Százszor köszönöm, hogy, szürke életembe
felkelő napként gyakorta beragyogtál,
köszönöm, hogy léptem elé rózsát szórtál.
Bánt a kétely, hogy vajh megérdemeltem-e?
Szeretem a rózsát, lábad elé szórnám,
ketten járnánk rajta, boldogan ballagva.
Tán nem kell a szó sem, mehetnénk hallgatva.
Magamban nevedet hangtalan suttognám.
Köszönöm azt is, hogy egy napon elhagytál,
mert ezt én megtenni soha nem is tudnám.
A szakítást veled mindörökké bánnám,
őszintén megvallva, azt nem is akarnám.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.
