A kismadár
Egy kicsiny madárka nem nyugszik puha fészkében,
Világot indul látni az őszi nap fényében.
Önfeledt bátorsággal egy vékony ágra szökken,
Bizonytalan lépése váratlanul megbillen.
Nagyot reccsen a gallyacska, derékban eltörik,
Ijedt a kismadár, szárnyai fel nem repítik.
Gyengék még a csontocskák, nincs bennük elég erő,
Várni kell a repüléssel, míg gazdájuk felnő.
Késő bánat, nincs mentség, a fióka megcsúszik,
Földre zuhan, feje koppan, kábultan elalszik.
Percek múlnak, míg feléled, szemeit kinyitja,
Szomjat oltó csepp vízért piciny csőrét kitátja.
Lélegzete zakatol, rémült a tekintete,
Fájdalmasan néz körbe, a mamáját keresve.
Tenyerembe veszem, az ujjammal simogatom,
A szeretet melegével szelíden nyugtatgatom.
Elcsitul lassan a rémült szív lázas üteme,
Élénkül a madárka, már búcsúzni szeretne.
Hálás a jó szóért, s megmentett életéért,
De szerető anyja várja fia hazatértét.
Szállj csak madár! Szállj! Szárnyaid haza röpítsenek!
Legyél még öröme sokáig a szüleidnek!
Hallgasd meg a szavuk, hisz jóra tanítanak,
Ha majd nagyra nősz, szabad utadra bocsátanak!
Author: Czirják Tiborné Móra Gyöngyi
Üdvözöllek. Czirják Tiborné Móra Gyöngyi vagyok. 1962. január 1-én születtem Makón, a hagyma városában. Első gyerekként érkeztem egy földműves családba. Az iskolai tanulmányaimat a helyi Bajza József Általános Iskola, majd a József Attila Gimnázium tanítványaként végeztem. Már az első osztály megkezdése előtt lenyűgözött a betűk, a tollak, ceruzák varázslatos világa. Elvarázsolt a csomagolópapír, a könyvek semmi máshoz nem hasonlítható illata. Magukkal ragadtak a mesék, a szépirodalom csodái. Tiszteletet váltott ki belőlem a mód, ahogyan a költők, írók a szavakkal megfestették, életre keltették a legmélyebb érzéseiket. A szívem szerint újságíró szerettem volna lenni, de mégsem jelentkeztem egyetlen főiskolára sem. Akkor még nem volt elég erős a célorientáltságom, s a kapott külső támogatás is hiányzott. Az érettségi után rövid időn belül férjhez mentem, majd ugyanilyen gyorsan érkeztek a gyerekek, szám szerint három fiú. Ezzel együtt előtérbe került a megélhetés és a napi gondok megoldására való törekvés, a nehézségek, az örömök megélése és háttérbe szorult mindaz, ami a belső hang által meg akart szólalni. Sok év, évtized után végre megszólaltak a mélyben szunnyadó szavak, s életre keltek a verseim. A mottóm: Amikor ráébredsz, hogy milyen értékes ember, lélek vagy és érzed, tenned kell valamit önmagadért, a szűkebb és tágabb világodért, nem az a...