Pillangó

Bábjából félénken előbújt tünemény

Kedves lelkét kitárva száll felém.

Árnyak sűrű ködéből előmerészkedik,

Ujjam ringató hegyén megtelepszik.

 

Eldobott, törékeny angyali szökevény

Szívemben máglyaként lobbant reményt.

Szerető fénye áthatja szigetemet,

S éget el bennragadt töviseket.

 

A csodaszép pillangót hozzám emelve

Látom az apró harmat-könnyeket.

Féltő szememmel gyöngéden simogatom,

Fázó lelkét csókkal takargatom.

 

Íriszem pásztázza mindenszínű szárnyát,

Nyugodtzöldet, hidegkéket, sárgát.

Egész testén ragyog a piros szenvedély

Szomorúan békés gyászfeketén.

 

Röppenj a mellkasomra, hadd öleljelek!

Dicsérő szavakkal megfestelek.

Csendes állóvízként, tajtékzó hullámként,

Ahogy téged látlak, pont olyanként.

 

Fúrd szép fejed a nyakamba, elrejtelek!

Féllek, szeretlek, ellöklek, védlek.

Fájó múlt bánatának maró savától,

Jövőnek még ködös fullánkjától.

 

Végül tovaszállsz, hát egyedül hagysz engem.

Egyre távolodsz, fakó festményem.

Tétova hangjegyekkel lerajzoltalak,

Könnyekkel magamba elhantollak.

 

Mégis, a szívemben gyúlt máglya-reménnyel

Temetem csillogó emléked

És halványuló mosolyom mond beszédet

Gyönyörű szivárvány-hamvad felett.

 

Újra magányos árnyakba bábozódom.

S mióta megismertelek, tudom,

Hogyha fáradt szemem a föld alá hunyom,

Örökké pillangóval álmodom.