KÉT KÉZ HA TALÁLKOZIK

Két kéz ha találkozik

A függőhíd látványa magával ragadó volt. Mindössze másfél méter széles, keskeny, fapallós, réses lapokkal. Egy lengőhíd. Átvezetett egy hetven méter mély szurdok, hegyszoros fölött  százötven méter hosszan az erdős, ám sziklás túloldalra. Néha voltak olyan csoportok vagy egyénileg vállalkozók, akik átkeltek rajta a kalandtúra kedvéért. Bár többen, akiknek, ha fizettek volna aranyban, akkor sem vállalkoztak volna rá. A hölgyek inkább távol maradtak. Így ezen a napon, 1990 kora tavaszán összeverődött egy huszonöt fős férfiakból álló csoport. Eldöntötték, ki lesz az első induló, ki az utolsó. A további sorrendet megbeszélték  maguk között. Volt, aki örült, hogy első lehet vagy éppen az utolsó. A start előtt rutinszerűen kaptak mindenről eligazítást. Menetrendszerűen indítják az önként vállalkozókat. Lista szerint. ’Azt  kell tenni, amit majd mondanak a szervezők! Akkor minden szuper lesz!’

A baseballsapkás, farmeres fiatalemberek  gondolataiban a sikeres, ép bőrrel való visszatérés járt, a veszélyesnek tűnő átkelés után. ’Csak nem lehet ez vészes! Szigorúnak tűnik az ellenőrzés . Nem is indítanának turistákat, ha nem lenne biztonságos’. Akadt azért egy, aki hatalmasat sóhajtott, többször is. ’Á, csak a magaslati levegő miatt van!-mentegetőzött. Még volt húsz perc az első indításáig.

Eddig senkinek sem tűnt fel egy kedves, megnyerő, inkább bájosnak nevezhető hátizsákos lány. Nem különleges szépségű, inkább egyetemistának tűnt. Mindaddig, amíg a csoport tagjai közé be nem lépett. Felvilágosította őket, ő pszichológiát tanul, egy kutatásban vesz részt, amely összefoglaló turista élményekre irányul. A függőhíddal kapcsolatban tesz fel kérdéseket. Ez a dolgozatának lesz az anyaga. És már át is adta az íveket. Csak ketten utasították el. ’Neveket nem kell írni rá, csak számokat.- Akik kaptak, azoknak a kérdőívére a felső sarkába felírtam egy nevet: Glória és mellé egy telefonszámot.’  .A nevet ő választotta, mert beszélőnek tartotta. Nyugtató, őrangyalos, érzelem és érdemdúsan hangzó. ’Csupán azért adom meg férfiaknak, mert ez itt letéphető, perforált. A része a feladatomnak, amennyiben többet kérdeznének  vagy közelebbit szeretnének megtudni a kísérletekről, az eredményekről, ezt a számot felhívhatják. Érdeklődhetnek.’-tette hozzá.

A feleletválasztós kérdések lapjai egyszerűnek tűntek. Veszély-előre örül-ismeri-e, először indul– már tapasztalt- miért választja- felfelé-lefelé néz-mindegy- társsal vagy egyedül jobb-megállna-e – visszafordulna. Hasonlók. Aztán olyanok is akadtak, tulajdonságokat kellett aláhúzni, ami jellemző a kitöltőjére. Elszánt-bátorságpróba-bizonyító-kihívás-rendszeresen választ adrenalin fokozó sportokat. Megköszönte azoknak, akik gondosan kitöltötték. Végül mindenkihez fordulva tette fel a kérdést.’-Enyhítené-e a feszültséget némiképp, ha kezet szorítana velem a hídra lépése, az indulása előtt? ’- mosolygott bíztatóan. ’Ott fogok állni a függőhídnál.’ A válasz sokféle volt.  ’Semmiképpen. Akkor már csak magamra és az útra koncentrálok, amit tenni kell, meg amit mondtak. Vagy. ’Nem fogyasztom már akkor feleslegesen az üzemanyagot, amikor már jár a motor!’ Láthatóan remegő inait úgy igazgatta közben, hogy mindenki tekinthesse inkább lazító bemelegítésnek, mivel ő mozgással vezeti le a feszültségét.

