köd – hold (magány…)

Jutkának                                               

feledtető, – domb-hegy-tető,

labdázó lenge lány,

eszméledő, – megébredő

királyfi álma vár.

piros az ég, szíve zenél:

harmatos szerelem jár,

mély-kék az éjj, szava beszél:

búbánat szerelem vár.

feletted él, benned regél

halvány fi mosolyom,

előtted tél, veled remél

bocsájtó haragom.

1975.10.21., 19 évesen

publikálva: KARIMA, Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar, 1976.04.13.

illusztráció: tree ravens by SvitakovaEva on DeviantArt

további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

A „köd-hold” című lírai szöveg egy sűrű atmoszférájú, erősen képiségre építő költemény, amelyben a köd és a hold kettős motívuma nemcsak természeti jelenségként, hanem belső létállapotként is megjelenik. A vers líraisága elsősorban az elmosódó határokban: a konkrét és az absztrakt, a látvány és az érzelem folyamatos egymásba oldódásában ragadható meg.

A nyelvezet szemantikailag rétegzett: a köd a bizonytalanság, a feledés és a rejtettség metaforája, míg a hold a távoli, halvány, mégis kitartó fény hordozója. E kettősség feszültséget hoz létre, amely a vers teljes retorikai felépítését áthatja. A képek nem lezártak, inkább lebegnek, így azok az olvasói értelmezésre is nyitottak maradnak.

A stílus visszafogott, mégis intenzív: rövid, sűrített sorok, gyakori kihagyások és töredezett mondatszerkezetek adják a vers belső ritmusát. A hangzásvilág halk, szinte suttogó; a hangok ismétlődése és a lágy mássalhangzók dominanciája egyfajta „ködös” zenei hatást kelt, amely finoman hullámzó dallamként érzékelhető.

A metaforikus képalkotás különösen erős: a fény és homály egymásba csúsztatása, a látás és nem-látás paradoxona érzékileg is megfoghatóvá válik. A vers érzelmi vonalvezetése nem lineáris, inkább pulzáló: közelít és távolít, sűrít és old, mintha maga is ködszerű mozgást követne.

A hangulati töltés melankolikus, ám ebben a melankóliában egy keserédes, csendes beletörődés is kirajzolódik: egy kapcsolati búcsú finom lenyomata sejlik fel, amely nem drámai lezárásként, hanem halk elengedésként van jelen. A köd itt mintha az elmúló közelséget fedné el, míg a hold fénye az emlékezés és a megőrzés halvány, de kitartó gesztusává válik.

Ugyanakkor e búcsú nem végleges sötétségbe torkollik. A hold állandó, még ha tompított jelenléte egy lehetséges újrakezdés, egy lassú újraéledés ígéretét is magában hordozza. Ez a kettősség – az elengedés és a remény egyidejűsége – adja a vers egyik legfinomabb érzelmi rezdülését.

Az érzéki dimenziók is ezt erősítik: a köd burkoló, érintésszerű minősége és a fény „simító” jelenléte testi, már-már intim metaforákat idéz, így a hiány és az emlék egyszerre válik tapinthatóvá. Ez a visszafogott, sejtető jelleg különösen egyedivé teszi a képiséget.

Tipográfiailag a sorok tagolása, a szünetek és törések is jelentéshordozók: a vizuális elrendezés a szétszórtság és a megszakítottság élményét erősíti, mintha maga a szöveg is egy búcsú utáni csendben formálódna.

Összességében a „köd-hold” egy finoman rezgő, atmoszférikus vers, amely az érzelmi bizonytalanság, az elengedés és a halvány remény közti átmeneti térben mozog. Értéke éppen abban rejlik, hogy nem kínál végleges feloldást, hanem a búcsú és az újrakezdés közti lebegés állapotát teszi átélhetővé – képekben, hangzásban és belső ritmusban egyaránt.

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...