Falusi vámpírsztori I. 

Guglinsekeresd csendes kis településén élt Benedek, egy vámpír, akinek az élete finoman szólva sem volt egyszerű. Ellentétben fajtársai régi legendáival, ő nem a napfénytől rettegett – épp ellenkezőleg. A sötétség volt az igazi ellensége. Ha leszállt az éj, és árnyék borította be a tájat, Benedek teste a földdel vált volna egyenlővé. Így hát ő volt az egyetlen vámpír, aki kénytelen volt nappal élni.

Persze ez sem ment egyszerűen. Képzeld csak el, hogy egy majdnem 200 éves vámpír próbál beilleszkedni a modern magyar valóságba, miközben fogalma sincs az online bankolásról, és minden egyes áramszünet potenciális életveszélyt jelent számára!

A legrosszabb mégis a paradicsom volt. Míg más vámpírok köztudottan a fokhagymától undorodnak, Benedek számára a legkisebb csepp paradicsomlé is olyan volt, mintha savba mártották volna. Sajnos Guglinsekeresd lakói előszeretettel főztek mindenbe egy jó adag paradicsomot, így a helyi piacot például messzire elkerülte.

Lilla, a falusi kisbolt tulajdonosának lánya, egy nap felfigyelt Benedek furcsaságaira. A fiú nemcsak hogy sosem ment ki éjszaka, de gyanúsan gyorsan elrohant, amikor egy idős néni véletlenül kilöttyintette a paradicsomlevét a bolt előtt. Lilla nyomozni kezdett, és hamarosan összeállt benne a kép: Benedek valószínűleg egy vámpír, de teljesen másképp, mint a legendákban.

Egyik délután, mikor Benedek épp egy padon üldögélt a parkban, Lilla váratlanul leült mellé, és egy hatalmas, napérlelte paradicsomot helyezett elé. – Fogadjunk, hogy nem mered megfogni – mondta egy kaján mosollyal.

Benedek egy pillanatig rezzenéstelen arccal bámulta a paradicsomot, majd gyorsan felpattant. – Lilla, az életeddel játszol! – sziszegte, megvillantva csillogó, hegyes szemfogait.

– Ugyan már, Beni, ez csak egy paradicsom! – forgatta a szemét a lány, ügyet sem vetve a leglátványosabb bizonyítékra, hogy a fiú fogsora cseppet sem átlagos, de még csak emberinek sem nevezhető. – Ha tényleg az vagy, amit gondolok, akkor most illene sikítva elrohannod.

Benedek szeme összeszűkült, lába legyökerezett. Tudta, hogy menekülnie kellene, de nem akart lebukni. Ehelyett elővette a telefonját és sietve úgy tett, mintha sürgős hívása lenne.

– Bocsi Lilla most mennem kell, majd beszélünk! – hadarta, majd sarkon fordult és eltűnt az első napfényes kis utcában.

Lilla elmosolyodott. Tudta, hogy most kezdődik csak az igazi móka.

Aznap estefelé, amikor Benedek biztos volt benne, hogy senki sem látja, kiosont a falu szélére. Egy elhagyatott tanya közelében, ahol a szürkületben még épp elég világosság volt a túléléséhez, előhúzott egy kis üvegcsét a kabátzsebéből. A benne lévő folyadék zavaros, zöldes árnyalatú volt. Benedek mohón kortyolt belőle, majd elégedetten felsóhajtott.

A titka? Vámpír létére nem emberi vérre szomjazott, hanem kovászos uborka levére.

2025.02.19. – B.R.M.

(A novellát a ChatGPT és a Microsoft Designer mesterséges intelligencia illusztrálta😂)

(A szereplők teljesen fiktívek, bármilyen egyezés a valósággal csupán a véletlen műve)

Author: Busa Regina Mária

Busa Regina Mária vagyok, költő, rímfaragó. Egy majdnem végzetes tragédiába torkollott baleset túlélője, akit gyökeresen átértékelt az élet. Azóta a világ dolgai mélyebben megérintenek, úgy mint az élet, a halál vagy a szerelem. Sokféle érzés kavarog bennem, amit szabadon próbálok kifejezni verseimben.