Evezz az élet tengerén
Mond, mire jó, ha úttalan utakon jársz fejedet lehajtva,
Vagy vakként rohansz a semmibe, a dicső célokat nem látva?
A széllel szemben makacsul evezni ostoba erőpróba,
Felőröl a harc, s léted forgácsként merül a hullámokba.
Figyelj a suttogó belső hangra, melynek őszinte a szava,
Hű útitárs melletted a sorsod vonalán végighaladva.
Mint ősi vérű tengerészt, hív téged a tenger halk moraja,
Kérd a szelek erejét, hogy dagadjon hajódon a vitorla.
A végtelen vízre kifutva, tárd ki a nap felé a szíved,
Hagyd a melegét áramolni, égre emelve tekinteted.
Érezd, hogy a lelkedben megint felizzik a rég elhamvadt erő,
S a veszett álmok szürke hamujában egy új vágyvirág nő.
Néha fenyegethet a felkorbácsolt habok mérges tajtéka,
Magányos éjeken felcsenghet a szirének csábító dala.
Jöhetnek majd kegyetlen, őrült haraggal tomboló viharok,
Kiéhezett cápák, vagy lidércek által szőtt rút látomások.
Alkonyatkor csúfolkodhatnak a víz tükrén elnyúló árnyak,
Melyek a sötétben meghúzódva ijesztő rémséggé válnak.
A feldühödött orkán tépázva a hajód orrába kaphat.
De menj tovább! Ne törj meg! Nincs teremtmény, mely téged leigázhat.
Ha beköszönt az alkony, s az ébredő hajnal túl messze van,
Vess horgonyt a parton, s találj puha fészket a nyugalomban.
Behunyt szemeden keresztül lásd az aranyfényű csillagokat,
Melyek pislogó mécsesként vezetik az álomutazókat.
S ha nyújtózkodva, mosollyal üdvözöl a felkelő reggel,
Tudni fogod, itt az idő, indulnod kell, megújult erővel.
Felhúzod az árbócot, kibomlik a hajód hatalmas szárnya,
Élményekre vágyva szállsz a tenger vizének tarajára.
A nagy messzeségben aprócska pontokként szigetek rejlenek,
Elérve őket, állj meg! Szelencéjükben várnak a szépségek!
Az előtted táncoló madarak a szeretetről dalolnak,
A fölötted keringő fehér galambok égi kapukat nyitnak.
S ha utadon más hajósok jönnek veled szemben, köszöntsd őket!
Kívánj szívből jó utat, emelj a magasba baráti kezet!
Ha az út véget ér, és a szélcsend ölel szelíden magához,
Csodás gyöngyszemekkel gazdagodva jutsz el a lelked otthonához.
Author: Czirják Tiborné Móra Gyöngyi
Üdvözöllek. Czirják Tiborné Móra Gyöngyi vagyok. 1962. január 1-én születtem Makón, a hagyma városában. Első gyerekként érkeztem egy földműves családba. Az iskolai tanulmányaimat a helyi Bajza József Általános Iskola, majd a József Attila Gimnázium tanítványaként végeztem. Már az első osztály megkezdése előtt lenyűgözött a betűk, a tollak, ceruzák varázslatos világa. Elvarázsolt a csomagolópapír, a könyvek semmi máshoz nem hasonlítható illata. Magukkal ragadtak a mesék, a szépirodalom csodái. Tiszteletet váltott ki belőlem a mód, ahogyan a költők, írók a szavakkal megfestették, életre keltették a legmélyebb érzéseiket. A szívem szerint újságíró szerettem volna lenni, de mégsem jelentkeztem egyetlen főiskolára sem. Akkor még nem volt elég erős a célorientáltságom, s a kapott külső támogatás is hiányzott. Az érettségi után rövid időn belül férjhez mentem, majd ugyanilyen gyorsan érkeztek a gyerekek, szám szerint három fiú. Ezzel együtt előtérbe került a megélhetés és a napi gondok megoldására való törekvés, a nehézségek, az örömök megélése és háttérbe szorult mindaz, ami a belső hang által meg akart szólalni. Sok év, évtized után végre megszólaltak a mélyben szunnyadó szavak, s életre keltek a verseim. A mottóm: Amikor ráébredsz, hogy milyen értékes ember, lélek vagy és érzed, tenned kell valamit önmagadért, a szűkebb és tágabb világodért, nem az a...
