Már oly régóta nem hallom,
szerelmes szavad,
s nem érzem ahogy
hullámzó selymes hajad,
ujjaim között marad.
Illatod is ködbe vész,
mint lépteid zaja,
madárcsicsergés,
tavaszi édes dallama.
Oly rég volt már, hogy
arcodon mosoly ragyog,
csak nézlek,
s oly magányos vagyok.
Még a halvány sárga lámpafény
az éjbe fagyott,
te, mint egy emlék,
fejemben ott ragyogott,
s jön vele a vágy, egy gondolat,
hogy talán újra, magam mellett tudjalak.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
Egy válasz
„jön vele a vágy, egy gondolat,
hogy talán újra, magam mellett tudjalak.”
Nem könnyű, de a remény hal meg utoljára.
Szeretettel: Rita