • Vannak-e előjelei a gyilkosságnak?
  • Hogyan érzékelteti az író Anna lelkiállapotát?
  • Milyen momentumokban jelenik meg a történelmi háttér a regényben?
  • Milyen karakter Anna védőügyvédje? Milyen jellegzetességeket lehet megfigyelni nála?
  • Miért nem engedik Annát férjhez menni? Vajon miért engedi el Anna a házasságot? Milyen karakter a férjjelölt? Mennyiben jellegzetes?
  • Milyen helyszíneken játszódik a történet?
  • Hogyan viszonyul Anna a lakás tárgyaihoz?
  • Milyen függőségek jelennek meg a regényben?
Radnóti Katalin
Author: Radnóti Katalin

Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Nyergelj, fordulj…

Nyergelj, fordulj… Lehet írni kacsákról, libákról Vagy virágzó cseresznye fákról Egy idő múlva bele fogsz únni a jelenből hamar ki fogsz futni Nem lesz soha

Teljes bejegyzés »

Parfüm Múlt ragyogását felidézi szívemben, ennyi az enyém. Elhalványodik mégis színekben lüktet, hullik rám a fény. Felnyílik újra, hogy sosem feledjem el: Éltünk. Te meg

Teljes bejegyzés »

Csigaházamban Csigaházam nyitva. Míg fordul az idő, Benne növekszem én, mint fűszál, zsendülő. Még véd a csend szava, kint tombol a világ. Egyre feljebb jutok,

Teljes bejegyzés »

Tavasz Nap sugarában szerelmed még átölel hajnali fénnyel. Téli álmomból fagyott szívem felébred, üzensz, s megértem . Author: Törteli Tücsök Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna

Teljes bejegyzés »

Bolyongás Szabály kövein jártam mindig, biztos ösvény lábam alatt, évtizedes fák árnyékában – hittem- életem jól halad. – Most lassan eljön mesém vége, mégsincs boldog

Teljes bejegyzés »

Visszajövök Bárhová vitt az út, bárhová szálltak évek, eljön majd az idő. Tudd: én visszatérek. Bármilyen forgószél forgatja a rögöt, egyszer újra csönd lesz. Tudd:

Teljes bejegyzés »