Az újság

május 29.

Függönyt félrehúz, kitekint. Már ott is van, percre pontosan, a szokásos időben.

– Vajon valóban a véletlen műve, vagy sem? És ha nem, akkor vajon mi lehet a célja vele? – mormolta magában az öreg Kandó bá’. Pipáját erősen megszívta, a füstgomolyokat lágyan pöfögtette. Majd az ablakról a faliórájára pillantott. Negyed hét.

 

 

május 26.

Az éjszaka kék sötétségét a felkelő Nap sugarai törik meg.

Szól a vekker, öt óra.

Kandó bá’ a maga sajátos, komótos tempójában kiül az ágy szélére. Az ébresztőt kikapcsolja, a rozoga térdeit megpaskolja. Majd az éjjeliszekrénybe kapaszkodva egy határozott, hirtelen mozdulattal ki is pattan a nyughelyből.

Miután megjelenését rendezte, elindult. Rozoga léptekkel halad a még nála is idősebb fadeszkákon. Csoszog ki a konyha felé a nappalin áthaladva, melynek fala telis-tele szép fotókkal, emlékekkel.

Majd a reggeli után egy frissen főzött kávéval ismét elindul. Ki a teraszra, hol várja a friss hírlap és egy jó barátja, a hintaszék. Amikor már az ajtót nyitja, és épp az első kortyot szürcsöli a keserű nedűből, akkor hirtelen megtorpant.

A kávé zamatja még a nyelvén. A szemeivel cikázik. Balról jobbra, pásztázva a verandát és az udvart.

A porta üres.

Sehol az újság.

– Hol a…? –  gondolatát a háta mögött becsapódó bejárati ajtó zavarja meg, ellépett az ijedtségtől.

– A fene vitte volna el! – mérgelődött, majd az eddigi mozgásához képest kicsit tempósabban visszacsörtetett a konyhába, hogy ránézzen a falinaptárra.

– Ma pedig hétfő van! – felelte a fel nem tett kérdésére határozottan – Akkor meg hol az újságom?! – komor hangvétele után elmélyedt. Bal kezével az állát markolta, míg a másikkal a már üres csészéjét a konyhapultra helyezte.

 

május 27.

Másnap a szokásos rutintól eltérve ma kissé korábban kelt az öreg.

Határozottan toporzékolt az ablakban, várva az újságost, a kis Palit.

– Na, megállj kölök, szóvá’ teszem apádnak, ha ma is trehányul végzed a munkádat! – mérgelődött még mindig – Igen, a munkát tisztességesen véghez kell vinni! – zsörtölődött továbbá kissé fennhangon a csendes nappaliban, az udvarra néző ablak mellett.

Pali a postás fia, gyakran besegít az apjának a munkában az iskola előtt, 9 éves. Ettől függetlenül Kandó bá’, a veterán mindenkit szigorúan fogna, ha tehetné.

Nem sokkal reggel hat óra után nyílik a kiskapu.

A hangra öreg nyakát nyújtóztatva kitekint a fotelből, elégedetten bólogat. Látja, hogy az újságos fiú szokás szerint, az ajtó elé lerakja a napilapot. Majd, amilyen lendülettel jött, úgy szalad is tovább a következő házhoz. A kapu csukódását megvárva lassan tápászkodik fel Kandó bá’. Ismét ráérősre vette a dolgát, és elindult az újságért.

Alig, hogy az ajtóhoz ért egy kis neszt hallott meg mögüle, majd azt követően valami furcsa zörejt.

Elmélázik, hogy vajon mi lehet ez.

Halk mozdulatokkal a falitartóról leemeli az egyszerű járóbotját.

Míg a kilincset finoman lenyomja, azalatt a botra erősen rámarkol és szinte már remegve maga mellett tartja. Ekkor egy nagyobb hangzavarra lesz figyelmes, így a tettek mezejére lépve egy határozott hirtelen mozdulattal kirántja az ajtót, és a bal kezében lévő bottal lendületből előre csap, a hideg műanyag erősen koppan egyet a fán.

Sehol senki.

De, még az újság se.

– Hogy a fene vinné el! – mérgében odavág az ajtó tokjára is egyet.

 

május 28.

Korán kezdve a napját ismét a nappaliban várt.

Pali a tegnapi idő szerint érkezik, leteszi a nyomtatott papírt és fordul is tovább.

Kandó bá’ mindkét májfoltos kezével a szék karjának támaszkodik, leskelődik a függönyön át. Vár és vár, hogy a fiú vajon mikor szalad vissza az újságért.

De a kapu nem nyílik.

Nem jön vissza senki.

Miután megbékélt a gondolattal, újra hallja azt a furcsa zajt. A karfát jobban lenyomva megtámaszkodik és csak leskelődik tovább, óvatosan. Nem lát semmit, de hallgatózik. Majd a kredenc mellőli sámlit az ablakhoz teszi és azon ágaskodik.

Egy foltos pamacsot lát.

Egy kutyát.

Pontosabban Tercsa kutyáját. Az idős hölgy már évek óta szomszédja. Régen jó barátságban volt Kandó bá’ feleségével.

– Ó, ez a dög és Tercsa is! – puffogott ismét az orra alatt.

 

május 29.

