Dorothy jómódú, idős hölgy. Szívesen emlegeti a múltat, az életében előforduló férfiaknak nagy jelentőséget tulajdonít. Kedves, nyafogó hangját megállás nélkül hallatja. Buda zöldövezetében laktak férjével több éven át, de aztán a pasi talált magának egy fiatalabb társat. Így aztán szegény Dorothy egyedül maradt, amit máig sem tudott feldolgozni.
Amióta nyugdíjba vonult kevésbé igényes környezetére, öltözködésére. Nemrégen összejöttem vele a belvárosban. Megbeszélt találkozó volt. Már messziről láttam közeledni, rózsaszín tréningnadrágot viselt! / Közel nyolcvan évesen!/ Nagyon kedveli ezt a színt minden árnyalatában. Testét szürke,elegáns kabát borította, sál talán nem is volt a nyakában. Kócos, gesztenyebarna haját elfelejtette megfésülni. Viseltes lábbelijében imbolyogva közelített felém, jobbra-balra dülöngélve. Nem azért,mert ivott, hanem mert egyre nehezebben találja meg egyensúlyát. Ezt mutatta öltözete is.Tekintete bizonytalan, mimikája megértésre váró, fájdalmas. Arcát mély barázdák szántják, keveset eszik. A szándékos fogyás miatt szaporodnak, mélyülnek ráncai. Valaha kívánatos teremtés volt, még most is nőies.
Elintéztük közös dolgainkat, aztán együtt haladtunk az Astoria felé. Közben beszélgettünk, azaz én hallgattam, ő meg mondta, amit már többször elismételt a héten:
-Képzeld, a Szilviék- /ez alatt a harmincéves unokahúgát kell érteni/-, nem akarnak magukkal vinni Miamiba! Pedig úgy mennék! De ők egy hasonló korú, baráti házaspárt választottak! Plusz a két gyerek! Én meg maradok itthon. Kifizetném az ő útjukat is cakk-pakk, de nem mehetek!
-Mondtam már, hogy törődj bele! Ők más világ! Én megértem, hogy nem csatlakozhatsz. Nekik gyorsabb a tempójuk, más az érdeklődésük. Ott a két kisgyerek, elég az nekik. Fogadd el!
Haladunk,haladunk…. A hangos beszéd miatt néha ránk néznek a járókelők, de ő nem törődik vele. Észre sem veszi. Betérünk egy Szputnyik nevű ruhaüzletbe. Majdnem megvásárol egy babarózsaszín svájcisapkát. Mondom neki:
-Valóban jól állna, húsz évvel fiatalabb lennél! Így nagyon harsány. Mély sóhaj, fájó szívvel leteszi. Aztán teljes hangerővel tudatja, hogy itt minden milyen szar, bezzeg Hévízen milyen olcsón vásárolt!
-Hallgass már, ne mondj ilyeneket!
-Ezt is ott vettem!- mutatja a táskát a fiatal eladónak.- hatezernyolcszáz forint volt csak.!
Az eladó elnézően mosolyog.
-Szép!
-Tudja kedvesem a nyáron voltam. Harmincezer ott egy éj, nem olcsó! De azért lehet, hogy most tavasszal újra megyek. Jók az üzletek, tiszta nyereség! Már karácsonyra bevásárolok a rokonaimnak. Hoppá!
A vásárlás a szenvedélye, mint másnak a cigaretta vagy a drog. Úgy kell kivonszolni minden üzletből, mert fűvel fával szóba elegyedik, hosszan beszél a családjáról, a lányairól. unokáiról, akik valójában nem léteznek.
Nagyvonalakban ilyen. Sok tiszteletre méltó hölgy közül egy. Azt szeretem benne, hogy őszinte. Mindig azt mondja amit gondol vagy amit érez, és azt olyan hittel tudja előadni, olyan meggyőzően, hogy bámulatos! Mulattató, színes egyéniség, még akkor is, ha egy kicsit habókos!
V. NAGY ÁGNES
Author: V. Nagy Ágnes
V. Nagy Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője. Négy-öt éve foglalkozom novellák írásával. Jó történet mesélőnek mondanak. Az életből vett aktuális információkkal szolgálok. Érdekes karaktereket jelenítek meg. Olyan szituációkat, amelyeket az emberek észre sem vesznek, de a végén mégis rácsodálkoznak. Többnyire egyperces formákban. Abban reménykedve, hogy e rohanó világban ennyi idejük még jut az írásaim elolvasására. Novelláim változatos témájúak, lekötnek, szórakoztatnak. Napi útravalónak is nagyon jók. Munkáim több antológia és irodalmi folyóirat is közölte már. Nyomtatásra készen áll az első kötetem.
2 Responses
Jól, ha valaki az ilyen habókos embereket meg tudja érteni, mert valójában nagyon fárasztóak tudnak lenni. Ma már az idősebb hölgyek is világos/színes/tarka ruhában járnak, nem szürkében, drabban, vagy feketében, de azért nem mindegy az összeállítás, és az sem, hogy egy divatos holmihoz meg kell választani a szintén divatos kiegészítőket is. Kitaposott cipőben nem mutat egy új kalap vagy sapka. Én is idős vagyok, de sohasem várom el a felnőtt családtagjaimtól hogy magukkal vigyenek a nyaralásukra. Az idős ember akkor elfogadható, ha megtalálja a saját helyét a világban és nem terheli a gondját, baját, bánatát másokra.
Szeretettel: Rita
Köszönöm a véleményed Kedves Rita.
Engem mindig érdekeltek a szokásostól eltérő emberi karakterek, gondolkodáduk. Találtam Bennük valami mást, külőnlegeset, töprengésre késztettek.