Memoár
De jó lenne újra a kapudon kopogni,
hallani a lépted, veled találkozni.
A ki nem mondott szót végre kimondani,
vagy csendben ülve egymásra mosolyogni.
A kert legszebb részén tábortüzet rakni,
táncoló lángjában életerőt lelni.
Nem futni, félni, az idővel játszani,
tudva mindenkor megállni, csak létezni.
Az estékbe nyúlva hosszan beszélgetni,
suta dolgainkon nagyokat nevetni.
Bízva a holnapban, borral koccintani,
egymás kezét fogva csak előre nézni.
De neked menni kellett, nekünk maradni,
nincs erő, mely ezen tudna változtatni.
Földi vándorutunk ideje bár véges,
érezni egymást mindig lehetséges.
Nincs tér és idő, mi lelket a lélektől
elválaszt, hisz egyek ők az eredettől.
Emberszívünk reméli, hogy hazaértél,
s lélekcsaládodnál otthonra leltél.
Felöltötted már a legszebb csillagruhád,
Teremtő Atyánk, Anyánk vigyáz reád.
Az égi házad ablakát, ha kitárod,
meleg fényként küldöd felénk a mosolyod.
S ott vagy a szélben, a könnyünk törölve,
a pajkos szellővel arcunkat érintve.
Az eső cseppjében, új erőket adva,
A sebzett szívünk gyógyítón vigasztalva.
A nap sugarában szelíden ölelve,
A hold ezüstjében védelmet ígérve.
Hírt adva nekünk a madarak énekével,
Gyönyörű pillangó égi üzenetével.
Bár a szív fáj, mert az mégiscsak emberi,
lelkünk tudja, léted ma is valódi.
Nem szűntél meg létezni csak ruhát váltottál,
a földi utad végén hazaindultál.
Telnek az évek, és peregnek a percek,
e síkon a pillanataink letelnek.
Véget ér a lehetőség, indulnunk kell,
az égi kapuban vársz ránk szeretettel.
Author: Czirják Tiborné Móra Gyöngyi
Üdvözöllek. Czirják Tiborné Móra Gyöngyi vagyok. 1962. január 1-én születtem Makón, a hagyma városában. Első gyerekként érkeztem egy földműves családba. Az iskolai tanulmányaimat a helyi Bajza József Általános Iskola, majd a József Attila Gimnázium tanítványaként végeztem. Már az első osztály megkezdése előtt lenyűgözött a betűk, a tollak, ceruzák varázslatos világa. Elvarázsolt a csomagolópapír, a könyvek semmi máshoz nem hasonlítható illata. Magukkal ragadtak a mesék, a szépirodalom csodái. Tiszteletet váltott ki belőlem a mód, ahogyan a költők, írók a szavakkal megfestették, életre keltették a legmélyebb érzéseiket. A szívem szerint újságíró szerettem volna lenni, de mégsem jelentkeztem egyetlen főiskolára sem. Akkor még nem volt elég erős a célorientáltságom, s a kapott külső támogatás is hiányzott. Az érettségi után rövid időn belül férjhez mentem, majd ugyanilyen gyorsan érkeztek a gyerekek, szám szerint három fiú. Ezzel együtt előtérbe került a megélhetés és a napi gondok megoldására való törekvés, a nehézségek, az örömök megélése és háttérbe szorult mindaz, ami a belső hang által meg akart szólalni. Sok év, évtized után végre megszólaltak a mélyben szunnyadó szavak, s életre keltek a verseim. A mottóm: Amikor ráébredsz, hogy milyen értékes ember, lélek vagy és érzed, tenned kell valamit önmagadért, a szűkebb és tágabb világodért, nem az a...