A szúnyog
Teraszomon üldögélve élvezem a csendet,
ölemben simogatom az édes tétlenséget.
Eldöntöttem, a mai nap nyugalomban telik,
a lelkemmel beszélgetek, bármi is történik.
Szememet becsukom, szellő simítja az arcom.
Még egy-két perc, s álom jön: békésen elalszom.
Legszebb álmom közepén felriadva nézek szét,
keresem a személyét, ki használta a tűjét.
Tolvaj jött, vérem szíva, az ihletet megzavarva.
A lábamat megmarta, piros pettyet otthagyva.
– Hé, Te! No, még ilyet! Szúnyog lopja a véremet!
Szemtelenül kerülget, borzolva az ideget.
Az újságot felemelem, ütésre kész a kezem.
A szúnyog megrebben: – Lépre menjek? Azt biztos nem!
A mérgétől megszédülve, kört ír a levegőbe.
Duruzsolva repked föl-le, így kapva új erőre.
Nem adom fel, legyen csata! De bátor ő is!
Tüzét szítja, elszántság vakítja: – Csak azért is!
Ma még semmit nem evett, így harciasan kerülget.
Sértődötten bemegyek, a pihenésem elveszett.
Author: Czirják Tiborné Móra Gyöngyi
Üdvözöllek. Czirják Tiborné Móra Gyöngyi vagyok. 1962. január 1-én születtem Makón, a hagyma városában. Első gyerekként érkeztem egy földműves családba. Az iskolai tanulmányaimat a helyi Bajza József Általános Iskola, majd a József Attila Gimnázium tanítványaként végeztem. Már az első osztály megkezdése előtt lenyűgözött a betűk, a tollak, ceruzák varázslatos világa. Elvarázsolt a csomagolópapír, a könyvek semmi máshoz nem hasonlítható illata. Magukkal ragadtak a mesék, a szépirodalom csodái. Tiszteletet váltott ki belőlem a mód, ahogyan a költők, írók a szavakkal megfestették, életre keltették a legmélyebb érzéseiket. A szívem szerint újságíró szerettem volna lenni, de mégsem jelentkeztem egyetlen főiskolára sem. Akkor még nem volt elég erős a célorientáltságom, s a kapott külső támogatás is hiányzott. Az érettségi után rövid időn belül férjhez mentem, majd ugyanilyen gyorsan érkeztek a gyerekek, szám szerint három fiú. Ezzel együtt előtérbe került a megélhetés és a napi gondok megoldására való törekvés, a nehézségek, az örömök megélése és háttérbe szorult mindaz, ami a belső hang által meg akart szólalni. Sok év, évtized után végre megszólaltak a mélyben szunnyadó szavak, s életre keltek a verseim. A mottóm: Amikor ráébredsz, hogy milyen értékes ember, lélek vagy és érzed, tenned kell valamit önmagadért, a szűkebb és tágabb világodért, nem az a...
2 Responses
Borzasztó még a hangja is nyugtalanítja az embert, Aztán a szúrás utáni viszketéstől sem lehet aludni.
Tetszéssel és megértéssel: Rita
Én se vagyok odáig a szúnyogokért. Náluk bosszantóbb teremtmény nemigen van. Mondjuk a légy se semmi szemtelenseggel bír. Szívélyes üdvözlettel; Gyöngyi