’Jól van.-bíztatott a lány mindenkit. Jó utat, szép élményeket!’- Abban a reményben rakta be a hátizsákjába a kitöltött kísérleti anyagot, talán lesz, aki a kézfogást sem hagyja ki. Ez a tapasztalat gazdagíthatja még a dolgozatának az anyagát. Mert eleven közelségbe kerülhetne az átkelő férfiak személyéhez, akik izgatott, feszült állapotban vannak, levezetik-e a bennük elfojtott izgalmat: hátha mégis tévedés-az átkelés. De meghátrálni már egyikük sem akart volna. Sem kimutatni az aggódását vagy segítséget kérni, esetleg előadni egy ficamot, támogatásra szorulna.

A szervezők nyugtatták a csoportot, a férfiakat. Segítettek nekik felkészülni.

’Ha kifáradnak, megállhatnak, nem kell megrémülni, aztán lehet tovább menni. Ne fagyjon meg senkinek a vér az ereiben! Csodás idő is van. Február közepén szokatlan.  Mindenki itt gondosan figyelemmel kíséri a turistákat, amíg végig mennek oda és vissza. Nem kell kiabálni, sem sikoltozni! Egyetlen kötelező kellék volt: egy biztonsági övcsat. ’Nem szokott szükség lenni rá.’-tették hozzá a szervezők.-

’Nekem nem kell! Nem akarom felvenni!-’ hangzott innen-onnan. Sikerült meggyőzni őket. ’Ez előírás. Semmi más oka nincs.’ Mind feltette, bekapcsolta. Az első a hídhoz lépett. Ránézett a mosolygó Glóriára, kezet nyújtott neki’.-Két kéz egybefonódásával önmagunkról is adunk választ.- így fogadta a lány, csillogott a szeme is. A férfi biztos lábbal lépett a függőhídra. Amikor a híd jelölt szakaszához ért, akkor indították sorban az átkelőket. Csak a harmadik vagy a negyedik induló fogott vele kezet. ’- A végső sikeréhez hozzájárulhat a kézszorítás.’-mondta neki a lány, aki egy nyirkos tenyerű fickó volt. Feszült,  ideges, ám úgy tűnt, ez a személyes kapcsolat mintha kívánsága lenne. Valami útravalót vinne magával. – ’ Még a szeme fényét is beleérzem, annyira átsugárzik.’- jegyzete meg a férfi.  ’-Hát, tudja, két kéz ha találkozik egy ilyen izgalmas alkalommal, az több, mint puszta kézfogás. Jelentősége van. ’ – barátságosan fogott vele kezet. A szokásosnál hosszabban tartott. Az induló részéről. Nem rázta, mert nem üdvözlés. Elég egyéni stílusa volt, mert a férfi megragadta a jobb karját is, -’Lefényképeznek, azért teszem.- ’ Egyáltalán nem vonakodom’-és igyekezett nem elrontani a lány a legjobb képet, amit a férfi barátnője készített róluk. Talán túlságosan is jót.  ’-Örülök, hogy megismerhettem, egészen másképpen gondolok a függőhídra.’ – köszönte meg a férfi. Már széles nevetéssel lépett fel rá. A csoportnak több mint a fele örvendezett a sikeres átkelésnek a túloldalon. A következőknek egyike-másika élt még a gyors kézfogással a hídra lépés előtt. Átért és visszaért mindenki.

A lány már nem volt a hídnál. Nem keresték, nem hiányolták. Mindenki elfoglalt volt az élménybeszámolóval, a felszerelés leadásával. Utána folytatták a sajátjaikkal a kirándulást. Valamivel később néhányan még észrevették a függőhíd melletti kis parkban a lányt, de közűlük csak kevesen ismerték fel, még kevesebben olyanok, akik csak intettek neki távolról. A lány statisztikázott egy padon. 25-ből 7 felismerte, ebből 4 kezet fogott vele. Egy akadt csak, nemcsak  észrevette a parkban, hanem megismerte az arcát. Emlékezett a kézfogására.  Az a férfi odalépett hozzá. Elmesélte az élményeit. –’Minél többet hallok a függőhíd tapasztalatokról, annál jobban tudom értékelni a dolgozatomban. – őszinte és kedves érdeklődéssel figyelte őt a lány, mint aki éppen  megjegyez mindent. – ’Az idegenek hozzáállását, érzéseit is megismertem, együttműködésüket velem. Ez statisztika. Megosztását köszönöm.’

