- Tehát, mit írhatok a kulcstartóra? – ismételte meg Balázs kicsit emeltebb hangon a kérdést.
- Hát…nem is tudom – bizonytalankodott még mindig a vásárló, egy középkorú, vörös hajú, mosolygó szemű hölgy.
Már egy ideje feltartotta a sort, ugyanis képtelen volt kitalálni, hogy mit karcoltasson az áruba.
Persze, sokkal egyszerűbben is megoldhatta volna az ajándékozást, ha bemegy valamelyik szívecskékkel felcicomázott üzletbe, és ott vesz valamit. De amint a plaza folyosóján nézelődött tanácstalanul, megpillantott egy árust. Ízlésesen kipakolt, csillogó ajándéktárgyait azzal tette különlegessé, hogy ott helyben a vevő kívánsága szerint meg is gravírozta. A nő nehezen tudott választani, a hatalmas kínálatból, de végül egy páros szív nyerte el a tetszését. Ha már egyszer Valentin napra veszi, legalább legyen az alkalomnak megfelelő.
- Talán… írja bele, hogy „Valentin-napra szeretettel” – nézett bizonytalanul az eladóra, de ez volt az a pillanat, amikor Balázs végleg elveszítette a türelmét:
- Még jó, hogy nem egy egész novellát akar belekarcoltatni! Biztos, hogy ez nem fog menni hölgyem, láthatja milyen kicsi a felület.
- Értem, de akkor kérem, segítsen! Mégis…mit szoktak ilyenkor?
- Általában a keresztnevet, az egyik felébe a sajátját, a másikba a kedves férjéét – javasolta Balázs, csakhogy végre egyről a kettőre jussanak.
- Jó, akkor írja az egyikbe, hogy Gréti.
- Szép neve van – gondolta Balázs, amíg a nevet karcolta a kulcstartóba -, olyan kis kedves, mint ő maga. Szép a szeme, a dús vörös haja, és a korához képest jó alakja is van. Kár, hogy ilyen bizonytalan, és miatta már két vásárlót is elveszítettem, mert nem bírták kivárni a sorukat.
A nőnek tetszett az elkészült kulcstartó, és kérte, hogy a másik felébe a Balázs név kerüljön.
- Úgy látszik, a párját is úgy hívják, mint engem – állapította meg Balázs amíg dolgozott, majd arra gondolt, hogy milyen szerencsés az a másik férfi, hogy ilyen aranyos felesége van. Biztosan nagyon szeretheti, ha ilyen személyre szabott ajándékkal lepi meg a szerelmesek napján. Én bezzeg egészen más meglepetésben részesültem tegnap este!
Idáig jutott a gondolataiban, amikor a nő, oldva a közöttük lévő feszültséget, váratlanul megkérdezte:
- Látom, ma nincs valami jó kedve, talán megbántotta valaki? Szerintem kicsit kedvesebb is lehetne a vásárlóival, mert így csak elriasztja őket. Pedig olyan szép a standja, hogy az ember nem is tud elmenni mellette anélkül, hogy meg ne álljon egy kicsit körülnézni.
- Sajnálom, nincs éppen a legjobb napom – válaszolta Balázs, majd röviden elmesélte a vevőnek, hogy éjszaka szinte semmit nem aludt. A felesége előző este jelentette be, hogy hónapok óta viszonya van a szomszéddal, és válni akar. – Jobbkor nem is időzíthette volna! Szép kis Valentin-napi ajándék, mondhatom! – zárta le a beszámolóját egy sóhajjal.
Aztán a teljesség kedvéért még azt is gyorsan hozzátette, hogy reggel összepakolt, otthagyta a hűtlen asszonyt, és az édesanyjához költözött. Most persze szívesebben lenne otthon, és nyalogatná a sebeit, mint egy megsebzett oroszlán, de nem teheti, muszáj dolgoznia, ingyen mégsem élősködhet az anyja nyakán.
- Hát sajnálom! – mondta a nő, miközben az elkészült ajándékban gyönyörködött. – Csodaszép lett, hálásan köszönöm!
Gyorsan fizetett, aztán az órájára pillantott: – Jaj Istenem, már ennyi az idő? Sietnem kell, mert elkésem! Fel a fejjel, ne szomorkodjon, majd minden rendbe jön! – köszönt el mosolyogva Balázstól, és már rohant is. A férfi fáradtan fordult a következő vásárlóhoz, egy fiatal lányhoz. Természetesen ő is páros kulcstartót kért, mint ahogy utána még vagy tízen legalább. A sláger a szív volt, de azért a bevállalósak vittek macskát, galambot, sőt, még mackót is.
