A túlpart

Nem tudom mi történt velem. 

Immár vén fejjel 

már hetek óta 

egyre csak makacsul 

magamban ugyanazt a kérdést kérdezem: 

Élni még tovább érdemes? 

Nem tudom, 

Nem hiszem. 

Jobb volna tán innen, 

e világról eltűnni. 

Még nyomot sem hagyni, 

csak csendesen elmenni. 

Némán. 

Még el sem köszönni. 

Lehajtott fejjel, 

észrevétlenül elosonni. 

Mindent, de mindent, 

Itthagyni. 

Legfeljebb szememben 

egy könnyel,  

de ennél nem többel, 

könnyű szívvel és lélekkel, 

a túlpartra átlépni. 

Még véletlenül sem visszanézni. 

Csak menni makacsul mindig tovább előre. 

a csábító, hívogató, titokzatos, 

végzetes 

Ismeretlenbe! 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A túlpart

Nem tudom mi történt velem.  Immár vén fejjel  már hetek óta  egyre csak makacsul  magamban ugyanazt a kérdést kérdezem:  Élni még tovább érdemes?  Nem tudom,  Nem

Teljes bejegyzés »

Egy család vagyunk

Edit Szabó : Egy család vagyunk Egymás után haladunk, vajon merre visz az út? Városokban, falvakban jár a lábunk úgy lassan. Lépéseknek van célja ?

Teljes bejegyzés »

Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a szebb jövőt, mert mi egymásban hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »

Mielőtt még késő

  Sokak számára hatalmas terhek vagyunk, Pedig magunk után nagy értéket hagyunk. Senki sincs, aki talál ránk elég időt, Nem értem, miért , Te ismered

Teljes bejegyzés »

Ünnepeljünk együtt

Edit Szabó : Ünnepeljünk együtt Ünnepeljünk együtt, azt akarom, amíg kedves rokonod, itt vagyok ! Kérésem szeretném, ha meghallod, meddig tart életem, nem tudhatod !

Teljes bejegyzés »

Mozdulatlan küzdelem

Mozdulatlan küzdelem   A sors most megálljt parancsolt a testnek, hogy a lélek megértse: a legnagyobb harcokat olykor mozdulatlanul, a csendben vívják. De a kötések

Teljes bejegyzés »