Gondolkodott-e már valaki azon, hogy ki az, aki semmit se tud? Nos, mielőtt bárki kutakodni kezdene az emlékezetében, netán filozófiai bölcsességek rejtelmeibe ásná be magát, vagy csak úgy spontán, közvetlen egyszerűséggel azt mondaná, hogy pl. az újszülött az még semmit se tud, elárulom, hogy a kérdést nem keresztrejtvénynek szántam. Sőt, a megfejtés esetleges lehetősége előtt közlöm a kedves olvasóval, hogy az a személy, aki semmit se tud, az én vagyok.
Erre nyilván nem is magamtól jöttem rá, hanem megmondták nekem. A dolog úgy történt, hogy Pünkösd vasárnapján délelőtt tíz óra előtt néhány perccel szálltam le a buszról és magamba mélyedve sétáltam az otthonom felé, mikor is megállt előttem egy kerékpáros férfi, aki megítélésem szerint talán egy jó tízessel – bár az is lehet, hogy többel – lehetett fiatalabb nálam, és imigyen szólított meg:
– nyitva van a dohánybolt?
– Nem tudom.
– Nem ott ment el előtte?
– De, igen.
– Akkor, hogyhogy nem tudja?
– Nem figyeltem.
– Az egyik póznán láttam dolgozni egy villanyszerelőt. Nincs áram?
– Nem tudom.
– Mondja, maga semmit se tud?
Lassú felfogáshoz idő kell, szoktam mondani magamnak, ha váratlan helyzetbe kerülök. Nem dohányzom és az úr szembe jött velem, tehát én a buszmegállótól hazafelé indulva senkit sem láttam áramot szerelni. Mielőtt eljöttem otthonról még volt. Nappal és világosban az utcai lámpák nem világítanak, a lakásomba pedig még nem érkeztem meg, vajon honnan kellett volna tudnom, hogy időközben áramszünet lett-e, vagy sem?
Természetesen az úriember nem várta meg, amíg kiderül rólam, hogy esetleg előfordulhatnak olyan dolgok, melyekről tudok, mert rosszallóan csóválva a fejét, felpattant a kerékpárjára és köd előtte, köd utána, eltűnt a néptelen utcán.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.