Bertolt Brecht-Hanns Eisler: Galilei élete című zenés dráma az Örkény István Színház előadásában. Galilei az egyik kedvenc tudósom. Sokat olvastam róla és tőle is, tanítottam felismeréseit. Ezért nagy érdeklődéssel vártam az előadást. Írásom első részében Brecht drámájának néhány, szerintem legfontosabb részletére utalok, majd az előadáshoz füzök pár gondolatot.
A színmű Galilei életének három szakaszát emeli ki. Az első, amelyben leírja, hogy Galilei saját távcsöve elkészítése után azt az égnek fordítva korszakalkotó megfigyeléseket tett, amelyeket egy nyomtatásban is megjelentetett kis füzetben össze is foglalt. Alapvetően ez alapozta meg hírnevét. Különösen a Jupiter négy legnagyobb holdjának a felfedezése tett Galileire mély benyomást. Megfigyelései alapján egyértelműen megállapította, hogy azok nem a Föld körül, hanem a Jupiter bolygó, mint centrum körül végzik mozgásukat. Ekkor kérdőjelezte meg a földközéppontú elképzelést és lett kopernikánus, vagyis a napközéppontú elképzelés híve. Ehhez keresett bizonyítékot, amelyet megtalálni vélt a Vénusz fázisaiban, melyet aztán széleskörűen hangoztatott is, mely a drámában bemutatott második életszakaszának tekinthető. A harmadik Galileinek a per és a per utáni élete.
Brecht mindhárom életszakasz egy-egy részét dramatizálta. A távcsővel kapcsolatban Galilei fejére olvassák, hogy azt nem is ő fedezte fel, hanem holland kereskedők hozták magukkal. Azonban az eszközt ő tökéletesítette, továbbá teleszkópként használva az égnek fordította. A dráma egyik legfontosabb jelenete is a távcsőhöz kapcsolódik, amikor a tudósoknak — akik zömmel egyházi személyek voltak abban az időben —, be akarta mutatni az általa felfedezett égi jelenségeket, többen nem voltak hajlandók belenézni a távcsőbe. Sőt, elismerés helyett megintést kapott, miszerint a kopernikuszi rendszert legfeljebb csak, mint hipotézist említheti. Majd Galilei megírta könyvét, amelyből a híres per lett. Ennek lezárulta látható a színen, hogy Galilei nem kívánt a tudomány mártírja, hőse lenni. Fontosabb volt számára az, hogy tovább folytassa munkáját és megírja következő könyvét, a Discorsit, amely a fizika, mint tudomány alapjait és kezdetét jelenti. Newton alapműnek tekintette, és kérdés, hogy e nélkül ott állnánk-e technikailag, ahol most.
A dráma ténylegesen nem tekinthető Galilei életrajzának, attól több ponton is eltér, de ezek nem érintik a mondanivalót. Például Galileinek három gyereke volt, egy fiú és két lány. Közülük csak Virginia szerepel a műben. Azonban ő sem készült férjhez menni. Galilei mindkét lányát kolostorba küldte. Közülük is a másik lány, Celeste nővér lett híres, akivel nagyon sok levelet is váltott, amelyek fennmaradtak. Sajnos csak a lányé, mivel Galilei leveleit elégette a kolostor főnökasszonya.
A mű egyik fontos üzenete az lehet, hogy Galilei a progresszív, a haladó nézetek képviselője, az egyház pedig a konzervatív, a maradiság jelképe, amihez minden áron ragaszkodik, melyhez hasonló eseteket minden korban találhatunk. Vannak olyan emberek, akik nem is akarják az elképzelésüknek ellentmondó — ebben a konkrét esetben az arisztotelészi világképpel ellenkező —, tényeket tudomásul venni, tudatukba beengedni. A másik lehetséges üzenet az, hogy nem kell feltétlenül hősnek lenni. Lehet ésszerű kompromisszumokat kötni.
Számomra e két általános érvényű üzenet átadása magyarázza azt a tényt, hogy a darab rendezője nem korhű környezetbe helyezte az előadást. A táj kicsit a Mars bolygó felszínére hajazott. A szereplőkön alig volt ruha, amely talán emberi mivoltukat, hogy ők igenis hús – vér emberek, próbálta hangsúlyozni. De azért elég furcsa volt a strandon, vagy üdülőhelyen viselt ruhadarabokba öltöztetett szereplőktől Galilei környezetében elhangzó szövegeket hallani. Ellenben így valószínűleg könnyebben átjöhet az általános üzenet. Ezt így még el is tudnám fogadni, azonban egyéb furcsaságok is voltak az előadás során. Több majomjelmezbe bújt szereplő is volt a színpadon. Amint belépett a közönség a nézőtérre, rögtön egy jópofiskodó majomfigura volt a színpadon, aki az első sorokban ülőket kicsit piszkálgatta is. Majd időnként többen is feltűntek. Még ez is elment volna. DE, amikor a Galilei két ellenfelének mondható bíboros is majomjelmezben mondták el szövegüket, az már kicsit soknak tűnt. Ezt nem csak egyszerűen tiszteletlenségnek tartom két emberrel szemben. Hanem azért is, mivel mindketten szakértői voltak a kor színvonalának megfelelő csillagászat területén.
