Félreértés

5-6 évvel ezelőtt testvérem Lukács fürdőbe szóló bérletén decemberre még három lehetőség maradt, amelyet felajánlott nekem, én pedig örömmel elfogadtam.

A kinti – úgynevezett látványfürdőben – többek között olyan nyílások is vannak, amelyek indításkor nagyon erős vízsugár kényezteti az erre vágyókat. Ezeken a helyeken mindig állnak, még akkor is, amikor nem működnek, nehogy valaki elfoglalja azokat. Egyesek egymás után többször is igénybe veszik, vagy átadják a lehetőséget valamelyik családtagnak, ismerősnek.

Szívesen kipróbáltam volna, de az említettek miatt nem jutottam hozzá. Egy ideig bosszankodtam, majd eszembe jutott, hogy „szemesnek áll a világ” és szemre vételeztem a nyílások előtt álldogálókat, azon gondolkodván, hogy vajon melyik nem lesz elutasító, ha megkérem, hogy a következő kört adja át nekem.

Választásom egy a középen álló fiatalemberre esett, aki kérésemre azt válaszolta, hogy nagyon szívesen. Igyekeztem a közelben maradni, hogy szemmel tarthassam és időben elfoglalhassam a megígért helyet.

Még javában ment a program, amikor mosolyogva intett felém, és ahogy odaértem, máris átadta azt. Megköszöntem, de egyúttal meg is jegyeztem, hogy nem tőle akartam elvenni, csupán azt kértem, hogy ha lejár a program, akkor a következő lehetőséget adja át. Azt válaszolta, hogy tudja, de neki ennyi is elég volt, használjam egészséggel.

Nem jellemző, hogy menet közben átadják a helyet, ezért is lepődtem meg – folytattam a diskurzust. Úgy látszik, jó a szemem, hiszen láttam, hogy Ön jól nevelt és udvarias.

Talán innentől datálódik, hogy gyanússá váltam, mert odaszólt a fiatalember édesanyja, – aki addig csak szemmel tartott bennünket – hogy az apja nevelése, ezzel rámutatott a mellette álló férfire. Volt ebben némi fenyegetettség, érzékeltetése annak, hogy csak „lassan a testtel”, mert udvariasság ide, udvariasság oda, mindketten vigyázunk a fiúnkra.

Zavaromban megjegyeztem, hogy egyébként is szeretem a fiatalokat, amely hatására általános derültség lett úrrá. Gyorsan hozzátettem, hogy ilyen korú az unokám, aki szintén nagyon udvarias. A szülők sanda, gyanakvó szemei tekintetét látva rájöttem arra, hogy ezt már végképp felesleges volt mondanom, mert ha eddig nem voltam elég gyanús, most már minden bizonnyal az lettem. Kínomban elnevettem magam, mely hatására többek arcán is felfedeztem, hogy a jókedv ragadós. Ráadásul a fiú is kedvesen mosolygott rám, akin látszott, hogy van humorérzéke és talán ő az egyetlen, aki komolyan veszi, hogy semmi hátsó szándék nem volt bennem.

Mikor lejárt a program, bementem a szaunába, ahol többek között ők is ott voltak mind a hárman, szépen egymás mellett ülve. Hú, remélem, nem gondolták, hogy utánuk jöttem és hogy másképp szeretem a fiatalokat?

Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.