A nyirkos tenyerű fickó volt. Beszélgetést kezdeményezett. ’Különleges az ön feladata is. A véletlen folytán járt itt, jól esett a kitöltős felmérősdi, segített előtte. Nem tagadom, volt bennem drukk. De egyben valami csodálatos is történt, nagyon jó lett a kép. Nézze! Ezt fogom majd megosztani’-dicsekedett hőstettével a férfi. Majd annak a 7-nek adott a lány egy újabb lapot névvel, telefonszámmal, akik intettek neki a parkban vagy kezet fogtak vele indulás előtt. De most nem a Glória, hanem a Mónika név állt a telefonszám mellett. Azon a napon 25 férfiból 7 ismerte fel, később egy hívta fel. Aki Mónikát kereste. A parkból.

’Ez teljesen várható eredmény, ennyire lehetett számítani’-jegyezte meg a kísérletet vezető tanára elégedetten. – ’A függőhíd egy további cáfolhatatlan adat, bizonyítása a lélektannak. Egy azokból, amely már hosszú ideje diszkutáció témája.’ – tartott egy kis szakmai ismertetőt is a hallgatójának.

Majd a következő héten előadóteremben az  előadás tárgyává  tette. Nem véletlen választása volt, mert akkoriban még újnak számított a február 14-én a Valentin nap szeretetkapcsolatos gesztusai..

’Amikor egy bizonyos adekvát, fajlagos ingerhatás alakul ki az emberi testben, ami meghaladja az ingerküszöböt, tartós-huzamos hatása van, felszabaduló kémiai anyagok indulnak be. Izgalom, veszélyérzet egy ijesztő státuszban. Ezzel egy időben kíséri ezt egy másik személy érdeklődése, a lényéből kiáradó pozitív energia, empátia. Ez az érdekes a dologban. A bipolaritás, mert nem húzódik el tőle. A kézfogások illusztrációk. Adatok igazolták. A lélektan, a pszichológia ezt nevezi hiány-attribútumnak. Azok a férfiak, akik közvetlenül a hídnál tulajdonítottak jelentőséget a Glória nevű személyének és a vele való kézfogás gesztusának,  az érintkezés a számukra megfelelő ellenszer lett. A  kompenzáció. Tudat alatt a testi érintkezés egyszerű gesztusa kioltotta a valóságban a függőhídon való átkelés feszültségeit, oldotta a görcsöt az inaikban is. Nem csoda, hogy alkalmazták! A parkban jelzett adatok azt mutatják, lecsengett, elmúlt, megszűnt ez az állapotuk. Ezért nem volt jelzés a testben, semmi kémia Mónika irányában. Hiányattribútum. Jegyezzék meg! Több különböző összefüggésben igazolt, kimutatott a lélektanban. Itt látható a cikk a prezentációs táblán.’ Glória-Mónika felnézett a vetítőre, ahol Rómeó és Júlia, a két veronai szerelmes képei vonultak fel.