Galilei szájából igen sokszor elhangzott az, hogy neki igenis vannak bizonyítékai a Föld Nap körüli keringésére (a keringést szinte minden esetben keverték a forgással) vonatkozóan. De valójában nem voltak. A sokat emlegetett Vénusz fázisok ugyanis csak arra szolgálnak bizonyítékként, hogy a Vénusz a Nap körül kering. De a Föld keringésére nem. A Vénusz fázisai egy másik, úgynevezett köztes modellel is magyarázhatók, miszerint a bolygók a Nap körül keringenek és mindezen égitestek egyben a Föld körül. Ezt vallotta Ticho Brahe, amit egyiptomi modellnek neveznek. És az egyház akkoriban ezt fogadta el.
Amit bizonyítékként elfogadtak volna, hogy ha a Föld valóban megkerüli a Napot, akkor ennek látszódni kellene az égbolton, mégpedig a csillagok mozgásában, melyeknek ezt tükrözni kellene. Ez egyébként így is van, de ennek észleléséhez akkor nem voltak elég erős távcsövek. A fentiek azonban nem indokolják Galilei perbe fogását. Azok sokkal összetettebbek, melyek kibogozása napjaink történészei számára sem könnyű. Galilei vitatkozásai során szerzett magának sok ellenséget, mivel elég heves természetű volt. Továbbá a Dialogó című könyvében az arisztotelészi nézeteket képviselő Simplició, aki helyenként a pápa elképzeléseit is tolmácsolta, elég együgyű figura. Többen meg akarták mintegy, leckéztetni a tudóst. Persze nem tudhatjuk, hogy meddig mentek volna el, hiszen végül Galilei visszavonta tanait.
A színészek kiváló alakítást nyújtottak. Végig azt éreztem az előadás során, hogy ők is élvezik a játékot és igyekeznek mindent megtenni a közönség számára, időnként kikacsintva rájuk. De voltak számomra furcsaságok. Érdekes volt látni, hogy egyházi szerepkörben lévő férfiakat női színész formál meg Fűr Anikó személyében. Kérdés, hogy ennek volt-e üzenete? Például, hogy a nők napjainkban már nagyon sok szerepkörben felbukkanhatnak, bár éppen a katolikus egyház kizárja őket a vezető szerepekből. Bár amikor utána néztem a darab történetének, rábukkantam, hogy egy régi Nemzeti Színházbeli előadásban Törőcsik Mari alakította az idős Galileit. Tehát igazából színészek és szerepek vannak. A Galileit megformáló két színész Borsi-Balogh Máté és Csuja Imre is nagyon jó választások voltak a szerepre. De maradtak kérdéseim. Például mit üzennek a majmok? Miért szerepeltek a színpadon? Mi volt ezzel a cél? Legközelebbi rokonaink. Közös ősünk van. Vagy napjainkban az emberek egy részét majomnak látják?
Azt, hogy a rendező és a színészek az előadással a mának kívánnak üzenni egyéb módokon is próbálták az előadás során demonstrálni. Egyszer hirtelen egy TV-t hoztak be, amelyen egy Fiorentina meccset adtak be. Majd egyszer csak egy rock koncerten találták magukat a nézők. Azonban ezek kicsit öncélúnak tűntek.
Mindezt persze lehet művészi szabadságnak is nevezni. De kérdés, hogy ebben meddig lehet, meddig célszerű elmenni?
Úgy mondják a szakemberek, hogy egy művészeti alkotás, legyen az képzőművészeti, könyv, film, színdarab, akkor jó, ha a befogadó elgondolkodik rajta. Tud hozzá kapcsolódni valamilyen módon, például saját életeseményeire tud reflektálni. Ebben az esetben mondjuk saját családi vagy akár munkahelyi konfliktusára, persze nem feltétlenül olyan kegyetlen, drámai módon, ahogy az Galilei esetében történt. A dramatizálást nála az élet maga biztosította. Ez a színdarab és az annak alapján megalkotott színházi előadás ezt biztosítja, melyet nevezhetünk akár klasszikusan katarzisnak.
További kérdésként merült fel számomra, hogy magamtól is megnéztem volna-e az előadást, mivel a jegyeket fiamtól karácsonyi ajándékként kaptam. Ő ismervén édesanyját, tudta, Galilei az egyik kedvencem, akiről sokat olvastam és munkásságáról számtalan előadást tartottam, sőt, két részes cikket is írtam a Fizikai Szemle című folyóiratba.
Előzetesen készültem az előadásra, ezért megnéztem az Örkény István Színház honlapját, hogy mire is számíthatok. Kicsit megrettentem a képektől, a marsihoz hasonló helyszíntől, a szereplők ruházatától. Ugyanakkor ez egyben fel is keltette az érdeklődésemet, hogy miként is lehet Galilei gondolatait ilyen környezetben hallani.
Ajánlom-e az előadást? Azt hiszem, hogy igen. De persze csak azoknak a nézőknek, akik nem rettennek vissza a szokatlan megoldásoktól, nézőpontoktól.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/