Balázs egész délután jóformán mást sem adott el, csak páros kulcstartót, illetve nyakláncot. Órákon át a gravírozó gép fölé görnyedve rótta a szerelmespárok neveit, miközben megpróbálta magát túltenni a saját csalódásán. A szíve tele volt keserűséggel és fájdalommal, de igyekezett türelmes és kedves lenni a vevőivel, megfogadva a mosolygós hölgy tanácsát.
Kár, hogy sietnie kellett, vele szívesen beszélgetett volna még. De azóta már biztosan messze jár, és lehet, éppen most adja át az ajándékot annak a másik Balázsnak, akit most nagyon tudott irigyelni a párjáért.
Közeledett az este, a bevásárlóközpontban is megritkult a forgalom. Balázs elégedetten számolta meg a napi bevételt.
Mindazok ellenére, hogy élete legszörnyűbb éjszakáján és napján volt túl, legalább az üzlet jól ment. Jót tett neki az ünnepi felhajtás, és most a Valentin-napnak köszönhetően teli erszénnyel zárhatja be a boltot.
- Azt hiszem, megérdemlek egy finom vacsorát, hiszen még ebédelni se volt időm – gondolta, miközben elrakta az árut, és elhatározta, hogy mielőtt hazamegy, megeszik egy pizzát ott a plazában.
Már éppen az utolsó darabokat rakta el a fiókba, amikor váratlanul megállt valaki az asztalánál. Felpillantott, és nem akart hinni a szemének! A délelőtti hölgy jött vissza hozzá, aki olyan kedvesen mosolyogva próbálta megvigasztalni. De most egyáltalán nem mosolygott, sőt, épphogy csak el nem sírta magát. Szomorú arccal vette elő táskájából a gondosan becsomagolt kulcstartót.
- Talán elrontottam rajta valamit? – nézett rá Balázs kétségbeesetten, és magában már a vacsorát siratta, mert úgy gondolta, hogyha ő hibázott, akkor mindenképpen javítania kell. Legfeljebb készít neki egy másikat.
- Nem, dehogy! A kulcstartóval semmi baj, de én most mégis szeretném visszaadni, nem akarom megtartani. Természetesen az árát nem kérem vissza, aztán hátha el tudja adni majd újra valakinek.
Balázs kereskedőként sok mindent látott-hallott már, no de ilyet! Hogy valaki visszahozza az árut! Ráadásul egy névre szóló ajándékot? No, ilyenben még soha nem volt része! Mosolyogva kérdezett vissza:
- Úgy gondolja? Maga szerint mekkora a valószínűsége annak, hogy holnap majd egy Gréti és Balázs nevű pár fog nálam megjelenni egy ilyen kulcstartóért? Az is lehet, hogy évekig nem fogom tudni eladni. De… mi a baj vele? Nem tetszett a párjának az ajándék?
Kiderült, hogy Grétinek jelenleg nincs is párja. Két éve vált el, azóta tárkereső oldalakon próbál ismerkedni több-kevesebb sikerrel. A mai randevú is amolyan első, személyes találkozó lett volna, de az illető, a másik Balázs, akinek a kulcstartót szánta, még csak el sem jött. Pedig olyan rendes embernek látszott, és úgy tűnt, hogy megvan közöttük a kölcsönös szimpátia is. Most meg még a hívásaira sem reagál.
- Érti már, hogy miért nem szeretném megtartani ezek után? – nézett szinte könyörögve Balázsra, aki kelletlenül bár, de elfogadta a csomagot, amit nyomban ki is bontott:
- Tudja mit? Van egy javaslatom: tartsa meg azt a felét, amelyiken a saját neve van, nekem pedig jó lesz a másik fele, ha már engem is Balázsnak hívnak– mosolygott rá az asszonyra, miközben odanyújtotta neki a fél szívet.
Gréti örömmel egyezett bele ebbe a megoldásba, majd megkérte a férfit, hogy a kulcstartót tegye rá a kulcscsomójára. Miután ez megtörtént, el is köszönt, és kicsit vidámabban elindult a kijárat felé.
- Várjon! – szólt utána Balázs egy hirtelen ötlettől vezérelve, és a nő kíváncsian fordult meg. – Éppen vacsorázni indultam ide a pizzériába. Nagyon örülnék, ha velem tartana, ha ráér most, és lenne hozzá kedve. Tudja, cserébe a kulcstartóért, ha már a pénzt nem kérte vissza – tette hozzá még magyarázatképpen.
Gréti boldogan mondott igent. Amíg a pizzéria felé tartottak mindketten arra gondoltak, hogy talán mégsem volt annyira szörnyű ez a Valentin-nap, és ki tudja, mit hoz a holnap?
Ha jól alakul az este, még az is lehet, hogy egyszer majd kicserélik a kulcstartóikat, mint az igazi párok, akik a szerelmük nevét íratják bele a személyes dolgaikba.
Hiszen az mégsem lehet véletlen, hogy őket éppen ezen a napon sodorta egymás mellé az élet!
Author: Bencze Margit
Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......