Kávé mellett
leültem egy kávéra vele
én ajánlottam fel
féltem nem jön el
mégis itt volt
a kezét tördelte az asztal felett
nem nézett a szemembe
félt talán vagy szorongott
nem hibáztattam
egy kapucsínót rendelt
ahogyan én is
sütit nem kértünk
én kezdtem a beszélgetést
nehezemre esett szóra bírni
nagyon tömören felelgetett
talán nem szerette
hallatni a saját hangját
mesélt magáról
azt mondta egyedül van
társ nélkül
néha úgy érzi szerethetetlen
elmondtam neki
hogy menyasszony vagyok
gyűrűm láttán felcsillant
a szeme és halványan mosolygott
jólesett az öröme
gimibe jár mesélte
és egyetemre készül
de még nem döntött
aggódik a jövője miatt
megnyugtattam őt
és elmondtam hogy fordítok
hogy már jelent meg könyvem
elővettem egy példányt a táskámból
kis híján elsírta magát
ott csillogtak a könnyek
a szeme sarkában
azt suttogta sikerült
mesélt a szüleiről
a testvéreiről és a barátnőiről
kiemelte anyukáját
nagyon jó a kapcsolatunk mondta
mosolyogva bólogattam
mert nekem is
van ami nem változik
boldog vagy kérdezte
nem tűnődtem a válaszon
nem volt miért
órák múltán váltunk el
szorosan megöleltem őt
tudtam mire van szüksége
talán már nem is gondol rám
én viszont őrá rengeteget
abban reménykedem hogy
egyszer még összefutunk
alig várom hogy lássa
mindazt amit az élet
tartogat a számára
Author: Dávid Dóra
Dávid Dóra vagyok, 18 éves. Szlovákiában élek, és magyar gimnáziumba járok. Néhány éve foglalkozom komolyabb szinten az írással. Vannak verseim, de a próza kategóriában otthonosabban érzem magam. Rövidke novellákat írok leggyakrabban. Szeretem az irodalmat és a magyar nyelvet, és igyekszem részt venni az ezzel kapcsolatos versenyeken is. Nagyon örülök a lehetőségnek, és köszöntök mindenkit a blogomon, remélem, találnak szimpatikus műveket!
Egy válasz
„alig várom hogy lássa
mindazt amit az élet
tartogat a számára”
Remélhetőleg jót.
Szeretettel: Rita