-Kérdezhetek valamit?
-Nem! válaszoltam. Felém közeledve láttam,hogy kéregető. Talán harminc éves, ha volt. Hosszú arc, enyhén kopottas dzseki, meg nadrág. Szutykos kezének jobb markában aprópénz. Megvetően néztem rá egy élelmiszerbolt előtt. Pont a csúcsforgalomban. Persze, akkor több esélye van! Amúgy rokonszenves fiú volt. Még mindig jobb hely, mint az autók között téblábolni az egészségtelen benzingőzben! – gondoltam.
-Nincs munkám! Nem dolgozhatok sehol, rokkant nyugdíjas vagyok. Maga mit tenne a helyemben? Éhes vagyok, koldulok. Pityeregni kezdett. Rossz érzés volt látni. Próbálkozott másnál is. Volt aki adott neki valamennyit, volt aki keresztülnézett rajta.
-Milyen szemét vagyok!-gondoltam. Adni kéne neki egy kis pénzt. Nekem van, neki meg nincs. Odanyomtam kétszáz forintot. A koldulást én egy borzasztó megalázó dolognak tartom. Az már a vég,ha valaki erre kényszerül. Pedig egyre többen vannak a városban, idősek, fiatalok egyaránt. Van, aki egész jól keres ezzel naponta. Arról is hallottam, hogy a keservesen keresett pénzt le kell adni a megbízójának. Szánom őket, mikor telente a lépcsőn ülnek. Főleg akkor, amikor kisgyerek is van körülöttük.
Megközelítettem az előbbi beszélgető társamat, elmondtam, hogy hasonló esetben mit tennék. Becsengetnék kertes házakba, felajánlanám,hogy rendbe teszem az udvart, vagy lesöpröm a járdára hullott temérdek levelet pár forintért. Ez nem kíván nagy teherbírást!
-Nem tehetem,nem bírom! Naponta egy órát sem tudok állni a szívem miatt! Karácsonyra én már nem leszek, meghalok, az biztos!
-Dehogy hal meg!
– Na majd meglátja!, ha nem fog itt látni decemberben, akkor úgy lesz!
-Szülei merre vannak?
-Nincsenek.
Mentem az utamra, be az üzletbe. Nézelődtem, a beszélgetés ott zsongott a fejemben. Azon kaptam magam, hogy ezt is teszek a fiú részére a bolti szekérbe, meg azt is. Egy kis somlói galuskát, sósságot. felvágottat, zsemlét, hogy ne szomjazzon egy flakon vizet is. Közben azon szurkoltam, hogy megtaláljam az üzlet körül, nehogy kereket oldjon.
Megnyugodtam ,mert a közelben alkudozott, kéregetett. Intettem, hogy jöjjön közelebb. Megkérdeztem, elfogad-e tőlem egy szeretetcsomagot?
-Persze, köszönöm!
Abból, amit mondott, nem tudom mi az igazság. Nekem jó érzés volt, hogy segíthettem rajta.
Author: V. Nagy Ágnes
V. Nagy Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője. Négy-öt éve foglalkozom novellák írásával. Jó történet mesélőnek mondanak. Az életből vett aktuális információkkal szolgálok. Érdekes karaktereket jelenítek meg. Olyan szituációkat, amelyeket az emberek észre sem vesznek, de a végén mégis rácsodálkoznak. Többnyire egyperces formákban. Abban reménykedve, hogy e rohanó világban ennyi idejük még jut az írásaim elolvasására. Novelláim változatos témájúak, lekötnek, szórakoztatnak. Napi útravalónak is nagyon jók. Munkáim több antológia és irodalmi folyóirat is közölte már. Nyomtatásra készen áll az első kötetem.
2 Responses
Igen, mármint az, hogy igazat mondott-e. Bennem is ambivalens érzések uralkodnak el, amikor közel nyolcvan évesen tőlem kérnek pénzt fiatal, vagy középkorú férfiak. Mehetnének ingyenkonyhára enni, melegedők is vannak, egyáltalán nem biztos, hogy ez az egyetlen járható út.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm véleményed.
A férfit azóta sem láttam arra, meg sehol sem. Remélem életben van!