’Azok a szülők, rokonok, barátok, ismerősök, akik két fiatal együtt járását, kapcsolatát, szerelmes érzéseiket tiltják, ellenzik, ezzel beindítják a hiány-attribútumokat. Még erősebben kötődnek, ragaszkodnak, kapcsolódnak egymáshoz. A lélektanban ez a klasszikus neve: R.+J = H-attribútum. Glória-Mónika a telefonjára nézett. Szerelmes üzenetekre. Csak egy nyirkos tenyerű kéz küldte. Már együtt járnak egymással. Szerelmesek lettek egymásba. Titokzatos vonzalom. Glória-Mónika rájött magától. Az egyik legegyszerűbb gesztussal kezdődött. Tenyerünket a másik kezébe csúsztatni, majd összezárni körülötte ujjainkat. Mi minden rejlik egy puszta kézfogásban és mögötte?  Fontos és titokzatos sugárzás érezhető jelenléte. Rejtett okok mozgatják őket, amióta megtörtént a teremtéssel a nagy hasadás. Sajgó vágy hajtotta mindkettőjüket a hiányzó részük megtalálására. A nyirkos kezű fiatalembert a hiányzó oldalbordát, az egyetemista lányt a hiányzó felét, amiből teremtetett, hogy betölthesse női hivatását. Amire született. A feleség szavunk az egyik legszebb szó.  Ez a szerelem. Semmi más nem az. A puszta nemiség a humánum szempontjából nem veszélytelen játék. A találkozás az igazival. Lélek kell,  csak az erotikából vezet az ösvény az ég felé.  Ha megtalálta a másik felét. Megtörtént. Jeleit egyértelműen érzik, tudják mindketten. Titokzatos dolgok ezek. Az igazi vonzalom, a  magasabb rendű, a fontos és titokzatos sugárzás nagyon ritka, és kivételes az életben. Nem szabad elvetni, mert nem találjuk meg soha többé. Kapott egy medált a nyirkos kéz tenyeréből. Mindkét oldalán római mintára – mert mindketten imádták a történelmet is- két kezet formáló párt ábrázolt. Pont olyat, amilyet Marcus Aurelius és II. Faustina, Antoninus Pius császár lánya házasságkötésének tiszteletére vertek aranyból Kr.u.145-ben. Nem kellett neki erre tudományos hipotézist felállítania. Bizonyítására képletet is tudott volna készíteni. Ilyenformán: M+M = E. Megértés, Megbízás, Egyetértés. A nyirkos tenyerű férfival ez az ő  kézszorításuk. Ám az ő számára ez a legdrágább medál. A sorsdöntőhöz kézfogóhoz vezette őt. Kr. u. 1991-ben.   Soha többé nem vált meg tőle.

Author: Fodor Ágnes

A szokásos módja minden első találkozásainknak, szerepléseinknek. Szerzőként, íróként udvarias gesztus, cselekvés és tény. Az Olvasó Közönség és az Irodalmi Rádió alkotói közössége, szerkesztői előtt Fodor Ágnes vagyok, szeretettel és tisztelettel üdvözlök Mindenkit Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből, a Tisza melletti élhető kisvárosból, Martfűről. Olyan kalappal köszönök, amely a sajátom és azt adhatom magamat bemutatva, ami a kosaramban van. Nem alakítva ki rangsort sem, mi elsődleges, másodlagos az utamon. Nem mellőzve a tradícióimat alkotói pályámról sem. Valami régi – valami kölcsön – valami új – valami kék. Ez a felépített terve bemutatkozásomnak. Adhatnék hatáskeltő, extravagáns és rendkívüli jelentőségű kezdést is, de az csak egy pillanatra érdekes. Kosaramból csak hármat-négyet engedek ennek: nyugalmazott irodalom-, és zenetanár, aki tíz éven át mellesleg irodalomelméleti és tudományos esszék írójaként kétszeres Jókai-díjas lett 2018-ban és 2023-ban, és háromszoros különdíjas, aki orgonista is. Leendő Olvasóim többségét nem szeretném ezzel kígyóbűvölni. Írásaimmal akarok jelen lenni továbbra is, csak a színük lett árnyaltabb, eredetibb és egyénibb. Szerepe van ebben a saját egyéni törekvéseimnek, szándékaimnak, a késztető, teremtő képzeletem szabadon engedésének novellistaként, elbeszélőként, regényíróként. Szerepe van ebben a gondviselésnek, mert még nem készültem el önmagam megteremtésével: a martfűi tollforgatóval sem. Praktikusan van szerepe ebben az Irodalmi Rádió „Novellák 2024” pályázatának, inspirációjának, két...