A kutya a mai nap is megcsócsálta az újságot. Majd amikor meggyőződött azon, hogy diadalmasan becserkészte áldozatát, megragadta és a telkeket elválasztó kerítés egyik rozoga léce alatt bújva húzta maga után át a szomszédba. Kandó bá’ ekkora már a nyitott ablakon keresztül kihajolt és leste az eseményeket.

– Vajon tud róla, hogy ez az eb ide jár kártevőnek? – morfondírozott ezen.

A minap a nappaliban hosszasan töprengett, koptatta a szőnyeget.

– Nincs kedvem átmenni. De a fene vinné el, ez már nem mehet így tovább!

Fordult egyet a bejárati ajtó felé, majd a kilincsre támaszkodva meghátrált.

– Mégis, mit mondhatnék? – a csönd súlya telepedett rá – Manna…, azóta nem beszéltünk. – a fortyogó dühét felváltotta egy még keserűbb érzelem, a magány. Ami azóta élt benne, hogy a felesége, Manna eltávozott. Ennek lassan már 3 éve.

A kilincset elengedte, és inkább elvonult a nappali mélységébe.

 

Délután öt óra tájékán az éhség felülkerekedett, és az uzsonnáját majszolta az öreg.

Nem sokkal azután, hogy befejezte és elpakolt a mosogatóból, kopogásra lett figyelmes.

„Vajon Tercsa jött át? Remélem hajlandó lesz elnézést kérni azért, amit az a dög tett!”

Piros kockás konyhai kendőjében kezét törölgetve lépdelt a bejárat felé, majd ajtót nyitott.

– Jó napot kívánok! Kandó Károly, ugye? – tette fel a kérdést egy egyenruhás, határozott kiállású férfi.

– I-Igen, jó napot! Miben segíthetek? – elkerekedett Kandó bá’ szeme.

– Elnézését kérem, hogy ilyen későn zavarom! De a szomszédja Kertes Mihályné, leánykori nevén Szabó Terézia. A mai nap holtan találták. A doktor még vizsgálja, hogy nem-e történt idegenkezűség. – a rendőr hagyott egy kis szünetet a hallottak megértéséhez – Esetleg meg tudná mondani, hogy mikor látta őt utoljára? Mivel maga az egyetlen közvetlen szomszédja, így gondolom segítségünkre lehet a válaszaival. – Kandó bá’ csak meredt a biztos úrra. A szavak csengése egyre tompábban visszhangoztak a fejében.

Majd a lábánál egy kisebb mozgást, ficergést vett észre, amely visszahozta figyelmét a valóságba.

Letekintett.

Látta, ahogy a szomszéd kutyája próbálja rángatni őt a nadrágszáránál fogva.

Riczkó Dorina
Author: Riczkó Dorina

Mérnöki hivatásom mellett igyekszem a hobbijaimra is időt szakítani, melyek közé sorolható maga az írás is. Első pályázatra beadott, és nyilvánosságra is hozott versem a „Magamban” c. vers, amelynek köszönhetően csatlakozhattam az Irodalmi Rádió blogszerkesztői csapatához. Bízom benne, hogy az írásommal az olvasó a magának megfelelő üzenettel halad majd tovább. Hisz nincs is fontosabb a mai rohanó világban, mint egy percre megállni és szembenézni önmagunkkal, a gondolatainkkal.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

    1. Kedves Rita,
      Örülök, ha érdekesnek találta. Valójában bármit bele lehetne gondolni a történetbe.
      De az én gondolatomban, a kutya próbálta volna átcsalni a szomszédba a főszereplőt, hogy segítsen a gazdáján.
      Üdvözlettel,
      Dorina

Hozzászólás a(z) Riczkó Dorina bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A pad a tóparton

A pad a tóparton   A városi tópart délutáni fénye mindig aranyszínűre festette a vizet. Lilla gyakran járt ide tanulni, mert a hullámok halk csobogása

Teljes bejegyzés »

Álmodtam

Füstszínű szunnyadással ketyegnek a percek. Színes álmok gördülnek a homloklebenyre feszített vászonlepedőn. Hajnali harmatot csal homlokomra a felidézés. Nem maradt más, csak az emóció. Author:

Teljes bejegyzés »

Önző vágy 

Egy el nem múló érzés Ha szeretők lennénk, Elég lenne egyetlen ölelés, Hogy ne érezzük többé üresnek magunkat?   Vagy lehet, hogy ezt a magányt

Teljes bejegyzés »

Bújócska

próbálom megérteni: mit jelenthetsz nekem potenciálod levegőt ad, mi történik velem? poétikus gondolataim sorra nyelem pocsékolni rímeket rád – elment az eszem? pimaszságod szándékos, nem

Teljes bejegyzés »

Szívrágó

Rájöttem, hogy nem szeretlek, Mert a dolgok belül tönkretesznek. Az a sok apróság, Mi a szívem behálózta már.   Szívrágó féreg, A te koszod. Vérré

Teljes bejegyzés »

Balassi Bálint emlékére

Balassi Bálint emlékére     Lantodnak pengése, a hős kor zengése szívünkben büszkén dobog. Vitézi életed költőként élhetted, neked az volt szép sorsod. Verseidnek fénye

Teljes bejegyzés »