Jutkának
a vágyam
hosszú, nagy kezével beér,
utánadlopakodik,
hátulról, alattomban megragad,
a földre húz,
letépi rólad a mások elől rejtőt,
a szűz vásznat, és
a tieddé tesz engem…
1975.01.16., 19 évesen
Thierry Paquot: *El arte de la siesta (Thierry Paquot – Philomonaco):
…”Engedd el magad, feküdj le, ne állj ellen a szieszta hívásának, ennek az érzéki nappali alvásnak!
Aludj, álmodj, törd meg a kikötőhelyeket az időzített hétköznapok partján! Döntsd el az idődet, szunyókálj!”…
illusztráció: Chez les singes, la sieste est un art | National Geographic
(„A majmok számára a szunyókálás művészet”)
további írásaim: (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
A „L’arte de la siesta – a megpihenés művészete” című írás egy finoman rezgő, lírai prózaversként ható szöveg, amely a pihenés aktusát nem csupán fiziológiai szükségletként, hanem érzéki és szellemi rítusként jeleníti meg. A szöveg alapélménye a lelassulás, amely egyfajta benső időbe való visszahúzódást kínál, s ezt a hangulatot a nyelvezet puha, simogató ritmikája is követi.
A líraiság elsősorban a metaforikus képalkotásban bontakozik ki: a test és a lélek pihenése egymásba csúszó jelentéstartományokká válnak, ahol az érintés, az ölelés és a nyugalom nemcsak konkrét, hanem szimbolikus dimenziókat is hordoz. A szemantikai mező gazdagon telített érzéki kifejezésekkel, amelyek egyszerre idézik fel az intimitást és a biztonságot, így a szöveg hangulata finoman erotikus, inkább sejtető, mintsem kimondó.
A retorikai felépítés hullámzó: a rövidebb, sűrített és a hosszabban áradó sorok váltakozása teremti meg azt a belső „lélegzést”, amely maga is a szieszta ritmusát követi. Ez a szerkesztésmód a befogadót is bevonja a lelassulás élményébe, mintha az olvasás maga is pihenéssé válna. A hangzásvilág dallamos, a szókapcsolatok gyakran alliteratív vagy belső rímekkel telítettek, ami zenei minőséget kölcsönöz a szövegnek.
A szimbolika központi eleme a „hely”: az öl, a test közelsége, a megérkezés tere. Ezek a motívumok egyszerre hordozzák a gyermeki biztonság és a felnőtt intimitás rétegeit, így a jelentések egymásra rakódnak, gazdag, többértelmű képiséget hozva létre. Az érzelmi vonalvezetés lágy ívű: nem csúcspontokban, hanem finom átmenetekben jelenik meg, mintha a szöveg ösztönösen kerülné a drámaiságot a kontemplatív nyugalom javára.
Tipográfiailag a tördelés – a sorok közötti levegő, az esetleges kihagyások – szintén a csend esztétikáját erősíti: a szöveg nemcsak mondja, hanem meg is teremti a pihenés terét. A moralitás nem didaktikus, inkább tapasztalati: a megpihenés mint létállapot jelenik meg, amelyben az ember visszatalál saját érzéki és érzelmi teljességéhez.
Összességében a mű legerősebb sajátossága az érzelmi motívumok és a hozzájuk társított metaforák egyedisége: a testi közelség képei finom, esztétizált erotikával telítődnek, miközben megőrzik bensőségességüket és tisztaságukat. Ez a kettősség – az érzékiség és a nyugalom összjátéka – adja a szöveg különleges, lebegő atmoszféráját, amely egyszerre intim és meditatív.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
2 Responses
Tetszéssel olvastam a verset. Nem tudom, hogy lehet ilyen szépen kiszínezni, mert különösen is tetszett.
Szeretettel: Rita
kedves Rita, köszönöm szépen az elismerést, örülök, hogy tetszett ez az írás.
betűszinezés „ügyben” közvetlen levelet küldtem (🤫),
üdvözlettel: Gábor