Lassan már, hogy ötven,
mi végre vagyok e világon,
dolgom végeztével,
talán majd egyszer meg látom.
De mily bajkeverő ez élet,
butává, bolonddá vált,
elpocsékolt évek,
fél évszázad múlik,
s ki tudja mivé lett.
Leltem-e örömöt,
s tán azt adtam-e,
mit tőlem kértek?
S hogy így idáig jutottam,
tán örvendjek-e a végnek?
Oly bohó e valóság,
néma mutatványos,
hiteti velünk, hogy érték
minden, amink van,
mit kínál nekünk,
tucatnyi árus.
De minden mi érték,
itt belül, bennünk van,
s remélem,
úgy megyek majd tovább,
ahogy jöttem,
hangosan, és szerényen.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
2 Responses
Örülnék az ötvennek. Szerintem az még nagyon jó kor.
Szeretettel: Rita
Köszönöm Rita! Nem a kor számít, hanem a hogyan ahogy megéljük… 🙂